Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-24 / 4. szám

55

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAR

56

A keresztség, a confirmatio s kiszolgáltatásuk.

„Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket Atyának, Fiúnak. Szentiéleknek nevébe“ ezekkel a szavakkal bocsátotta el édes Idvezitőnk tanítványait, e széles világra, s ezekkel a szavakkal szerzetté s vetette meg alapját, amaz egyszerű, de jelentőségére nézve magasztos szertartásnak a keresztségnek, s maga is hódolni akarva a köztudatnak s a keresztség egyetemességét mindenkire kötelező voltát jelezni óhajtva keresztelő János által a Jordán vizében megkeresztelő magát.

A felnőtteket is. kik az uj vallás tagjai közé felvétetni kivánkozának, az által vevék fel annak kebelébe, valamint később a keresztyén szülők gyermekeit. Eltekintve tehát a szentirásból ki nem magyarázható, de ma már simbolicailag megállapított dogmaticus jelentőségétől a keresztyénség kebelébe felvétel feltételéül tekinteték s tekintetik ma is. 8 épen ezen feltevés biztosítékául maguk az öntudatlan gyermekek, csecsemők, elegendő kezességet nem szolgáltatván — eleugedhetlen volt különösen a múltban a keresztszülők oly értelmű nyilatkozata, melynél fogva kötelezték magukat a keresztelendő kisdednek a keresztyén vallásban neveltetését ellenőrizni, arról gondoskodni. Kétségkívül áll, hogy a múltban az üldözések türelmetlenség sötét korszakában a keresztszülők nem csupán illyen quasi jótállókul, kezesekül szerepeiének, hanem közöttük s keresztgyermekeik között sokkal közvetlenebb, bensőbb, mondhatni szülői, gyermeki viszony állott fenn (innen magyarázható a róni. kát. felekezet házasság tiltó akadálya a kereszt szülők s gyermekeik között) s a szülők elhalálozása vagy véletlen szerencsétlenség. csapás esetén, a keresztszülők valóban atyai gondozói lehetőnek k. gyermekeiknek s azoknak ha a szükség úgy hozta magával, nem csak keresztyén hitben neveltetését ellenőrizték, hanem esetleg anyagi létükről is gondoskod hátának.

Ma már, — midőn a keresztszülők csak is a keresztelési lakoma ünnepélyesebbé, költségesebbé tételéhez járulnak közbe még pedig számarányaik szerént fokozódó hatványozással — mintegy hallgatag köztudattá, gyakorlattá vált a keresztszülői kötelmeknek a szertartásban részvétellel — ha ugyan V — véget vetniük s épen azért a keresztgyermekek nevelésébe, annyival inkább felekezete hitel veiben oktatásába be nem folyniuk.

8 az egyetemes egyház is—velők együtt — elegendő biztosítékot lát a természetes szülőkben, ez irányban a szokásos, de nem mindenütt gyakorlott kérdést a keresztszülőkhöz mellőzhetlenül intézendőnek nem határozván. S éppen ez okon mert nincs is okunk — mint a téritgetések erőszakoskodások idejében meg nem elégedni ■— a szülők keblük benső meggyőződésén őseik vallásához ragaszkodó érzületükön kétségeskedve — az általuk nyújtott biztosítékkal, s mert a keresztszülők fogadása, igérerete egy más köztudatilag elfogadott gyakorlat alapján is, illusóriussá válik, a mennyiben k. gyermekeik neveltetésére. gondozására csupán azon fogadás által kötelezve sohasem folynak be: magam részéről a keresztszülőkhöz intézendő kérdést mellőzendőnek, tárgytalannak vélem, Elkerülhetlen eseteket kivéve — melyeket természetük sokféleségénél fogva is külön elősorolni lehetetlen, s azok mérlegelése a lelkész belátása alá tartoznék, a keresztszülök a keresztelés ténye alkalmával mellőzhetlenül jelen legyenek.

A mi a keresztség kiszolgáltatását illeti, kívánatos lenne, hogy az mindenkor vagy a rendes mindennapi, vagy a vasárnapi isteni tisztelet alkalmával, illetőleg végeztével eszközöltessék, már csak azon az okon is, hogy főleg népesebb gyülekezetekben, nagyon megkönnyül a lelkész feladata, ily beosztás által, de még talán nagyobb hatást fogna gyakorolni úgy az isteni tiszteién jelenlevő közönségre, valamint az actusnál szerepelő egyénekre is.

Mint önálló isteni tiszteleti cselekmény mindenkor kell hogy előfo’iásszal kezdődjék, követi azt az agenda, illetve keresztelési beszéd elmondása, melyre nézve szabályul mondanám, hogy az mindenkor lehetőleg alkalomszerű legyen; az imádság, majd a keresztelés s végül a megáldás.

A confirmátió kiegészítő része s mint egy befejezése a keresztségnek. Az öntudatlan lét állapotában, már a keresztyénség kebelébe felvett gyermekek vallásletétele; önálló meggyőződés tudatos elhatározás alapján, kinyilatkoztatása annak, hogy ők kik már eszméletlen, csecsemő korukban is részeltetének a vallás áldásában, s a keresztyénség kebelébe vétetének fel, ezentúl is óhajtják annak javait, s hu odaadó tagjai kívánnak lenni.

Ezen sem a bibliából, sem pedig az őskeresztyénség gyakorlatából ki nem mutatható, de az igaz hitélet, az egyházhoz felekezetiséghez tartózandóság érzületét közvetlenül s hatékonyan előmozdító szertartás eredete, a legnagyobb valószínűség szerént a reformátió korában s kevéssel azután az irányadó egyének azon törekvésében lelte alapját, hogy a történeti hagyományokkal, szakítani^ azokból „tabula rasát“ csinálni nem akarva a bérmálást vélték az által helyettesithetőnek, de meg annak szükségessége, czélszerüsége, felekezeti érdekek előmozdítása czéljából előttük minden kétség felett állott.

8 ma is igy van ez elvitázhatlanul. Alig van ennél egy-egy kedvezőbb alkalom, megismertetni a zsenge fogékony gyermeki szivekkel az erkölcs, a vallás magasztos tanait, serkenteni a jónak, nemesnek követésére, elvetni keblükben azon magvakat, melyek később mint a haza az egyház reményekre jogosító sarjaiban nemes gyümölcsöket teremjenek. S még is nem fordítunk erre annyi ügyeimet, mennyit fontosságánál fogva méltán igényelhetne, közönyösen hidegen vesszük, s mi több még azon kötelmünket sem véljük mellőzhetlennek, hogy annak legfőbb tényezői, vezetői mi önmagunk legyünk, átengedjük az oktatást azoknak, kik a gyermekekkel már addig is vesződtek, következőleg azokkal bánni jobban tudnak, az ismeret közlésnek módját velők szemben jobban tudják s kik iránt a gyermekek bizalmasabbak s őszintéb-