Dunántúli Protestáns Lap – 2. évfolyam – 1891.

VII. Nekrologok - Chernelházi Chernel Ferdinánd. Somogyi Gyula

byteri gyűlések jegyzökönyvében olvasható, az elöljáróság által csak szóval fogadtatott el — tényleg visszautasit­tatott s többszöri ösztönzéseim után is reálisáivá nem lett, minek következtében a Varga Antal ur által hagyo­mányozott 1000 frt is az örökösöknek visszaadatott. Ezért ne vegye tőlem rossz néven a helybeli ref. tisztelt gyü­lekezet, ha most újonnan nem teszek semmi erőfeszítést arra, hogy fogadjon el tőlem valamely összeget. Mégis egy­kori elöljárói hanyagsága, szükkeblüsége által nem akarva niagani a jóakaratban, melyei hivataloskodásom első per­czétől, mind a mai napig, ezen szentegyház szellemi és anyagi érdekei iránt törhetlen hűség és szeretettel visel­tettem, magzavarni: hagyok és rendelek a helybeli refor­niata egyháznak (2000) frtot, oly módon, hogy ebből a (2000) kétezer forint évi kamatjai évenként a legszegé­nyebb vőlegény és menyasszony között, törvényes egybe­kelésük után, egyenlő mennyiségben „Soltra Alajos" nász­ajándéka czim alatt osztassanak ki, de csak azon szegény vőlegénynek és menyasszonynak, ki reformált vallású és nem lép vegyes házasságra. A menyasszonynál részesü­lés feltétele az is, hogy soha Pesten nem szolgált; azok, kik egy helyen szolgálnak, előnyben részesüljenek. Ugyan­csak a helybeli reformata egyháznak hagyok (500) frtot oly czélból, hogy ezen összeg kamatai évenkint ily czim alatt: „Soltra Alajos ajándéka" okvetlen kiosztassanak. Minél fogva ugy a fentebbi kétezer, mint ezen ötszáz frt is ta­karékpénztáriig kezeltessék. Soha semmi szin alatt ma­gánosoknak bárminő [biztosíték mellett is kamatra ne adassék s nem adathatik. Ugy a fentebbi mint ezen ösz­szegből jutalmazottak nevei is újév napján szószékből kihirdettessenek; ezen alap is az esperes felügyeletére bizatik. (Folyt, köv.) Közli: KÖRMENDY SÁNDOR eh. m. eh. aljegyző. Nagy veszteség érte a dunántúli ev. ref. egyházke­rületet ns. Chernelházi Chernel Ferdinánd úrnak, az őr­ségi egyházmegye gondnokának f. évi julius 20-án dél­után 1 és fél órakor történt elhunytával, mert tudomány­ban s élet tapasztalatban gazdag, egyháziasságban, vallá­sos buzgóságban nagy, tettre kész, lelkes tagjától fosztotta meg a halál. Egy éve mult, hogy az egyházmegye s a vele érzők nagy serege nagy ováczióval ülte meg gond­nokságának 25 éves jubileumát. Az ünnepelt férfiú már akkor csak napokat igért magának, amelyeket az örök Isten kegyelme azonban övéinek gondos ápolása által egy évre terjesztett ki s a küzdelemben kifáradt fiát életének 76-ik, boldog házasságának 51-ik évében vette magához. Az elköltözöttel a magyar birtokos osztály egyik leg­rokonszenvesebb alakja szállott sirba, akiben az isteni gondviselés az ős magyar erények typusát állította a más eszményképek után induló kor gyermekei elé. Kimagasló alakja volt ő polgári s egyház-társadalmi életünknek egy­aránt. Európai műveltségű, széles látókörű tudós, köte­lességtudó, erélyes, és pontos közigazgatási hivatalnok, szeplőtlen becsületességü honfi, vallásos, buzgó egyháztag. kitartó munkásságu, takarékos gazda, a feláldozásig gon­dos, szerető családfő. Nem élt kiáltó fényben s pompá­ban, a világ hiú lármájánál többre becsülte a csendes örömöket nyújtó családi életet s élte legboldogabb per­czei közé azokat sorozta, amelyeket a híven teljesített kötelességek tudatával keblében szeretett családja, roko­nai s meghitt barátai körében tölthetett. Lelkének nemessége, szivének jósága varázskörrel vette körül, amelytől távol maradt minden dissonancia. Régi, vagyonos nemesi család sarja, 1815. okt. 23-án született Tömördön, Vasmegyében. Atyja Chernelházi Chernel György, az őrségi e. megye gondnoki székében egyik elődje, anyja Domanoveci Zsmeskál Terézia. Szülei az élénk felfogású, eszes fiút kezdetben a család körében taníttatták, később Kőszegre, majd Pápára küldték isko­lába. Ez utóbbi helyen kedves tanítója volt Széky Béla s a Hégel filozófiáját magyarázó Tarczy. A jogot Pozsony­ban kezdte hallgatni s tanulmányait Pesten végezte be? a hol egy évig a kir. táblánál is gyakornokoskodott mint jegyző. Haza jővén a hagyományos szokás és az ambicio egyaránt a megyei élet mozgalmaiba sodorták. 1840-ben táblabíró, két év múlva szolgabiró, 1845-ben pedig a kő­szegi járás főbírája lett. Az alkotmány felfüggesztésekor ősei birtokára vonult vissza, s családja körében gazdálko­dással tölté napjait. Csendes magányából 1861-ben az al­kotmányosság felcsillanása rövid időre ismét előbbi he­lyére szóllitá, mig a megyék rendezésekor 1871-ben a közbizalom a nagy felelősséggel járó alispáni hivatal terhét övedzte vállaira, amelyet 6 évig lelkiismeretes kitartással viselt, létesítvén a jónevü, gazdag alapítványokkal rendel­kező szombathelyi árvaházat. Ekkor hivatalát letevén, ma­gányába vonult, s csak a megyei központi, közigazgatási bizottságok ülésein, a Deák Ferencz és a Nagy Sándor alapítványok, valamint a megyei árvaház kezelő bizottsá­gainak gyűlésein vett részt. Munkásságát korán igénybe vette az egyház is. Az őrségi egyházmegye 1850-ben tanácsbiróvá választotta. 1865-ben pedig segédgondnoksággal tisztelte meg, amely hivatalát, az egyházmegye osztatlan bizalmát és ragasz­kodását tapasztalván, ft. Pap Gábor püspök úr szívélyes megkeresése folytán 1878-ban továbbra is megtartotta s mint ilyen a debreczeni alkotmányozó zsinat tanácskozá­saiban élénk részt vett. Rövid életrajza — amelyből né­hány adatot mi is átvettünk — a Zsinati Emlékkönyvben jelent meg. Az egyház és a vallás körül szerzett érdemei elismeréseül legfelsőbb helyről a kir. tanácsosi czimmel lett kitüntetve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom