Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-31 / 31. szám
491 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 492 kormányai vannak legerősebb és legtöbb zsurlódásban a rom. kath. egyház Clerusával és fejével. Történelmi fejlődésünk folytán legkövetkezetesebb, a felekezetek közötti béke fentartására nézve legbiztosabb s az államra valamint kormányai a nézve legelőnyösebb ütés mód lett volna az 1868. Lili. t. c.-nek egész terjedelmében való fentartása és törvényhozási utón egyenesen és nyiltan sauctióval való ellátása, annak intentiói mellett való megmaradás. Csakhogy a magyar állam kezdettől fogva túlságos aggálylyal nyúlt ezen kérdésekhez, hogy valamiképen egyik másik plébánosnak előitéletét, rajongó túlbuzgóságát meg ne sértse. Maga az állam mutatott utat arra, hogy teljesen és tisztán polgári közigazgatási vagy jogszolgáltatási dolgok dogmaticus ruhába öltöztetve nebáncsviiágokká legyenek s e czimen az állami közakarat érvényesülése meghiusittassék. így megengedte az állam, hogy az áttéréseknél a jelentkezésről szóló bizonyítványt a lelkész, hanem akarja, nem adja ki (1868. Lili. 5. §.); megengedte az állam, hogy a lelkész a házasulandókat, ha nem akarja, nem hirdeti ki és akár kihirdette, akár nem, a hirdetésről vagy nem hirdetésről nem köteles bizonyítványt adni; (1868. Lili. 9. lo §); elfogadta az állam, illetőleg annak legfőbb bírósága és közigazgatási hatósága azon. csak a bezáratástól való menekülhetés czéljából kieszelt hazugságot. hogy a kath. plébános, midőn vegyes házasságból származott gyermeket megkeresztel, azt nem a romai katholicus egyházba, hanem csak a keresztyén egyházba veszi fel, és épen azért a vallás és közoktatási minister nem a keresztelést tiltotta meg a sokszor megtámadott ministen rendeletben, hanem a keresztelési kivonatok átküldését rendelte el; holott a rom. kath: plébánosnak pápai rendelettel tiltva van minden olyan gyermek megkeresztelése, a kiről nincs biztosítéka, hogy a rom. kath. egyházban fog neveltetni, tehát ha az egyházi dogmát vette volna a törvény rendelkezésénél alapul, a keresztelést kellett volna eltiltani. A törvény ily intézkedései már csirájokban veszélyt rejtettek magukban és az államhatalom meghátrálását jelentették oly ügyekben, melyek a vallással összefüggésben nincsenek. Mert hiszen, a bizonyítvány kiállítása nem egyéb, mint tények tanúsítása és pedig a felsorolt esetekben oly tényéké, a melyekről tudomással csak a lelkész bírhat; tanúskodásra pedig az állam minden polgára kötelezve van, jogállamban nem lehet azt csak az egyesek tetszésére, bízni. A dolgok mai állásában azonban többé nem remélhetjük, hogy az 1868. Lili. t. c. eredeti intentiójára viszszatérjünk, hanem be fog hozatni a részleges polgári anyakönyvezés és talán később a vallások szabad gyakorlása, oly értelemben, hogy az állam a felekezetközi dolgokba nem avatkozik s ily jogok érvényesítéséhez segélyt nem ad. Vajon ezen bekövetkező helyzet, a mostanival összehasonlítva, a romai kath. egyházra, vagy a protestáns egyházra lesz-e kedvezőbb? Kétségtelen, hogy a dolgok mai állásával a romai kath. egyházra, mert ő neki sokkal több anyagi és egyházi eszköz áll rendelkezésére, hogy híveit magához szorosan csatolja, hogy különösen a szülék előtt, gyermekeiket illetőleg, ha azokat a rom. katliolica egyházban neveltetik, szép kilátásokat nyújtson, mint a protestáns egyháznak. Már maga a számbeli túlsúly is a katholicismus javára billenti az egyensúlyt, mivel az egyszerű nép előtt a nagyobb szám az egyes községekben nagyobb befolyást, nagyobb tekintélyt alapit meg; ehhez járul a nagyobb vagyon és a patronatusi szervezet, minek folytán az egyház nagyobb mérvben lehet az egyesek segélyezésére, viszont a saját fentartására szolgálló áldozatokkal nem terheli meg oly mértékben híveit, mint a mint a protestáns egyház kénytelen terhelni. Egyházi tekintetben a katliolica egyház a maga földi és mennyei büntetéseivel vagy azokkal való fenj’egetéseivel sokkal jobban visszatartja, számtalan növeldéivel sokkal jobban odaköti híveit az egyházhoz, mint azt az evangeliomi egyház tenni képes. Ezért nem helytelenül és meggondolatlanul monda Tábor József gyulafehérvári kananok és képviselő az országgyűlésen, hogy: „a teljes vallásszabadság s a szülők szabad rendelkezése mellett mi katholicusok meg tudjuk védeni a magunk érdekeit, a protestánsok is védjék mag a magukéit.“ Csak az a kérdés, micsoda eszközökkel védhetjük meg mi protestánsok ? Nekünk egyedül a józan vallássosságnak, a tiszta evangeliomi szellemnek híveink szivében való felkeltése a védelmi és támadó eszközünk, egyedül ezzel kell szembe szálúi elleneinkkel, még pedig mivel többnyire kisebb gyülekezetekben működünk, sem közreműködő egyesületekre, sem más segítségre nem igen számíthatunk. Magunknak kell a néppel közvetlenül érintkezni, a hitben gyengéket erősíteni, a tántorgókat támogatni, a kétkedőket felvilágosítani, a szerencsétleneket vigasztalni, egyszóval a hívek bizalmát ezek által úgy megnyerni, hogy azok fontosabb, lelkiismeretüket, családi állásukat érintő dolgaikban a lelkészhez forduljanak útbaigazításért. Hogy a lelkész mit tehet ez irányban, az sokban a viszonyoktól és körülményektől függ. De én azt látom, hogy minden, csak 600—800 lélekkel biró gyülekezetben is meglehet alakítanunk egy ref. énekkart, egy reform, jótékony nőegyletet, a melyekben már a lelkész egyháza híveivel többszörösen érintkezik ; sőt ugyanezen egyesületek felhasználhatók vallásos beszédek és felolvasások tartására is. Meg kell alakítanunk a reformált egyházi népkönyvtárakat, a melyeknek használata által sokat nyerhet a nép az ismeretek, a vallásosság és erkölcsösség gyarapodásában, egyházához való szilárd ragaszkodásban. A fő dolog azonban az, hogy miután a lelkész a Confirmatiora való előkészítésnél egyénenként különösen megismerkedik egyháza leendő önálló tagjaival, ne veszítse el azokat többé szemei elől, hanem legyen rá gondja, hogy azokkal találkozzék, maguk viseletűk, viszonyaik iránt érdeklődjék, szóval mint lelki atyjuk, a velők való összeköttetést folytonosan fentartsa. Különös figyelem fordítandó a pusztai lakosságra, a hol esetleg községi vagy más felekezeti jellegű iskolák is vannak. Fájdalommal tapasztaljuk, hogy
