Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-02 / 31. szám
491 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 492 byteri gyűlések jegyzőkönyvében olvasható, az elöljáróság által csak szóval fogadtatott el — tényleg visszautasittatott s többszöri ösztönzéseim után is realisálva nem lett, minek következtében a Varga Antal ur által hagyományozott 1000 frt is az örökösöknek visszaadatott. Ezért ne vegye tőlem rossz néven a helybeli ref. tisztelt gyülekezet, ha most újonnan nem teszek semmi erőfeszítést arra, hogy fogadjon el tőlem valamely összeget. Mégis egykori elöljárói hanyagsága, szükkeblüsége által nem akarva magam a jóakaratban, melyei hivataloskodásom első perczétől, mind a mai napig, ezen szentegyház szellemi és anyagi érdekei iránt törhetlen hűség és szeretettel viseltettem, magzavarni: hagyok és rendelek a helybeli reformata egyháznak (2000) frtot, oly módon, hogy ebből a (2000) kétezer forint évi kamatjai évenként a legszegényebb vőlegény és menyasszony között, törvényes egybekelésük után, egyenlő mennyiségben „Soltra Alajos“ nászajándéka czim alatt osztassanak ki, de csak azon szegény vőlegénynek és menyasszonynak, ki reformált vallása és nem lép vegyes házasságra. A menyasszonynál részesülés feltétele az is, hogy soha Pesten nem szolgált; azok, kik egy helyen szolgálnak, előnyben részesüljenek. Ugyancsak a helybeli reformata egyháznak hagyok (500) frtot oly czélból, hogy ezen összeg kamatai évenkint ily czim alatt: „Soltra Alajos ajándéka“ okvetlen kiosztassanak. Minél fogva úgy a fentebbi kétezer, mint ezen ötszáz frt is takarékpénztárilag kezeltessék. Soha semmi szin alatt magánosoknak bárminő [biztosíték mellett is kamatra ne adassék s nem adathatik. Úgy a fentebbi mint ezen öszszegből jutalmazottak nevei is újév napján szószékből kiliirdettessenek; ezen alap is az esperes felügyeletére bizatik. (Folyt, köv.) Közli: Körméndy Sándor eh. m. eh. aljegyző. Chernelházi Chernél Ferdinánd 1815. okt. 23—1891. Júl. 20. Nagy veszteség érte a dunántúli ev. ref. egyházkerületet ns. Chernelházi Chernél Ferdinánd úrnak, az őrségi egyházmegye gondnokának f. évi julius 20-án délután 1 és fél órakor történt elhunytával, mert tudományban s élet tapasztalatban gazdag, egyháziasságban, vallásos buzgóságban nagy, tettre kész, lelkes tagjától fosztotta meg a halál. Egy éve múlt, hogy az egyházmegye s a vele érzők nagy serege nagy ováczióval ülte meg gondnokságának 25 éves jubileumát. Az ünnepelt férfiú reálakkor csak napokat Ígért magának, amelyeket az örök Isten kegyelme azonban övéinek gondos ápolása által egy évre terjesztett ki s a küzdelemben kifáradt fiát életének 76-ik, boldog házasságának 51-ik évében vette magához. Az elköltözöttel a magyar birtokos osztály egyik legrokonszenvesebb alakja szállott sírba, akiben az isteni gondviselés az ős magyar erények typusát állította a más eszményképek után induló kor gyermekei elé. Kimagasló alakja volt ő polgári s egyház-társadalmi életünknek egyaránt. Európai műveltségű, széles látókörű tudós, kötelességtudó, erélyes, és pontos közigazgatási hivatalnok, szeplőtlen becsületességü honfi, vallásos, buzgó egyháztag. kitartó munkásságu, takarékos gazda, a feláldozásig gondos, szerető családfő. Nem élt kiáltó fényben s pompában, a világ hiú lármájánál többre becsülte a csendes örömöket nyújtó családi életet s élte legboldogabb perczei közé azokat sorozta, amelyeket a liiven teljesített kötelességek tudatával keblében szeretett családja, rokonai s meghitt barátai körében tölthetett. Lelkének nemessége, szivének jósága varázskörrel vette körül, amelytől távol maradt minden dissonancia. Régi, vagyonos nemesi család sarja, 1815. okt. 23-án született Tömördön, Vasmegyében. Atyja Chernelházi Chernél György, az őrségi e. megye gondnoki székében egyik elődje, anyja Domanoveci Zsmeskál Terézia. Szülei az élénk felfogású, eszes fiút kezdetben a család körében taníttatták, később Kőszegre, majd Pápára küldték iskolába. Ez utóbbi helyen kedves tanítója volt Székjr Béla s a Hégel filozófiáját magyarázó Tarczy. A jogot Pozsonyban kezdte hallgatni s tanulmányait Pesten végezte bér a hol egy évig a kir. táblánál is gyakornokoskodott mint jegyző. Haza jővén a hagyományos szokás és az ambíció egyaránt a megyei élet mozgalmaiba sodorták. 1840-ben táblabiró, két év múlva szolgabiró, 1845-ben pedig a kőszegi járás főbírája lett. Az alkotmány felfüggesztésekor ősei birtokára vonult vissza, s családja körében gazdálkodással tölté napjait. Csendes magányából 1861-ben az alkotmánjmsság felcsillanása rövid időre ismét előbbi helyére szóllitá, mig a megyék rendezésekor 1871-ben a közbizalom a nagy felelősséggel járó alispáni hivatal terhét övedzte vállaira, amelyet 6 évig lelkiismeretes kitartással viselt, létesítvén a jónevü, gazdag alapítványokkal rendelkező szombathelyi árvaházat. Ekkor hivatalát letevén, magányába vonult, s csak a megyei központi, közigazgatási bizottságok ülésein, a Deák Ferencz és a Nagy Sándor alapítványok, valamint a megyei árvaház kezelő bizottságainak gyűlésein vett részt. Munkásságát korán igénybe vette az egyház is. Az őrségi egyházmegye 1850-ben tanácsbiróvá választotta. 1865-ben pedig segédgondnoksággal tisztelte meg, amely hivatalát, az egyházmegye osztatlan bizalmát és ragaszkodását tapasztalván, ft. Pap Gábor püspök úr szívélyes megkeresése folytán 1878-ban továbbra is megtartotta s mint ilyen a debreczeni alkotmányozó zsinat tanácskozásaiban élénk részt vett. Rövid életrajza — amelyből nehány adatot mi is átvettünk — a Zsinati Emlékkönyvben jelent meg. Az egyház és a vallás körül szerzett érdemei elismeréséül legfelsőbb helyről a kir. tanácsosi czimmel lett kitüntetve.