Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-03 / 1. szám

3 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 4 ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A „DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP“ 1892-ik évi (harmadik) évfolyamára.--------— E lap a jelen számmal harmadik évfolyamába lépett. Hogy „van élni bennünk hit, jog és erő,“megmutatta e Lap két évi tartalma s az előfizetők számának lassú bár, de folytonos emelke­dése. E növekvés azonban egész mostanáig sem érte el azon fokot, hogy az előfizetésekből bejött összeg csak a Lap kiállításának költségeit is fedezte volna; nem is szólva arról, hogy a szerkesztő és a munkatársak munkájokért legkisebb jutalomban sem részesülhettek. Mindazáltal, hálából azon kicsiny, de hü sereg iránt, mely e Lap fennállását két éven át, úgy anyagilag, mint szellemileg állandóan pártolta; jól ösmer^e azon fontos szempontokat, melyek úgy kerületünk, mint főiskolánk érdekében feltétlenül szükségessé teszik e Lap további fennállá­sát; végre több tekintetben bizalommal nézve a jövendő elé, elhatároztam e Lapnak további szer­kesztését és kiadását. Bizton remélem, sőt hiszem ugyanis, hogy kerületünk nagyérdemű lelkészei, egyházai, egyházmegyei és kerületi mindkét részről való tisztviselői mindinkább kezdik belátni, hogy ha egyenrangú társak akarunk lenni a testvérkerületek és főiskolák sorában, elmulhatlanul szükség van egy feladata színvonalán álló közlönyre, mely saját kerületünk és főiskolánk életének igaz tüköré, érdekeinek hű képviselője legyen; emellett becsületesen szolgálja az egyetemes egyházi, tan­ügyi és tudományos érdekeket is. A Lap a jelen évtől kezdve az én kizárólagos tulajdonom, egyúttal azonban továbbra is hivatalos közlönye egyházkerületünknek, de csakis annyiban, hogy — lelkésztársaink érde­ben -— közölni fogjuk a püspöki hivatal körleveleit és a pályázati hirdetéseket. Ennélfogva teljes hatá­rozottsággal mondhatom ki, hogy e Lap, mint különben is saját tulajdonom, teljesen független lesz — mint volt eddig is — bármely irányban. Azon elveket, melyeket Lapunk megindításakor hangoztattunk s két éven át hiven követ­tünk, ezentúl sem fogjuk elhagyni s a Lap iránya és beosztása marad az eddigi. Az igazság, egy­házunk s iskolánk érdeke, olvasóink jogos kívánalmai és az irodalmi tisztesség lesznek, miként ed­dig is voltak, Lapunk szerkesztésében irányadók. Mint múlt évi folyamunkban, úgy a mostaniban is, egyetemes zsinatunkra tekintettel nagy súlyt kívánunk fektetni az egyházi kormányzat és élet kérdéseinek tisztázásra s különösen e téren fokozottabb mértékben kérjük és várjuk tisztelt lelkésztársaink szives közremunkálását. Igyekszem különben lehetőleg változatossá és folytonosan értékesebbé tenni e Lap tartal­mát, mire nézve kezességül szolgálhat azon körülmény, hogy Németh István és Borsos István kar­társaim, mint főmunkatársak az eddiginél is nagyobb mérvben fognak e Lap érdekeinek előmozdí­tásában segítségemre lenni; másfelől tisztelt munkatársaimnak folyton növekedő serege, kiknek sorában nemcsak kerületünk, hanem a többi kerületek, sőt a testvér ágostai evang. egyház több kiváló férfiát nevezhetném meg. Az előfizetési pénzek és a Lap küldése iránti megkeresések BorSOS István tanár úrhoz kül­dendők, ki a Lap anyagi ügyeit ezentúl is a szokott pontossággal látja el. Az előfizetési összeg marad az eddigi: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Pápa, 1891. november hó 25-én. Révész Kálmán, felelős szerkesztő és laptulajdonos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom