Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-01 / 9. szám

131 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 132 hogy „megtartják-e a helvétziai vallástételt köve­tők Szent István első magyar király ünnepét?“ mely kérdést azután 1828. október 14-én és 1829 márczius 23-án sürgetőleg ismételt ugyancsak a helytartó-tanács. Erre a tiszántúli egyházkerület iS29 ápril hó 25-én tartott közgyűlésében a 40. pont alatt a következő határozatot hozta: „Irattassék meg alázatos tisztelet­tel, hogy megnevezett ünnep, a mi fele­kezetűnk tagjai által semmiképen nem innepeltetik, nem is innepeltethetik; mivel a mi vallásunknak a helvetica confessióban előadott princípiumával minden efé 1 e innepek megtartása ellen­kezik, amely oknál fogva fel is oldoz­tattunk az alól az 1791. XXVI. törvény* czikkely által.“ Ma sem mondhatunk a Szent István ünne­péről sem többet, sem kevesebbet, mint amennyi ezen rövid, de igen alapos feleletben foglaltatik; legfeljebb az 1791. XXVI. törvényczikk helyett vagy mellett az 1868. Lili. törvényczikk 19. §­­ára is hivatkozhatunk. Épen felszázaddal a most előadott esemény után, néhai Trefort Ágoston akkori vallás és közoktatásüg\ú miniszter, egy 1878 február hó 8-án kelt miniszteri rendeletben megpróbálta Szent István napját „az 1831 és 1842. évi leg­felsőbb rendeletek“ alapján nemzeti ünneppé de darálni s egyúttal elrendelte, hogy ha a lakosság vagy a hatóság kívánja, az illető lel­kész e napon köteles isteni tiszteletet is tartani. E rendelet azonban, a protestánsok egyértelmű felszólalása és erélyes tiltakozása folytán soha érvénybe nem lépett. Ami a helytartó-tanácsi és miniszteri rende­leteknek nem sikerült, azt most a képviselőház többsége, törvény alakjában akarja létrehozni. I)e a pilula, bárha az alkotmányosság édesgyö­­kér-porába van is megforgatva, mégis csak ke­serű a mi kálvinista gyomrunknak. A roszul informált képviselőház helyett tehát folyamod­nunk kell a jobban informálandó képviselőház­hoz, illetőleg a főrendiház pártalanságához és O Felsége, koronás királyunknak né­pei összeségét felekezeti különbség nél­kül magához ölelő szer etetőhez, hogy a törvényjavaslatnak a nemzeti ünnep elrendelését tartalmazó pontját, mely az ország lakos­ságának körülbelől fele részét tartóz­tatná vissza attól, hogy ilynemű nem­zeti ünnepen szívvé 1-1 élekkel részt ve­hessen, jelen alakjában törölni kegyeskedjenek. Ha a képviselőház, izraelita vallásu honfi­társainkra való tekintetből tartózkodott a ke­resztyén világ egyik legnagyobb ünnepére, a karácsonra munkaszünetet rendelni: a főrendi­ház bizonyára lesz oly méltányos, Királyunk Ö Felsége pedig oly kegyes, hogy nem járulnak hozzá egy oly törvényjavaslathoz, mely az or­szág lakosainak mintegy fele részén él a lehető legkellemetlenebb következményeket idézné elő, szembeállítaná a hazafit és polgárt az egyháztaggal, az államot az egyházzal, a császárt — bogy Megváltónk szavaival éljek — az Istennel. Ezt pedig bizonyára senki sem akarhatja, ki előtt egy nagy, hatalmas és egységes magyar haza eszményképe él. A hazaszeretet erősítésére, a testvériség fentartására, az országul és nem­zetül vett jótéteményekért való hálaadásra, a jövő áldásaiért való esedezésre ám rendeltessék el mielőbb, és pedig külön, önálló törvényczikk­­ben egy általános nemzeti ünnep, de rendeltes­sék el egy olyan napra, amelyen „nincs sem zsidó, sem görög; sem szolga, sem szabados“ vagyis amelyen e hazának minden felekezete, e nemzetnek minden tagja egy szivvel-lélekkel emelhesse föl imádságát azon mennyei Atyához, kitől jő minden jó adomány és tökéletes aján­dék onnan felülről az egekből! Révész Kálmán. EGYHÁZI ÉLET. Törvényjavaslat az egyházi adóról. (Készítették gr. Tisza Lajos, Kerkapoly Károly és Mocsáry Lajos.) (Vége.) 12. §. Amennyiben az egyházközség a vallásos buz­­góság fokozása, az istenitisztelet díszének emelése szem­pontjából szükségesnek tartaná egyházi szereket, például orgonát, harangot, szentedényeket stb. beszerezni, vagy pedig valamely évben az egyházi épületeken, az évi ren­des karban tartásra állandóan megállapított összegből nem .fedezhető nagyobb mérvű javítások vagy kibővítések esz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom