Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-07 / 6. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 92 21 nagyon helyesen — „Károlyi és Káldi fordításainak for rásmüvei és azoknak rövid bírálata.“ Itt megemlít i szerző : Károlyi „az eredeti héber és görög szövegre volt főfigyelemmel, de e mellett megtekintette a Septuagintát, VatabimT Munsterus, Pagninus és Tremellius latin fordításait, mely közül legtöbbet vett át a TremelKuséból.“ „Káldi egyedül a Vnlgatából fordít.“ S a hermeneutika alapelvémek megfelelően kimondja, hogy „összevetve azokat, az alapokat, melyeken a két bibliafordítás megvetette a lábát, egyelőre is a Károlyi álláspontját kell helyeselnünk.“ Azután következik „A fordítások összehasonlítása hűség, megbízhatóság szempontjábólHogy a valódi tényállásnak ad kijejezést a szerző, midőn a „Zárszódban igy szól: „Részrehajlatlan Ítéletet igyekeztem mondani mindenütt, egyedül az igazság leikétől sugalmaztatva,“ azt az Ssszeliasonlitásoknál követett szigorú tárgyilagossága a legvilágosabban mutatja. Nem magasztalja sehol Károlyit ellenfelének Kálóinak rovására. Megmondja egészen őszintén, leplezetlenül, hogy melyik versnél áll fölötte Károlyi Kálóinak és megfordítva. A részrehajlatlanságra való ezen igyekezés alapja talán annak, hogy Hózs. V. 15. versének bírálatánál, oly hibát követ el, melyet hallgatással mellőzni nem lehet. Azt állítja ugyanis : Az Q&'fcs szót rendkívül körülírja (T. i. Károlyi) — megismerik magukat, hogy vétkeztenek, — pedig megtér szó egymaga elég lett, volna (25 1..) holott maga mondja később : „Igazságtalan volnék azonban, fut e példák ellensúlyozására nem hoznék fel egy néhány oly példát, melyekben a pótlásra az érthetőség a világosság szempontjából szükség volt, és a melyek okvetlenül szükségesek a félreértések kikerülésére. Ilyen p. o. Hózseás V. 15. az um szónak ez az értelmezése : „megismerik magukat, hogy vetkeztettek“, mely fogalmat az első jelentéssel, a „visszatér“ (talán „megtér“?) szóval nem lehetett volna helyesen kifejezni. Ez mig egy részről ellentmondás, addig más részről grammatikailag sem helyes, mert um szónak első jelentése épen nem = „megtér“, vagy „visszatér“. Megemlítem, csak úgy mellesleg azt is, hogy a 90-dik zsoltár fordításainak egybevető bírálásánál két helyen nyilvánít szerző olyan véleményt, mely nemcsak kifogásolható, hanem kifogásolandó is. — így a 7-dik vers TjnEmi kifejezés Károlyi-féle fordítását kifogásolván — még pedig helyesen, úgy tartja, hogy Káldi fordításánál is megfelelőbb volna: „rettegjünk dühödtől'1. Ha a 3-dik vers fordításának bírálásánál azt mondja a Kálóiéról, hogy a „magyar gyomornak bevehetetlen s megemészthetetlen“, hát akkor mit mondjunk az általa proponált fordításról ? Ha egy kissé bővebben gondolkodik szerző az itt használható alkalmas kifejezésről, lehetetlen lett volna azt meg ne találnia szép énekünknek a 38-dik zsoltárnak, eme kifejezéseiben: „Haragodnak nagy voltában“ — „Busult gerjedezésedben“. A 13-dik versnél pedig, mivel az ntán athnaeh van, azt állítja, hogy „ez a megelőző két szóval szorosan összetartozik“. Pedig ha jobban utána néz a héber szövegnek, láthatta volna, hogy a két kérés között az önálló kérdő mondat, » hogy az a kifogásolt — bár abban igaza van, hogy betoldásos — Károlyi-féle fordítás koránt sem oly rósz’ mint az általa proponált: „mikor térsz már hozzánk Jehova“-féle fordítás, mely a héber kifejezés szépségét még jobban ellapositja. E czini alatt említi meg szerző, „hogy Káldi tulajdonképen nem is veti meg úgy Károlyi eretnek fordítását, mint az „Oktató intés“ sejteti, mert bebizonyítható tény, hogy egyes kényesebb és szebb helyeken felhasználta a Károlyi fordítását“, s ez állítását felhozott példákkal bőségesen igazolja is. Az összehasonlítás végeredményéül szerző által kimondott tételt: ,, Ez a hőség emeli föltbe Károlyit Kóláinak, ebben rejlik az alapja azon óriás hatásnak, melyet Károlyi a következő századokon úgy népünk jellemére, mint irodalmi nyelvünk alakulására tett“ kész szívvel alá irom én is, mert az egy komoly, tárgyilagos tudományos összehasonlításnak az eredménye. Amit a „Károlyi és Káldi bibliájának irálya“ czimü 3. §-ban elmond szerző, arra nézve is vau egy szerény megjegyzésem : nevezetesen nem osztozom ezen véleményben : „Ha a Káldi irályát tanulmányozzuk világosság és szabatosság szempontjából, arról kétségkívül elismerőbben kell nyilatkoznunk“. Azt a „szófukarságot“, melyet maga szerző is említ zárjel között a 34. lapon, ugyanis, világosság és szabatosság szempontjából, a magam részéről ép olyan hibának tartom, mint a Károlyi túlterjengősségét. s ha figyelembe veszem a kettőjük helyzete közötti különbözőséget a rendelkezésre álló eszközök gazdagsága tekintetében, úgy tartom, hogy e szempontból is megilleti Károlyit legalább oly mérvű elismerés, mint Kálóit. Legterjedelmesebb a „Káldi és Pázmány támadásai a Károlyi-biblia ellen és azoknak bírálata“ czimü § (4) melyben először „azon vádakat“ sorolja elő és bírálja a szerző, „melyekkel Károlyi az egész vita alapjául szolgáló elöljáró beszédében támadja a Vulgáta megbízhatóságát, azután pedig külön-külön méltatja a Pázmány és Káldi által a Károlyi-fordítás ellen felhozott kifogásokat. Tollát az igazságszeretet vezérli itt is; nem szépitgeti, nem takargatja Károlyi tévedéseit. Férfias nyíltsággal említi Pósaházi felekezeti elfogulságát is. (52. 1.) I)e ép ez az igazságszeretet, ez a férfias nyíltság ad neki jogot arra, hogy a bírálat eredményeként úgy Pázmányról, mint Kálóiról ezt mondhatja: „Mindketten szenvedéllyel, kíméletlenül támadnak, de nem tudományos alapon, a tudomány fegyvereivel“. — „Igazságtalan és elfogult ezért tehát maga az ítélet is, a melyet katholikus ellenfelei kimondanak Károlyira“. Hogy a történeti hűségnek megfeleljen, fölveszi művébe „A Ballagi Mór kifogásaiét is az 5. §-ban. Csak szerző helyes érzékét mutatja, hogy Ballagi kifogásainak külön önálló fejezetet szentel, kit e tekintetben egészen másféle czél vezérel, mint akár Pázmányt, akár Káldit. A különböző theologiai irányzatok szerint nagyon eitérők lehetnek boldogult nagy tudósunk működésére nézve a vélemények, de azt senki sem tagadhatja meg tőle, hogy tiszta lelkesültség s azon nemes törekvés vezérelte nyilvános működésének ideje alatt, hogy a prot. tudományosságnak lendületet adjon. A Károlyi ellen intézett támadással is azt iparkodott tehát elérni, hogy hibáinak
