Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-03-26 / 13. szám

215

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

216

tén régi közönségének s ismeretségi körének kisebb-nagyóbb százalékát okvetlenül elveszti akár iparos vagy kereskedő, akár tanintézet *).

A hely és név állandóságának fontosságára nézve az ipar és kereskedés anyagi, prózai köréből vett példát és tapasztalati igazságot megerősíti a szellemi intézmények története és múltja. Vegyük a leghatalmasabb szellemi — erkölcsi intézmény képviselőjét és látható fejét, Pápa névrokonát, a római pápát. Az elég nagy firma. Hogy a pápaság még mindig nagy szellemi és erkölcsi hatalom, azt éppen mostanában is eléggé érezteti velünk. De hát ez a pápaság, mint a középkor legkimagaslóbb intézménye, független volt talán s az is marad mindig a hely-tői? Nem volt független, s nem is lenne ezután sem. Ki tudná százalékokban kifejezni, a pápaság szellemi hatalmának kifejlődésében és tartósságában mennyi része van annak a ténynek, hogy a római pápa, még mint egyszerű püspök is,

1- ör a világra szólló hatalmas köztársaság, majd az imperatorok fő- és székvárosában resideált, azon Rómában, a mit a népek megszoktak úgy tekinteni, mint a világ fővárosát és központját, a honnan diktálják a törvényt urbi et orbi;

2- or annak a ténynek, hogy a római pápák szakadatlanul Rómában laktak. És mikor egyszer a pápák is — a helyzetet és kedvező alkalmat fölhasználó franczia király pressiójának ellentállni nem tudva — magukat a helyváltoztatás „operáczio“-jára rászán ták, s rezidencziájukat Avignonban ütötték föl, ott is pápák maradtak ugyan, a pápaság minden attribútumának, szellemi hatalmának és jogainak örökösei, de nem voltak római, hanem avignoni pápák, és mivel Avignonnal, tehát más hellyel más viszonyok közé jutottak, a pápaság erkölcsi ereje elernyedt, ősi városával együtt elvesztette a varázs és nimbus nagy részét, mely eddig a népek képzeletében körülvette, és csak a Rómába visszaköltözéssel nyerte ismét vissza. És most? Ugyanazon pápák utódja, habár a Curia fictioja szerint „fogoly“ is a Vatikánban, de azért jól tudja, hqgy szellemi- erkölcsi hatalma az ős Rómával, s annak nagy múltjával függ össze, s inkább marad ott „fogoly“nak. A mérlegelhető tényezőkön kívül vannak ki nem számítható s csak következményeikben érezhető tényezők, a

*) Ezt az áthelyezési mozgalom vezetői nem akarják megérteni, sőt még létszámemelkedésről álmodoznak. Először ugyan csak 100, utóbb már 200, végre legalább 200 növekedést vettek föl, s azóta állandóan megelégesznek csak 200-al. jHolott a tapasztalás és minden valószinüségi számítás szerint nem emelkedés, hanem apadás volna várható legalább az első években, a mint ez különösen a »Táj ékozás «-ban eléggé ki volt fejtve és mutatva. Mert a tanuló ifjúság nem katonaság, hogy komandó szóra egy lábig Komáromba lehetne rukkoltatni; még a reformátusokat se lehetne az utolsó emberig oda komandirozni, annál kevésbé a más vallásuakat; az utóbbiak nagyobb része elszéledne — a szerint a mint mindegyikre nézve egyéni viszonyai, s czélszerüségi tekintetek tanácsolnák — Sopron, Szombathely, Kanizsa, Csurgó, Veszprém, Győr, Fehérvárra sat. Ha pedig — tegyük föl — csakugyan 200-al szaporodnék a létszám, akkor meg, mint szinte el volt mondva — parallel osztályokat — új tanárokkal kellene felállítani, a mi nem a jövedelmet, de a kiadást neveli!

melyek sokszor ép oly fontosak, vagy még fontosabbak mint amazok.

Ha még az oly magasan álló pápaság sem független a helytől és megszakítás nélküli múltjától, csak egy szerény provinciális tanintézet volna az? Hisz erre nézve meg éppen nagy fontosságú a geográphiai helyzet, s a geographiai helyhez kötött állandó és biztos tanuló közönség, mely közönségre nézve a tanintézet megválasztásánál úgy a kényelem és czélszerüség, mint a megszokás és történeti múlt egyformán irányadó!

Vannak igenis esetek, a mikor katasztrófa következtében, vagy más nagy okból fejedelmi és országos erővel történik egyik-másik tanintézet áthelyezése. A [nagyváradi iskola megszűnt és egyesült a debreczenivel Nagyváradnak 1660-ban történt elpusztulásával, s |igy azután két gyengébből lett legalább egy erős intézet, a minek tekintélye és hitele, jó hire — neve megalapításában, emelkedésében és fentartásában — egyéb kedvező anyagi és szellemi-erkölcsi tényezőkön kívül — kétség kívül — része volt és van azon főiskola megszakítás nélküli múltjának, és igy fejlődése Continuitásának is. A gyulafehérvárinak áthelyezését Enyedre Apafy Mihály fejedelem alatt hasonló körülmények idézték elő; a wittenbergit Haliéba ugyancsak fejedelmi tekintéllyel és országos erővel helyezték át. Tehát kényszerűséget vagy nagy anyagi és erkölcsi támogatást látunk mindeniknél. Szóll-e ezen okok bármelyike nálunk az áthelyezés mellett. Nem. Mert a kamatláb csökkenése folytán fenyegető nagyobb deficit megszüntetésének leghelytelenebb módja az, amely helyváltoztatással akarja nem csak a deficitet elenyésztetni, de a jövedelmet is szaporítani. Hiszen minden helyváltoztatás tőkemegsemmisüléssel is jár, és mint K. ur e lapokban közölt alapos és tartalmas czikkében találólag irta „olyan panacea, mint az ágyát megunt beteg helykeresgélése.“ Ne feledjük, hogy minden áthelyezett intézet, a menynyiben más körülmények és viszonyok közé kerül, úgy szólván új intézet, a minek kedvező esetben is évtizedekre van szüksége, hogy az új talajban gyökeret verjen, hogy a közönség megszokja és bizalma felé forduljon.

Nagy anyagi és erkölcsi erővel és támogatással lehet igenis tanintézeteket áthelyezni, s újakat is teremteni. De akár áthelyezett, akár új intézetnek kedvező föltételekre, megkettőztetett munkásságra, és időre van szüksége, hogy a többiek — régiebbek mellett megállhasson. Mikor a német kormány Elsass-Lotharingiának culturális és nemzeti assimilálása, erkölcsileg is visszahóditása czéljából Strassburgban egyetem állítását határozta el, az anyagi gazdag alapon és fölszerelésen kiviil gondoskodott kitűnő tanerők megszerzéséről, sőt egyes nagy hirü tudósok, (p. Müller Max) elé úgyszólván carta biancá-t tett, Írják rá föltételeiket. ha a fölajánlott tanszéket elfogadják az új egyetemen, a mit nem csak a politika, de a nemzeti becsület, a német tudományosság jó hírének szempontjából is mintaszerűvé kellett tenni. És nem csak a kormány, de a német társadalom is fölismerte, hogy tanár és tanuló egyiránt nemzeti missiót teljesít Strassburgban, s a szerint ' csinált is mellette propagandát. S az anyagiakkal és szel-