Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-01-10 / 2. szám
27 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Méginkább tartoznak megakadályozni azt, bogy a létező katliolikusok, ilyféle szabadság engedése által különböző eretnekségekre el ne ragadtassanak, s köteles a fejedelem a maga katholikus alattvalóit, az Istentől neki adott fegyverrel, oly sok századokkal ezelőtt elfogadott, s oly szélesen s messze elterjedt vallásuknak szabad gyakorlásában megtartani s védelmezni. “ (Folyt, köv.) ISKOLÁIG! Ä csurgói főgymnasium első évtizede. (Vége.) Az anyagi sikerről az 1883. ápril havában tartott közgyűlésen jelenti az esperes, hogy „Csurgó városa 5000, 5 egyén együtt 5000, a csurgói egyesek 4000, s egyesektől s a 21 éves hátralékokból megajánlott s befolyt 6000, összesen 20000 frt s a kerület évi 500 frt ajánlatával gyarapodott a gimnázium tőkéje.“ Ez eredmény után méltán szól némi keserűség hangján: Legyünk nt. közgyűlés jó reménységgel csurgói gimnáziumunk jövője iránt s látva a mind szélesebb gyűrűkben terjedező, nem várt, sőt alig reménylhetett jelenségeket, olvadjon fel szivünk jégkérge s a kik kezdetben aggódtak, majd soká gondolkoztak, határozzanak immár és tegyenek gyorsan, áldozzanak ők is, kiki tehetsége szerint, mert hátramaradni ott, hol mindenkinek elsőnek kellene lenni, a közügy hátrányára történhetik csak. (1883. aug. kgy.) Fájdalom, igaza volt! Sokan voltak előkelő, vagyonos egyházi és világi férűaink között lágymelegek, mások kishitüek, kik nem akartak megmozdulni s a mennyiben nem adtak jó példát s másokban is kétséget támasztottak: határozottan kárára voltak a nemes czélnak. Az 1884 év őszéu tartott konventen az esperes, ki konventi képviselő is volt, kieszközölte, hogy a konvent által az államtól az egyetemes ref. egyház részére iskolai berendezés czimén kért 100,000 írtból 30000 frt a csurgói gimnázium nevére vétetett fel; az évi segélyből 5000 frt ugyancsak Csurgó részére aj állítatott fel . . .Ha ezen összeget — mondja jelentésében — szerencsés lesz a magyar ev. ref. egyház megnyerni az államtól, a csurgói főgimnázium képesitve lesz elérni a czélt, a mire törhetlenül és megszűnés nélkül kell törekednie, t. i. hogy tanárainak 1000 frt fizetést és a csurgói lakás viszonyok közt nem mellőzhető természetbeni lakást adjon, hogy igy a java tanerőkben is válogathasson. Csakhogy nem ment ám az itt Somogybán olyan könynyen! Mert bár igaza volt Körmendynek, hogy „a segély ránk fér, sőt azt az 1883. XXX. t. ez. meghozatala által reánk sulyosult igényekkel szemben ma már nem is nélkülözhetjük ; múzeumi alkalmas helyiségek, rajz- zene2 a téli torna és díszterem, ifjúsági könyvtári helyiség, alkalmas nagy könyvtári és olvasó terem hiánya, tanáraink V3 részének lakás szükséglete, valamennyinek valóban szegényes 600 f'rtos alapfizetése — hangosan kiáltja és bizonyítja“: mégis sokan — bár magukat se akarták illően megadóztatni — nem akartuk az állammal közösködni. Kaptunk eddig is, kapunk ezután is tanárokat, mondák: Menjünk vissza a hat osztályú gimnáziumra! Az eszme barátainak ébren kellett lenni s befolyásukat érvényesiteni, hogy czélhoz jussanak. Meg kellett győzni a kétkedőket, hogy a „szerződés az alkotmányos kormánnyal kölcsönös megbeszélés alapján köthető meg és a tanintézet részéről bármikor felbontható; hogy az egyházkerület is már előre sanctionálta a segélyezést; hogy önérzetünket se sértheti a segély, mert hisz közadónk egy részének önczéljainkra visszaíolyővá tétele az. nem könyöradomány, hanem jogos fiúi illeték ; a mostoha múlt egyensúlyozása, a jogtalanság kiegyenlítése ránk nézve.“ (Espérési jelentés 1885. aug. kgy.) A vélemények különbözősége világosan kivehető az esperesi jelentés záró szavaiból: „Csak arra kérem a közgyűlés tagjait, hogy nagy dolgokhoz méltó nagy elhatározással, kicsinykédé aggályoskodástól ment emelkedettség és érzülettel méltóztassék tárgyalni ez ügyet és akár úgy, hogy zsebünkbe nyúlva s prot. autonómiánk iránti áldozatkész, mély szeretettel, autonómiánk iránt való féltékenységgel magunk hozzuk meg a még szükséges áldozatot, akár úgy, mint az államnak immár teljes korú polgárai örökségünk e részének kikérésével, igénybevételével, igy vagy úgy, minden férfiatlan gyavásitástól menten tegyük fel kölcsönösen egymásról, hogy mindnyájén igaz protestánsok vagyunk s magunkat e téren felülmúlni senki által se engedjük.“ A VIII. osztály s az állami segély igénybevevésének barátai győztek; a közgyűlés határozatilag kimondta, hogy beruházási czélokra egyszer s mindenkorra 50000 irtot, az évi kiadások fedezésének pótlására pedig évi átalányul 8000 irtot kér. 1887. május 10. leirata szerint a vallás és közokt. min. a kért 8000 frt évi segélynek felét — addig is inig a szerződést megköthetné — az 1887—8-dik tanévre utalványozta, mert a csurgóit is azon intézetek közé sorozta, a melyeket első sorban kell segélyezni. A nni. miniszter urnák ezen Ígéretével a csurgói főgimnázium jövője biztosíttatott. Igaz, hogy a szerződés még ma sincs megkötve, hogy eddig még mindig csak a 4000 frt ideiglenes segélyt kapta az intézet és hogy csak a jövő évben kapja a teljes 8000 illetőleg 8600 frt évi segélyt: de erről a kedvezőtlen pénzügyi helyzet miatt nem tehettek még az intézet iránt legjobb indulattal levő egyházi és világi vezérféríiak se! * * * Végre is Körmendy a csurgói gymnasiumra vonatkozó programmját 10 év múlva keresztül vitte. És ma ha összehasonlítást teszünk: úgy találjuk, hogy a csurgói intézetben az 1881—2-dik és az 1894—92-ik tanévek a következő különbségeket mutatják : tanuló az 1881—82-dik