Dunántúli Protestáns Lap – 2. évfolyam – 1891.

VII. Könyvismertetés - Énekügyi előmunkálatok. Fülöp József III. füzet:

Könyvismertetés. Enelcügyi előmunkálatok. III és IV. füzet. Kiadta Fejes• István egyetemes biz. elnök. 8r. A napirenden levő, nagy fontosságú énekügy körül ujabban örvendetes mozgalom indult meg. Az előmunkála­tokból ime már a 3-ik és 4-ik füzetet adta át gyors egy­másutánban a lángbuzgalmu elnök a nyilvánosságnak. — Az egyházi lapok hasábjain is egymást érik az énekügyet tárgyaló czikkek. Csakhogy, mig az előbbiek felett részem­ről nagyon is tudok örülni, addig — megvallom — utób­biak közül némelyeknek hangja, iránya egyáltalában nem tud megnyugtatni g nem tudja megnyerni velem együtt talán sokaknak rokonszenvét. Hiszen ha valami, ugy bi­zonyára e nagyfontosságú ügy érdemli meg a minden ol­dalról való megvitatást, s elhamarkodva semmi sem okozna nagyobb bajt, mint épen ez. De dűlőre jutni annyiféle és oly nézeteknek figyelembe vételével, mint a mennyi és a milyenek felmerülnek, majdnem lehetetlen volna. Néme­lyek az egész ügygyei szemben a legnagyobb kishitüsé­get, tanúsítják s az eddigi egész eredményről a legnagyobb kiesinyléssel nyilatkoznak; mintha bizony az ilyen maga­tartás előbbre vinné, segítene valamit rajta. A kik pedig dolgoznak, azok között meg a legnagyobb ellentétek me­rülnek fel. Az egyik merev conservativ, a másik túlme­rész- követelésekkel áll elő. Az is baj szerintem, hogy a kibocsátott programra nem jelöli meg szigorúbban a ha­tárokat; mert például az alkalmasaknak talált zsoltárok­nál egyszerű átdolgozást kíván; azonban a kihagyandóknak ítéltek között is lehetőnek tartja a javítást, ami pedig már csakis gyökeres átdolgozás mellett lehető. Csakhogy egyik-másik átdolgozó az előbbiekkel szemben is ilyen el­járást követ. Azonban elég ebből ennyi. Ezeket is csak azért, hogy jelezzem, miszerint az ügynek ilyetén folyása mellett azon 6 év alatt, mely a legközelebbi egyetemes konventen befejezési időül említtetett, az új énekes könyvből aligha lesz valami, ha csak az egyetemes bizottság bölcsesége a Skyllák és Kharybdisek között szerencsésen át nem ve­zeti az előmunkálatokkal szépen haladó hajót. Lássuk már ezek közül a legujabbakat. Egyik füze­ten sincs jelezve, hogy egy vagy több szerzőtől valók-e a darabok, de ha végig tekintünk rajtuk, az ugyanazon kéz mindegyiken felismerhető, tehát azt kell mondanunk, hogy mindegyik egy-egy külön szerző terméke. Ha egymás mellé állítva, általánosságban jellemezni akarjuk őket, — nem lehet elhallgatni ama feltűnő vonást, hogy mindkét szerző teljes szabadsággal dolgozott, nagyon is élesen el­ütve a már ismertetett második füzettől, melynek átdol­gozója a programjának megfelelőleg járt el, de nem nagy szerencsével. S talán jobb is, ha ahoz nem ragaszkodik teljesen valaki. Ezek tehát nem programmszerüek, de — bár sza­badon dolgoztak szerzőik — mégis nagyon észrevehető köztük az értékbeli különbség — és pedig a III. füzet előnyére. Csak a gondolat, a tartalom a zsoltáré, de a modern köntösben annál magasabban szárnyalnak s mond­hatni megkapóan zengenek egyes darabok. Ezen 3-ik füzet tartalmaz 32 zsoltárt, 2 átdolgozott dicséretet s 4 uj darabot különböző alkalmakra. Az általános jellemzést már előre bocsátván, meg­jegyzéseim az egyes darabokra következők: A Il-ik zsoltár, mely különben kihagyandónak ítél­tetett, jelen átdolgozásában — a 66-iknak dallamára — emelkedett hangon, igazi költői lendülettel zeng az Isten törvényéről, mely az „égnek szülte gyermekévé az ember fiát". Az idegen vonatkozások helyettesítése sikerült s e darab ez átdolgozásban mondhatni kifogástalan. A Ill-ik zsoltár már jóval mögötte marad s az í-ső füzetben levő minden tekintetben sikerültebb. A Vl-ik jobb ennél, sőt az első füzetben levő átdol­gozásánál is; de egy kis csiszolás még ráfér. A IX. zsoltár, melynek tárgya Isten dicsőítése azon jóvoltáért hogy az igaz híveket megáldja, segiti, s to­vábbra is jóságának kérése, — a XXI-ik, mely a király­éit intézett könyörgés s a XXII-ik, melyben az elhagyott, a szenvedő mondja el keserves panaszát s kéri Isten ol­talmát, — e három körülbelül egy színvonalon áll s bár nem oly hangulatteljesek, mint a Il-ik zsoltár, mégis a. kiválóbbak közé tartoznak, s csekély javítással, azt hiszem, tel is vétetnek. A XXVII. zsoltár szintén egyike a legsikerülteb­beknek. Az Istenben való bizodalmat erőteljesen fejezi ki, majdnem hasonlóan a 36-ikhoz, melynek dallama szol­gál ennek is dallamul. Szépek például eme sorai: „Ha mind e föld táborba gyűlne, Akkor se félnénk megrendülve, S látván a ránk törő hadat: Mi Istent várnók az alatt." Vagy a végsorok: „De bízunk benned rendületlen. Hogy oltalmunk maradsz szünetlen; Isten velünk, ki ellenünk? Igy semmitől nem rettegünk." A XXVIII. zsoltár átdolgozása kissé színtelen, mert amaz erős bizalmat, reményt, mely az igaz hívőt Istenhez emeli s ő benne talál nyugodalmat, — erőteljesebb kife­jezéssel kellett volna szembetűnővé tenni. A XXIX. zsoltár már sikerültebb, sőt határozottan lendületes, s mondhatni szépen fejezi ki az Ur hatalmát, ki ha megszólal, a föld hatalmasait s minden létezőt meg­rendít. Az I-ső füzet hasonló átdolgozása s e között azon­ban nehéz volna választani, mert az is megkapó. A kü­lönbség annyi, hogy az szövegszeriibb, mig e kéz alatti szabadabb. A következő XXX-ik zsoltár már jóval elma­rad mögötte nemcsak kifejezéseinek közönséges volta, de verselési hiányai miatt is. A XXXI. zsoltár, melyet a 6-iknak dallama kisér, si­kerültebb az előbbinél. Az Istenben való bizodalom az élet küzdései, hányatásai között — szép kifejezésre talál benne; de a kidolgozásban még itt-ott kíván egy kis ja­vítást; még inkább a XXXIII-ik, mely oly szép felhívás az Úrban való örvendésre, ki bölcsen alkotá e világot hatalmas, egyedüli megtartó s gondviselő. (Folyt, köv.) Fülöp József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom