Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-19 / 12. szám
197 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 198 A föld minden perczben Fordul, hogy minden szem A napot láthassa, — A kik most szendergnek, IJjra fel serkennek Másokat felváltva . . . A nap körül földünk Úgy halad, hogy nekünk A négy évszak szép rendben Mindazt meghozhassa, Jól kiszolgálhassa, A mit rendelt az Isten. Azt a nagy Felséget, A kit ég, föld hirdet, Ismeri jól lelkünk. Szállást vett 0 abban, — Életünk folytában Nincs 0 távol tőlünk. Törvényét ráírta Szivünk táblájára S többet nem kíván tűlünk, Csak, hogy őt tiszteljük, Szent Atyánkul nézzük S néki híven engedjünk. Az Isten félelme A gyermek éltére Kedves szép áldást hoz . . . S mind, a hivő lelkek Drága kincset nyernek . . . Nincs fogható ahhoz! Szép arany — s ezüstnél, Ritka gyémánt kőnél Az sokkal értékesebb —■ Annak kedvessége És gyönyörűsége Még a méznél is édesb. A ki szentül féli, , Szivében elrejti A nagy, a szent Istent, S törvényét megtartja, Jól lészen ő dolga: Nyer szép békességet. Add Atyám, jó Isten! Hogy szent törvényedben Én híven megállhassak, — Hogy néked már itten S majd egykor a mennyben Vég nélkül szolgálhassak! A. + S. Tempora. Modi. E címmel a Philologiai Közlöny IX. füzetében Danielovicstól egy cikk jelent meg; elolvastuk sokan, tán soknak szemet szúrt a benne rejlő tévedés, melyet a Szerkesztő ur becses engedelmével szellőztetni akarok. A 936. lapon ezeket olvassuk: „A cselekvő értelmű scripturus 3. és a szenvedő értelmű scribendus 3. tulajdonképen igétől képzett melléknév és nem tartja meg egyszerűen az ige jelentését, hanem az urus 3. alak mindig azt is kifejezi, hogy valaki kész valamit tenni, tehát szándékot jelöl; az ndus 3. alak pedig mindig azt is kifejezi, hogy valakinek vagy valaminek valamit szenvednie, valaminek lennie, valamivé válnia, történnie kell; tehát szükségességet fejez ki.u Az urus végzetű part. futurum e szerint mindig azt is kifejezi, hogy valaki kész valamit tenni, tehát szándékot jelent; alább a 937. lapon az inti. futurumról pedig ezeket olvassuk: „A harmadik alak scripturum,- am,- um; os,-as,- a esse tulajdonképen az urus 3. participiale accusativusban állva, csak szándékot fejez ki.11 ■— Állítása bizonyítására felhozott példáiból, melyek, mint látni fogjuk, épen nem találók, nem tűnik ki, hogy az „is“ kötőszó más jelentést is megenged-e a szándékon kívül a part futur. act.-nál; az infi. futurumról már egészen határozottan állítja, hogy az csak szándékot fejezhet ki. Elfogadva a puszta szándék jelentést, gyakran bizony bajos lenne akár magyarból latinra, akár viszont fordítani. A part. futurum act. mint coniunctum Livius óta nemcsak szándékot jelent, hanem jelöli azt a személyt is, a ki kész valamit tenni, elhatározta, hogy valamit tenni fog; jelöli továbbá azt a személyt, aki valaminek végrehajtására van hivatva, vagy mintegy a sorstól rendelve, kijelölve; pl. Dictator ad hostem ducit nullo loco fortunae se commissurus (azon elhatározással (ami több, mint a puszta szándék) hogy . . . ); Dareus pervenit ad vicum Arbela nobilem sua clade facturus, mondatba alig magyarázhatjuk a szándékosság fogalmát, de igen a végzetszerű rendeltetést; még kevesbbé lehet fordítani a szándékosság jelentésével e mondatot Horatius Codes rem ausus est plus famae habituram ad posteros quam üdéi . . . mely hivatva volt. . . Az infit. futur. act. pedig igen gyakran — minden szándékosság kizárásával — az eseményt egyszerűen mint beállót jelenti; Dauielovíts példái nem bizonyítanak semmit, mert e mondatát: sciebam patrem scripturum esse tudtam, hogy atyámnak szándéka van irní; igen helyesen fordítom mint puszta tényt — a szándékosság teljes kizárásával—: tudtam, hogy atyám Írni fog (mondhatom ezt pl. akkor, midőn a levelet megkaptam); a két fordítás közt a jelentésbeli különbség oly szembetűnő, hogy tán fölösleges bővebben magyarázni. De vegyünk más példát. Scio filíum praemia naeturum esse, tudom, hogy fiamnak szándéka van jutalmat nyerni (de kérdés tett-e valamit érte, irt-e pl. pályaművet); de igy is fordíthatom: tudom, hogy fiam jutalmat fog nyerni (pályázott s tudomásom szerint jó a müve). Sciebam filium praemia naeturum esse, tudtam, hogy fiam fogja elnyerni a jutalmat (mondom ezt a pályázat eredményének kihirdetésekor); míg ha igy fordítjuk: tudtam, hogy szándéka van jutalmat nyerni, egészen mást értünk. Ezekből látható, hogy téves azon szabálya, hogy* az ínf. fut. act. csak szándékot fejez ki. Igaz, hogy Danielovits ezt Írja: „a szándék megvalósulásának idejét időhatározókkal mutatják; scio patrem Idibus Marths venturum esse“ ; de e mondatnak fordításával adós maradt, mert biz az az időhatározó szó alig 12*
