Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-08 / 10. szám
149 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 150 Kérdés az is, pusztán társadalmi, vagy egyszersmind politikai is legyen az a lap? Ez kiválóan fontos pénzkérdés; mert ba csak társadalmi lenne, akkor a pártolóknak mellette még politikait is kellene járatni. Most egy közepes fizetésű lelkész tárczájához mérve tegyünk egy kis számítást: járatja a Prot. Egyh. és Iskolai Lapot; ha nem a dunamelléki egyházkerületben lakik, akkor ezenkívül a saját kerületbeli lapot is; az irodalmi társaságnak rendes tagja; a természettudományi közlönyt is járatja: családja részére szükséges egy szépirodalmi lap, magának meg egy politikai és az országos protestáns napilap, no meg néhány jó újabb tudományos munka s a gyermekeknek képes könyv, vagy „Az én újságom.“ Senki sem mondhatja, hogy a ki évenként ennyit költ szellemi táplálékra, az pazarló. Hiszen ezeken kivül még a Philosophiai Szemle, a Budapesti Szemle és egy megyei lap is elkelne! Tehát ha nem költekezik is túlságosan, kell évenként 70—80 írt. Akarom mondani kellene. De kérdés, ad-e és adhat-e ennyit? Érdekes volna erről statistikátadni. Azt statistika nélkül is gondolom, hogy egyházi lapjaink szerkesztői mosolyognak annak illusióján, ki a fontebbi számítást biztos minimumnak veszi. Én valószínűnek tartom, hogy lelkészeink se pártolnák, nem pártolhatnák kivétenélkül. Világiaink pedig — politikait külön kelletvén járatniok — még kevésbé! De hát ha politikai is lesz; hisz ekkor pótolja a politikai lapot? No akkor biztosan halva született. És a szégyen, ba egy évig se tudja magát föntartani? Gondoljunk csak az Irodalmi Társaság megindulására! Még egy igazán fogas kérdés van: a kauczió lérdese. Ki lesz a Maecenas?! Mindezeket én igy fontolgatva, az országos protestáns napilap eszméjét elejteni kívánom. De annálinkább óhajtom, hogy arra termett egyházi férfiaink forgassák talentomaikat a politikai napi sajtóban, váltsák fel aprópénzre nagy kincseiket és észrevétlenül adják be a politikai lapok csatornáin az ország minden vallásu lakosának. Sokkal erősebbek vagyunk mi a szabadelvű politikusokkal egyesülve, mint magunkra hagyva. Foglalják el őket megillető munkahelyüket egyházi tudósaink az Akadémián, a Kisfaludi társaságban, a Magyar Philosophiai Szemlében, az Irodalmi Társaságban és hintsék a világosság sugarakat: s a lassú, de biztosan feljövő nap világossága elűzi a lomha ködöt. 2. A népies olvasmányokról oly sok szép szó hangzott már el, hogy valóban csodálni lehet mind ez ideig elmaradásukat. Ezek azután valóban nagy szükséget fognak pótolni. Teljesen méltányolom, igen helyeslem Görömbei urék azon törekvését, melylyei nem szűnnek meg „sürgetni az egyes gyülekezetekben lelkészek és tanítóktól a buzgó vallásoktatás, konfirmáczió, vasárnapi iskola, ismétlő iskola, iskolai és népkönyvtár, a hol lehető: olvasókörök és felolvasások, dalárdák, temetkezési sat. társulatok utján való közrehatást, a fentebb jelzett czélok érdekében.“ Én e sürgetést még megtoldom valamivel, a mit Görömbei ur — úgy látszik — magától értetődőnek tart. Sürgetem a szigora <gyh ázfegy elmet. Mert szükség a püspöknek (ma: papnak, tanítónak) feddhetetlennek lenni, úgy mint Isten sáfárának, nem vakmerőnek, nem haragosnak, nem részegesnek, nem nyereség undokul kivánójának hanem gazdálkodónak, mértékletesnek, igaznak maga törtetőnek, a tanításra való igaz beszéd megtartójának. (Tit. I.) Sürgetem Pállal: „mindenestől fogva te magat például adjad a jó cselekedetekben, a tudományban épséget és méltóságot mutass. Tiszta igét, feddhetetlent: hogy a ki annak ellene veti magát, megszégyenüljön, semmi gonoszt nem tudván ti felőletek szólni.“ (Tik II: 7—8.) Mert a mig vannak az ur oltára körül íorgolódok között, és pedig nemcsak elvétve — kik a VII. parancsolat ellen büntetlenül vétkeznek: a mig van egyházi hivatalnok, ki a VIII. parancsolat ellen szintén büntetlenül vétkezik: addig legalább azon a vidéken, hiába való a vallásos oktatás és a vallásos népies olvasmányok. Ma is arról ismeri meg a nép az „igaz prófétát“, miről régen; arról, t. i. ha tanítása a biblia tanításával, saját élete a szószéken és a presby tóriumban elhangzott szavaival megegyez. A Czinke ur által kijelölt utón lehet a lelkésznek magát kellőkép érvényesíteni. Az legkevésbé sem nyugtathat meg bennünket, ha a nép s itt-ott pap és tanitó mosolyogva traktálják a föntebb említett bűnöket. Ha nem tűrnék, ha felzudulnának: bizonyára magasabb fokon állana erkölcsi érzületünk. Félre hát minden tüntetéssel, szembe való porhintéssel, önámitással: adjuk például magunkat az egyszerű jó cselekedetekben. Csurgó. Kis József.
