Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-04-23 / 17. szám
291 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 292 bólyegmentesnek declarálja az ilyen folyamodást. Hát behozza felebbezni? Isten mentsen! E bajon egy páron az által igyekeztek segíteni, hogy a lelkószi birtokot eladták. Megengedem én, hogy ez hasonló eljárás azon bölcsekéhez, kik midőn a kőfalból a szeget kihúzni nem tudták, hogy a bajon segítve legyen, azon határozatban állapodtak meg, hogy a falat lebontják, amikor is a szeg magától ki fog esni. De az eladást a kerület nem erősítette meg, mi által az őrségi papokat a íenebb leírt igazságtalan teher hordozására Ítélte. Ha a kerület megköveteli, hogy rendeletéit respectáljuk, pedig megköveteli, akkor legyen az elhordozható. Megköveteli a kerület, hogy érintett rendelete a pénzügyminiszteri rendelettel szemben is, mint azzal homlokegyenest ellenkező, végrehajtassák és végre is haj tátik. Hogy a kerület ezt megköveteli, világos abból, hogy az egyházkerület fenebb idézett rendelete később keletű, mint a pénzügyminiszteri rendelet, még hozzá egy 1868. évi, tehát az 1870, 1873-ban kelt pénzügyminiszteri rendeleteket megelőző kerületi rendeletnek 1880-ban történt ismétlése. Ha tehát egyházkerületünk lelkészeinek ügyét igazán szivén hordja, mint azt eddig is tette, rendelje el kivétel nélkül, mint azt a pénzügyminiszteri rendelet is teszi, hogy a lelkész és tanító által élvezett földek után az adót az illető egyházközség tartozik fizetni, vagy mivel ilyen rendelete által darázsfészekbe nyúlna, amennyiben sok községben a lelkész és hívek közötti szép egyetértést megzavarná s az unitarizmus malmára hajtaná a vizet, éljen törvényadta jogával és írjon fel a pénzügyminiszterhez, hogy az e tárgyban kiadott s háromszoros, sőt négyszeres sérelmet okozó rendeletét vonja vissza, s utasítsa alantas közegeit, hogy azon helyeken, hol a lelkész által haszonélvezett földbirtok kegyelemből adatott, mely után az egyházi felsőbb hatóság rendelete értelmében a lelkész köteles fizetni a föld adót, II. osztályú adó alá föl ne ne vegyék. A kerület pedig rendelje meg, hogy azon lelkészek dijleveléből, kik kegyelemből nyert földet élveznek, a föld tiszta jövedelme töröltessék, miután a lelkész az ilyen természetű földbirtok után már úgyis adózik, midőn a föld adóját és az egyenértékű illetéket fizeti. így lesz tisztázva a helyzet s elűzve a gond és boszankodás! Csiszér Andeás. ev. ref. lelkész. A prédikátor mintaképei. Dr. Stalker Jakab után angolból. YIII. Felolvasás. A prédikátor mint apostol. (Folytatás.) Legvégzetesebb a tanulmányozás elhanyagolása; pedig tán ez a legközönségesebb. Kétségtelen, hogy legtöbb erkölcsi eltökélést szükséglő része munkánknak az egyházi beszéd — hozzá kezdeni, tanulmányozni, megírni, előadni. Több évi, még pedig nagyon lelkiismeretes rendtartás kell ahoz, hogy kiváló uralmat nyerjünk ebben önmagunk felett, és a lelkészi szolgálat összes balsikere %-ének valószínűleg ez az oka. Nem a tárgyra vonatkozó anyag átolvasása okoz nehézséget; igaz ugyan, hogy az is nyúlhat oly túlságos hoszszan, hogy miatta már késő kigondolni és megírni a beszédet. A bajos és kellemetlen munka a gondolkodás okozta verítékben és az irás kelletlenségében van; bár, midőn legyőztük a nehézséget, a hivatalunkkal járó boldogság és diadal is szintén ebben van. E nehézség természetesen legnagyobb a kis körben. Itt ki vagyunk téve a kisértésnek, hogy legyőzettessünk a helyzet egyhangúsága által; hogy hevertessük erőinket; érezzük, hogy kell tenni valamit... és adjuk a hívek elé azt, mi semmi fáradságba nem került. „Én tudom — igy szól az, ki szúrós pennát forgat *) — minő tetszetősek a kifogások, és tudom, hogy a tanulmányozásban minő szünetet csinál — a reggeli lustaság, a napilapokba való belemélyedés, a kertészet iránt megnövekedett érdeklődés, a naponta többszöri pipázás és a többi. Jön végre a reggeli a hosszas halogatás után körülbelől tízkor; majd tanácskozás következik a kertésszel, a mi persze üzleti dologra vonatkozik, és kezdi érezni a henyélő, hogy valójában megszokott útjára tért; ekkor válaszol két levélre; eztán, a mint tanulmányozáshoz szándékozik fogni, arra menni látja Naplopó urat s mire elvégzi vele való beszélgetését a sövényen át, túl van délen. Midőn tanulmányához kezd, ott van asztalán Macmillan és Blackwood és érzi, hogy nem nyughatik addig, mig meg nem tudja, hogy minő sorsa lett a félben hagyott regény hősnőjének; nagy ablaka a szomszéd munkában álló kaszálójára nyilik, és tizszerte jobban érdeklődik ama munka, mint az övé iránt, s ekként egész délelőttje eltölt és ebédelni hivják előbb, mint megkeresné az ételéhez való sót, egy jóravaló kézmozdulattal. Az e fajta kisértés azonban nemcsak a kicsiny és könnyű helyzetben levőkre terjed ki; közös e kisértés minden lelkésszel. Csak másként jelentkezik a városban. A mely embernek nagy gyülekezete és egy kis népszerűsége van, a város minden részéből látogatásokkal alkalmatlankodnak nála és saját körén kivül eső mindenféle kötelességgel foglalják el. Csengetyüje soha sem hallgat. Minden folyamodó a maga dolgát tartja a legfontosabbnak. Van ok az indulat forrongására, s van felviduiás, hogy sokféleképen szolgálja a közügyet. De ha valaki elszokik *) Dr. Marcus Dods.
