Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-17 / 29. szám
459 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 460 interpretálása által létesíthető, a mely voltaképen egyenlő ezen törvény hatályon kívül helyezésével. En ellenkezőlegabbau a nézetben vagyok, hogy a íelekezeti béke csakis ennek a törvénynek lentartásával, még pedig minden interpretálás nélkül fentartásával eszközölhető. Czélunk e szerint egy: a felekezetközi békének lentartása, de útjaink különbözők, melyeken haladva a czélt elérhetőnek hiszszük. Ha tehát nézeteink eltérnek is egymástól, ez a nézetkülönbség semmi változtatást nem tesz a tiszteletnek és nagyrabecsülésnek azon érzelmein, a melylyel ő eminencziája iránt eddig is viseltettem és a jövőben is viseltetni fogok, mert azt már megtanultam gyermekkoromban, hogy a nézetek lehetnek eltérők egymástól; de ha azok eltérnek is, ha meggyőződésből erednek, ezen meggyőződésből eltérő nézeteket kölcsnösen tisztelni kell és a vitának még leghevesebb folyamában sem szabad a támadásokat a személy ellen intézni, hanem azokat mindig a nézet ellen kell irányozni, mert kinek-kinek arra kell törekednie, hogy a saját nézetét emelje érvényre. 0 eminencziája hangoztatta, hogy a vallásfelekezeti béke megzavarását és a viszályokat az I860: Lili. tcz. idézte elő. Engem azonban Magyarországnak története egészen másra tanított. Azt tanultam Magyarország történetéből, hogy ezek a felekezetek közti viszályok már előbb voltak, semmint az 1868: Lili. tcz. megalkottatott. E felekezeti viszályokat előidézte az, hogy az emberek bölcsebbek akartak lenni Istennél s a különböző vallásfelekezetek a különféle vallásos meggyőződéseket, melyeket Isten örök bölcsességénél fogva eltűr, emberi gyarlóságuknál s földi bölcsességüknél fogva nem akarták* vagy nem tudták eltűrni. Ennek tulajdonítható, hogy mindjárt a reformáczió kezdetén Magyarországon megalkottatott egy törvény, mely igy hangzik: „Lutherani conburantur.“ Ennek tulajdonítható, hogy a felekezetek közti viszálynak tüze fellobbant s századokon át tartó harczokba vitte az országot. Ezeknek a harczoknak azonban sem az egyik, sem a másik felekezetre, de különösen a magyar hazára nézve nem voltak áldásos következményei. Ennek tulajdoniható az a szomorú időszak, az elnyomatásnak korszaka, midőn egyesek azért, mert más vallásos meggyőződésük volt, nemcsak a lakhelyeikből űzettek el, hanem megfosztattak jogaiktól, még azok is, a kik tagjai voltak a szent koronának ; minek következtében egyesekre nézve még a megélhetésnek lehetősége is kérdésessé volt téve. Ezek egy, Istennek hála, elmúlt, de szomorít idő történetéből mentett példák, a melyekkel illusztrálni akartam, bog}- a felekezetek közti viszály korábbi eredetű a sokszor idézett törvény megalkotásánál. A József-féle türelmi pátens megszüntette a százados elnyomatást s a törvények helyébe kegyelmi tény lépett. Azok, kik a törvény helyett erre a tényre voltak utalva, ezzel nem lehettek megelégedve. Az 1790—91 törvény volt az, mely ismét törvényes alapra helyezte a többi vallásfelekezetek jogait. Ebben a vegyes házasságoknál kimondatott, hogy ha az atya protestáns, a fíu követheti az atya vallását, de ha az atya római katholikus, akkor mindkét nemű gyermek az ő vallását tartozik követni (sequi debent). Ezzel össze volt kötve az is, hogy a vegyes házasságok kötésének joga kizárólag egyik felekezet lelkészi karának adatott meg, ama felekezetének, melynek egyik érdemekben gazdag főpapja a tegnapi ülésben azt mondta, hogy a vegyes házasságok csak az esetben engedélyezhetek, ha a másik felekezetű fél kötelezi magát, hogy összes gyermekeit a római katholikus vallásban neveli. És igy az a csekély jog is, mely megadatott a protestáns felekezetnek, el vétetett tőle az által, hogy a protestáns lelkészektől megtagadtatok a vegyes házasságok megkötésének a joga. Az 1848-iki törvény kimondta a jogegyenlőséget, a viszonosságot a különböző felekezetek között. De e törvény azt nem részletezte. Maradt tehát minden a régi állapotban. A negyvenes évek korszakára, a reversalisok elleni küzdelemre még élénken emlékezünk, mikor a Clerus megtagadta az áldást az oly vegyes házasságoktól, melyekben a protestáns jegyes nem kötelezte magát írásban arra, hogy minden gyermekét a r. cath. egyház hitelveiben nevelteti; ha megkötötte is a r. cath. lelkész az ily házasságot, nem adott arra áldást, csak a passiva assistentiára szorítkozott. A nemzet lélekismerete támadott fel ez eljárás ellen: a megyék tiltakoztak s a küzdelem a reversalisok érvénytelenségének kimondásával végződött. De tényleg a küzdelem folyt 1848 után is. Vegyes házasságok kötésekor követelték a reverzálisokat s az absolut uralom alatt érvényesítették is azokat. E viszás hetyzetnek az alkotmányos aera s ebben az 1868: Lili. t. ez. 12-ik §-a vetett véget. Elismerte, hogy a vegyes házasságban mindenik félnek van joga gyermekekhez; elismerte, hogy nem lehet oly házasság, melyben minden jog az egyik félé legyen, a másiké pedig semmi. Épen azzal, hogy mindegyik félnek megadták a jogot a vegyes házassága családban, a családi békét akarták biztosítani, szilárd alapokra helyezni. 0 eminencziája, midőn modus vivendiül azt ajánlotta, hogy a törvény ne módosittassek, hanem interpretáltassék , felhozta, hogy a tőrvény nem világos, nem imperativ, nem cogens és ép azért lehetőnek tartotta annak kimondását, hogy a törvény megtartása a szülők szabadakaratától függjön. Legyen szabad megjegyeznem, hogy mint már a t. kultuszminiszter ur kifejezte, e törvény nagyon világos. Ha indicativusban van is mondva, hogy „követi,“ az egyjelentőségü azzal, hogy követni tartozik. Ha a törvény e tekintetben latitiidöt engedne, ha megengedné, hogy valaki a törvény ellenére másként rendelkezzék: nem azt mondaná, hogy „követi" hanem „követheti,kt miképen az 1790—91-iki törvény is azt mondja: „sequi possunt.“ E rendelkezés tehát világos; ezt tehát magyarázni semmiféleképen nem lehet. De még világosabbá teszi az utánna következő bekezdés, a hol világosan ki vau mondva, hogy a törvénnyel ellenkező bármely szerződés reverzális, mint a multban, úgy a jövőben is érvénytelen. Ha tehát a „követi'1 szó a „követni tartozik“ helyett igazolná is, hogy a törvény nem egészen kötelező: e bekez
