Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-07 / 23. szám
7565 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 366 Könyvismertetés. Érteleiig ifi előmunkálatok. IIL és IV. füzet. Kiadta Fejes■ István egyetemes biz. elnök. Se. A napirenden levő, nagy fontosságú énekügy körül Aljábban örvendetes mozgalom indult meg. Az előmunkálatokból íme már a 3-ik és 4-ik füzetet adta át gyors egymásutánban a lángbuzgalmu elnök a nyilvánosságnak. — Az egyházi lapok hasábjain is egymást érik az énekügyet tárgyaló czikkek. Csakhogy, mig az előbbiek felett részemről nagyon is tudok örülni, addig — megvallom — utóbbiak közül némelyeknek hangja, iránya egyáltalában nem tud megnyugtatni s nem tudja megnyerni velem együtt talán sokaknak rokonszenvét. Hiszen ha valami, úgy bizonyára e nagy fontosságú ügy érdemli meg a minden olajairól való megvitatást, s elhamarkodva semmi sem okozna nagyobb bajt, mint épen ez. De dűlőre jutni annyiféle és oly nézeteknek figyelembe vételével, mint a mennyi és a milyenek felmerülnek, majdnem lehetetlen volna. Némelyek az egész ügygyei szemben a legnagyobb kishitűséget, tanúsítják s az eddigi egész eredményről a legnagyobb kicsinyléssel nyilatkoznak; mintha bizony az ilyen magatartás előbbre vinné, segítene valamit rajta. A kik pedig dolgoznak, azok között meg a legnagyobb ellentétek merülnek fel. Az egyik merev conservativ, a másik túlmerész követelésekkel áll elő. Az is baj szerintem, hogy a kibocsátott programra nem jelöli meg szigorúbban a határokat-, mert például az alkalmasaknak talált zsoltároknál egyszerű átdolgozást kíván; azonban a ki hágvándóknak ítéltek között is lehetőnek tartja a javítást, ami pedig már csakis gyökeres átdolgozás mellett lehető. Csakhogy egyik-másik átdolgozó az előbbiekkel szemben is ilyen eljárást követ. Azonban elég ebből ennyi. Ezeket is csak azért, hogy jelezzem, miszerint az ügynek ilyetén folyása mellett azon 6 év alatt, mely a legközelebbi egyetemes konventen befejezési időül említhetett, az új énekes könyvből aligha lesz valami, ha csak az egyetemes bizottság bölcsesége a Skyllák és Kharybdisek között szerencsésen át nem vezeti az előmunkálatokkal szépen haladó hajót. Lássuk már ezek közül a legujabbakat. Egyik füzeten sincs jelezve, hogy egy vagy több szerzőtől valók-e a darabok, de ha végig tekintünk rajtuk, az ugyanazon kéz mindegyiken felismerhető, tehát azt kell mondanunk, hogy mindegyik egy-egy külön szerző terméke. Ha egymás mellé állítva, általánosságban jellemezni akarjuk őket, — nem lehet elhallgatni ama feltűnő vonást, hogy mindkét szerző teljes szabadsággal dolgozott, nagyon is élesen elütve a már ismertetett második füzettől, melynek átdolgozója a programjának megfelelőleg járt el, de nem nagy szerencsével. 8 talán jobb is, ha ahoz nem ragaszkodik teljesen valaki. Ezek tehát nem programmszerüek, de — bár szabadon dolgoztak szerzőik — mégis nagyon észrevehető köztük az értékbeli különbség — és pedig a III. füzet előnyére. Csak a gondolat, a tartalom a zsoltáré, de a modern köntösben annál magasabban szárnyalnak s mondhatni megkapóan zengenek egyes darabok. Ezen 3-ik füzet tartalmaz 32 zsoltárt, 2 átdolgozott dicséretet s 4 uj danibot különböző alkalmakra. Az általános jellemzést már előre bocsátván, megjegyzéseim az egyes darabokra következők: A Il-ik zsoltár, mely különben kihagyandónak ítéltetett, jelen átdolgozásában — a 66-iknak dallamára —emelkedett hangon, igazi költői lendülettel zeng az Isten törvényéről, mely az „égnek szülte gyermekévé az ember fiát“. Az idegen vonatkozások helyettesítése sikerült s e darab ez átdolgozásban mondhatni kifogástalan. A III-ik zsoltár már jóval mögötte marad s az I-ső füzetben levő minden tekintetben sikerültebb. A Vl-ik jobb ennél, sőt az első füzetben levő átdolgozásánál is; de egy kis csiszolás még ráfér. A IX. zsoltár, melynek tárgya Isten dicsőítése azon jóvoltáért hogy az igaz híveket megáldja, segíti, s továbbra is jóságának kérése, — a XXl-ik. mely a királyért intézett könyörgés s a XXII-ik, melyben az elhagyott, a szenvedő mondja el keserves panaszát s kéri Isten oltalmát, — e három körülbelül egy színvonalon áll s bár nem oly hangulatteljesek, mint a Il-ik zsoltár, mégis a. kiválóbbak közé tartoznak, s csekély javítással, azt hiszem, fel is vétetnek. A XX VI1. zsoltár szintén egyike a legsikerültebbeknek. Az Istenben való bizodalmát erőteljesen fejezi ki, majdnem hasonlóan a 36-ikhoz, melynek dallama szolgál ennek is dallamul. Szépek például eme sorai: „Ha mind e föld táborba gyűlne, Akkor se félnénk megrendülve, S látván a ránk törő hadat: Mi Istent várnék az alatt.“ Vagy a végsorok: „De bízunk benned rendületlen, Hogy oltalmunk maradsz szünetleu; Isten velünk, ki ellenünk? így semmitől nem rettegünk.“ A XXVIII. zsoltár átdolgozása kissé sziuteleu, mert amaz erős bizalmat, reményt, mely az igaz hívőt Istenhez emeli s ő benne talál nyugodalmat, — erőteljesebb kifejezéssel kellett volna szembetűnővé tenni. A XXIX. zsoltár már sikerültebb, sőt határozottan lendületes, s mondhatni szépen fejezi ki az Ur hatalmát, ki ha megszólal, a föld hatalmasait s minden létezőt megrendít. Az I-ső füzet hasonló átdolgozása s e között azonban nehéz volna választani, mert az is megkapó. A különbség annyi, hogy az szövegszeriibb, mig e kéz alatti szabadabb. A következő XXX-ik zsoltár már jóval elmarad mögötte nemcsak kifejezéseinek közönséges volta, de verselési hiányai miatt is. A XXXI. zsoltár, melyet a 6-iknak dallama kisér, sikerültebb az előbbinél. Az Istenben való bizodalom az élet küzdései, hányatásai között — szép kifejezésre talál benne; de a kidolgozásban még itt-ott kíván egy kis javítást; még inkább a XXXIII-ik, mely oly szép felhívás az Urban való Örvendésre, ki bölcsen alkotá e világot hatalmas, egyedüli megtartó s gondviselő. (Folyt, köv.) Fülöp József.
