Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-17 / 29. szám
Harmadik évfolya m. £í>. r/ám. Pápa 1892. július VJ' DUNÁNTÚLI ELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 frt. félévre 2 frt. Az egyház és iskola köréhői. A DUNÁfflílLI EV. EEF. EGYHÁZK1R. HIVATALOS KÖZLÖS YE. HIRDETÉSEK DÍJA: 4 hasábos petitsor többszöri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdij 30 kr. ►© MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Főtisztelendő s Méltóságom Pap Gábor püspök ur beszéde. — Egyházi élet: A tergeuyei ev. ref. templomszentelés. Egy jelen volt. — Tár ez a: Kocsi Csergő Bálint rektori beszédei. (Folyt, köv.) Mohos (hjula. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rés z. Fötisztelendö s Méltóságos Pap Gábor püspök ur beszéde. a főrendiház julius 5-iki ülésében. Nagy méltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek ! Midőn itt a főrendiházban, a hová bejutni őszintén megvallom, soha nem vágytam; mert erős meggyőződésem az, hogy a lelkészeknek, vallásfelekezeti különbség nélkül, az úr oltára — s híveik körül kell forgolódniok; mert a lelkészeknek nem az a hivatásuk, hogy a folytonosan váltakozó exigencziák tudományával: a politikával foglalkozzanak, hanem az, hogy a valláserkölcsi élet ápolása s fejlesztése által terjeszszék Isten országát ide alant a földön s ezen az utón mozdítsák elő az államnak is jól felfogottérdekeit; hogy mégis bejöttem, ennek egyedüli oka az, mert ha az egyik vallási felekezet lelkészi kara itt képviselve van, akkor a jogegyenlőség elve követeli, hogy a többi vallásfelekezetek is képviselve legyenek ; midőn tehát itt a főrendiházban most először — megtörténhetik azonban, hogy utolszor — felszólalok, mindenekelőtt azt látom szükségesnek kijelenteni, hogy a költségvetést elfogadom, mert a magas kormány iránt teljes bizalommal viseltetem és a költségvetés elfogadása részben e bizalomnak is kifolyása. Az állam csak akkor lehet erős, csak akkor lehet nagy és hatalmas, ha rendelkezik az anyagi és szellemi erő minden eszközeivel. Minthogy pedig a jelenlegi kormány, mely a luzió alapján alakult szabadelvű párt kebeléből jött létre, ez irányban mindent elkövetett; minthogy azt, a mit feladatul tűzött ki. egyúttal létesítette is; minthogy az állam zavart pénzügyeit rendezte, az államháztartásnak megzavart egyensúlyát helyreállította, a deficitet megszüntette s e mellett mindent megtett az ország anyagi és szellemi erőinek párhuzamos fejlesztésére; hogy egyebet ne említsek, csak azt hozom fel, hogy a vasutak államosításával a nemzet anyagi boldogulhatásának előföltételeit szerezte meg és a szellemi téren is mindent elkövetett, hogy a nemzeti szellem és erő kellőképen megerősödjék : a költségvetést teljes bizalommal szavazom meg. Örömömnek adok egyszersmind kifejezést abban a tekintetben, hogy ezen a téren Magyarország érdemekben gazdag, széles tudományi! herczegprimásásával Vaszary Kolos ur ö eminenciájával találkozom. De másrészről sajnálatomnak kell kifejezést adnom a felett, hogy egy másik kérdésben : az egyházpolitikai kérdésben, mely már a képvíselőház tanácskozásait is dominálta s amint a tegnapi vitából látom, dominálni fogja itt a főrendiházban is a költségvetési vitát, nem lehetek egy véleményen. O eminenczíája abban a nézetben van, hogy a vallás felekezeti béke az 1868: Lili. tcz.-nek, de különösen e törvény 12. §-ának vagy módosítása, vagy mit módus vivendi-képen ajánl, oly 29'