Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-21 / 8. szám
119 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 120 Pál apostol igen tanúság-ős példaként áll előttünk, ki „mindenektől független létére, mindeneknek szolgájává lett, hogy másokat meg nyerjen. Zsidók között volt zsidó, törvény alattiak között olyan, törvény nélküliek között olyan, erőtlenek között erőtlen.“ De ezt elvtelenségre, vagyis köpenyforgatásra magyarázni nem lehet, hanem használni kell úgy, a mint az apostol tette, és a mint a papi prudentia, cura pastoralis — keretébe illik ! „A ki közietek első, és nagy akar lenni, legyen az a többiek szolgája!“ És a vigyázat, tanulás, már csak azért is szükséges, mivel a túlsó részen, ugyancsak dolgoznak ám. „Az uj pápás egyház, és az uj Olaszország“ czimü dolgozatban olvassuk ezt: (Prot. szemle 3. füzet.) „Francziaországban a visszatorlás lángját szítják ; Németországban a centrum szolgálatában álló sajtóval, a népet fanatisálják, catholikus egyleteket alakítanak; a szocziál-demokratákkal, választások alkalmával szövetkeznek. így aztán a gyhanyag, a társadalom azon rétegében, melyben az elégületlenség és gyűlölet otthonos, merényletben robban föl.“ De mi más téren mozogjunk, más czél felé fussunk, mi olyan jutalomért lelkesüljünk, melyet nem a politika konkolya undokit. Mi ne felejtsük, hogy a „választott nemzetség, királyi papság, és szent nép“ a lelki szabadság, világosság zászlója alatt áll, hol a református lelkész nem kis pont. hanem zászlótartó. Csakhogy ehez nem elég ám a láng lelkesedés, mely szóvirágban áradoz ! Nem segít a sok gomba módra termő indítvány, sem a politikai párt szereplés, sem a diszlakomák, sem a penészes polémiák ! Sok a tenni való, vajúdó szörnyek vannak a jövőben, mik magoknál szörnyebbet szülnek. A nazarénismus sötét butasága; az unitárismus kecsegtető, forintos előadása, és a mi ezeket tetőzi, az a szégyenitő, bélyegző vád, mely szerint a nemzet fogyása, különösen nálunk reformátusoknál észlelhető megdöbbentőleg. Pedig volt kor, midőn a nemzetiség ügyét, a Protestantismus képviselte e honban, templomaink, iskoláink védvárak voltak, az erőszakos elnyomni akarás ellen, elszánt harczot küzdvén! Volt idő, midőn a protestánsok üldöztetve, fogytak, égtek, de meg nem emésztettek, kétségbe nem estek, le nem törettek. Most pedig önmagában hordja a sorvadás magvát, mint a „romlásnak indult hajdan erős magyar.“ Különben, hogy nem csak én látom aggasztóan anvnyira sötétnek a jelent, és benue a jövőt, álljon itt egy. nálam nagyobb tekintély, a Magyar Prot. Irodalmi Társaság Titkárának, Kenessey Bélának nyilatkozata : „A vallás. többé kevésbbé megszűnt az élet megnemesitője, és eszméuyitője lenni. Az égi plánta csirája ott van ugyan minden szívben, de a köves talaj, a felburjánzó tövis nem engedi, hogy növekedjék, és gyümölcsöt hozzon. A r. katholiczismus,: mely mindig tanult, és sohasem felejtett, mely a korhoz, s annak áramlataihoz mindig alkalmazkodott addig a mértékig, a mig az hatalmát növelhette, most is össze szedte minden erejét, felhasznál minden eszközt, hogy a társadalom minden rétegében, újra elfoglalhassa. régi befolyását. Az ő egyesített erőikkel szemben mi protestánsok, csak lazán összekötött kéve vagyunk !“ íme a sötét kép, ki tudja meghazudtolni vagy lerontani V De mit is gondoljunk, vagy miként tájékozhatjuk magunkat, a látott és hallott jelek után ? Vagy azt kell hinni, hogy egy oly vihar van készülőben, mely, mint „az Ur előtt elment szél a hegyeket föl forgatá, és meghasogatá, de az Ur nem volt abban ; vagy föld indulás, de az Ur abban sem volt, vagy tűz, melyben szinte nem volt az Ur!“ (1. Kir. 19 : 11—13.) Vagy tán sorvasztó láz ez, mely a velőket ki szárítja, és amikor az fog beteljesülni, amit Ezsáiás (24: 2.) ir: „egy állapotja lesz a papnak, és a községnek !“ Nemeske. Szabó József. ISKOLAIIG! A magyar néptanítók Eötvös-alapjáról.*) A hálás magyar néptanítók ez évben is lerótták a kegyelet adóját báró Eötvös .Tózseí iránt, a ki vallás- és közoktatásügyi miniszter volt az első magyar felelős ministeriumban 1848-ban s az alkotmány visszaálitása után 1867-ben. E nagy hazánkfia négy évig sem tartott minisztersége alatt oly irányt s oly nag-y lendületet adott a magyar népnevelés ügyének, melyet ha abban az irányban tovább fejlesztenek, Magyarország ma a legfejlettebb kultur-államok sorában foglal helyet. Nemes szivének minden dobbanása a magyar haza javáért, a nemzeti népnevelés felvirágoztatásáért volt. Világitó oszlopként tündökölt ő a magyar haza csillagos egén, lángeszének teljében, nemesen érző szive melegével. Nemcsak a népoktatás ügye, de a néptanítók kikepeztetése, azok erkölcsi és anyagi helyzetének javítása is legfőbb törekvései közé tartozott. Tudják ezt a magyar néptanítók; azéit dicsőítik. azért ünnepük ot ma is, s dicsőíteni fogják, mig magyar néptanító lesz e hazában. Hálájuk, kegyeletük jeléül segítő alapot létesítettek s azt „Eötvös-alap“-nak nevezték. Ez az országos tanítói egyesület minden év február hó 2-án, báró Eötvös József halálának évfordulóján, emlékünnepet tart a nagy magyar, a tanítók legigazabb barátjának dicsőítésére. Ekkor hirdetik ki az „egyesület“ által a néptanítóknak magasabb tanintézeteken tanuló gyermekei számára adandó ösztöndijakra és az elaggott, munkaképtelenné vált és nyugdíjban nem részesülő tanítók és azok özvegyei és árvái részéré nyújtandó segélyekre a pályázatot. Nagy és válogatott közönség szokott a magyar néptanítók e kegyele*) Felkérésre örömmel közöljük e közhasznú intézmény ismertetését. Szerk.
