Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-03 / 27. szám
433 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 434 mék variál tatnak csekély kivétellel mindegyik predikáczióban. Igaz, ezek keresztyéni eszmék is, de azt hiszem ezekre Grönnland lakójának épp úgy szüksége van, mint a fóka zsírt élvező eszkimónak; ezek a predikácziők minden lelkiismereti furdalás nélkül el is volnának mondhatók előttük. De ez azért nem igen nagy hiba, mivel „egy vérből teremtő Isten az egész emberi nemzetséget.“ (Csel. XII. 26.) A bibliai jelleget illetőleg pedig egy igen érdekes jelenséggel állunk szemben ismét. Itt van előttünk egy ifjúnak műve, ki kézzel foghatölag bizonyítja, hogy alapjában jól van hangolva, tehetséggel, érző, szépért- jó és nemesért dobogó kebellel van megáldva és mind ennek daczára az örök szépnek, az örök jó és szeretetnek forrásából meglepő és elszomorító csekélységet merít, itt-ott még járatlanságot és tudatlanságot is árulva el. Pl. (64 1.) „ott a Noé fiái. szüle nem tisztelő, megbotránkoztató erkölcsű, mind romlására, bánatára szüleinek.“ Ez aligha igy van t. szerző ur, mert történt egyszer, hogy Noé szőlőt plántálván, annak borától megrészegedett. Khám ezt észrevevén, apját kicsufolta; de Sem és Jáfet őt megfeddék és- erőtlen apjok mezítelenségét eltakarták. Noé ezt megtudván. Khámot elátkozta, Semet és Jáfetet mint jó fiakat megáldotta, így tanulták ezt a lefolyt évben kis tanítványaim is. Ugyancsak ezután nyomban van egy idézet: sírva megyek stb. a contextusnak, az összefüggésnek ellenére, határozottan tévesen használva, igy igazán a legbadarabb nézetek igazolására is lehet locusokat találálni a szent könyvben. Érdekes magyarázás az is, ami a pünkösti prédikációban a 89-ik lapon történik : „a városban hire ment, hogy a 12 apostol együtt van, s azok, kik Jeruzsálemben laktak, még inkább a vidékről begyültek, hihetőleg a kíváncsiságtól ösztönöztetve, vágytak látni őket és elözönlötték a helyet, a hol a tanítványok voltak. Mikor aztán Péter látta a nagy sokaságot, igaz érdekeltségnek véve a dolgot, fölkelt és szólt. Szava, mint a szélnek zendülése , elragadta a sokaságot.“ Nem olvasta tisztelt szerző ur soha az Ap. csel. írott könyvnek Il-ik részét? Ha nem, hogy mer akkor pünkösti prédikáczíót Írni ? ha pedig olvasta, micsoda nyakatokért exegesis az, mely önt ilyen magyarázatra készteti ? Micsoda idézet ez is „a száj békét szól, de a szívben lesz hány“ (29-ik 1.) ha értik, mosolyognak felette, ha nem. akkor semmit sem ér. Nem éppen illik minden fiatal ember szájába ez sem : „átkozottak, menjetek el tőlem az örök tűzre, mert éheztem és nem adtatok ennem, szomjaztam és nem adtatok innom.“ (138-ik 1.) Általában a bibliai idézetek jórészt felületesek mind, csak olyan háuyi-veti módra van oda dobva egyik is — másik is, csak azért, hogy legyen hát benne ez is. Es még hozzá, oly óvatos is volt szerző, hogy a helyet a honnét idéz, jónak látta nem jelölni meg sehol, nehogy valaki még utálnia is nézhessen. Az eddig mondottak alól némileg kivitelt képez a 11-ik szánni ; a IV-ik sz., ez egy szépeit megírt tartalmas, hatásos beszéd ; a Vl-ik sz. bár ennek a bevezetése egv kissé furcsa és a bibliai események is össze-vissza vannak benne dobálva; a XIT-ik szám és végre az utolsó a XX-ik sz ; ilyen prédikácziúkat kellett volna Írni. ez mélyen járó tartalmas, hatalmas hangon írva — jól odavág, hová czéloz vele. A mi pedig a kálvinista irányt illeti, ez csakis a könyv tábláján észlelhető, egv boszantó sajtóhibával: elv. ref. Ennek a mostani kálvini iránynak kimutatására némi alkalmat adhatott volna (4. B.-nek mindjárt az első számú beszéd jó textusával. De hát ebben is könnyebbnek tartotta közvetlen, meleg hangú bevezetése után oly dolgokról szólani, melyek az ünnepi hangulatot vajmi kevéssé emelik. Alkalmas, a nap fontosságának tökéletesen megfelelő beszéd a VH-ik számú, szerző kedélyéhez, tollához méltóan van megírva. Sajó honfiúi vértől áradó habjai, Thököly sóhajtásai, Rákóczynak Rodostó partjain elsírt könnyei miként mondanak porba omlott reményről, nagy keserűségről minekünk bánatos regét! A XYIII-ik számúban az őszi ködös, borongós tájhoz igen szépen hozzá illik ez az alaphang, hogy „a boldogság csak olyan, mint szálló felhő az égen, mint oszló pára a földön.... Az öröm is kihal a szívből, a mosoly is elhal az ajkon.“ A részekre osztás is helyes, egység, határozottság is vau mindegyikben. Igen szép a húsvéti beszéd is (IX-ik sz.) nagy kár, igen nagy hiba benne, hogy a ki igy tud beszélni: „akkor irigylem a vadat, mely a rengetegben tanyáz, mert nem érez nemesebb, magasabb vágyat, nem földi gyönyör után való törekvést: elvesz a sűrűben a nélkül, hogy tudná miért élt? Akkor irigylem a kőszálat, mely századokon, ezer éven át daczol a viharral ; fejét zápor mossa, lábait virágok ezrei ékesítik s ő van, míg csak újabb alakulás el nem változtatja. . . ,. ah irigylek mindent; a mi csak nem ember, ha nincs föltámadás...“ az megfeledkezik arról, hogy a feltámadásnak egyik legerősebb bizonyítéka az, hogy feltámadott Jézus is; húsvéti napún nem szabad feledni solia, hogy ekkor hangzott először: mit keresitek a holtak között az élőt? Ezeken kívül van még egy pár közönséges beszéd, mint a Vili ik, X-ik, XlV-ik, XYI-ik, XVIII-ik, XIX-ik melyekből ugyan semmi áron sem lehet kivenni, hogy mely időtájban lettek elmondva; de mivel vau bennük is némi hangulat, egyiknek-másiknak a bevezetése is a figyelmet lekötő, a részelés meglehetős, a kidől gozás megállj a helyét — de mivel nem emel, maradandó nyomokat nem hagy, csak a felszínen evez, hát a felirat szerinti közönséges elnevezésre méltók. A III-ik számot azonban jobb lett volna nem adni ki és meg sem írni. A textusban adva vau a beszéd felosztása és igy tárgya is, de szerző ur ezt jónak látta uullifikálui s igy aztán irt egy predikácziót, mi szégyenére válik kötetének; mert pl. ezt nem hiszem el én sem,
