Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-02-22 / 8. szám
121 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 122 Egy egyháztag is, oly községben, legyen bár abban, vagy ahhoz csatolva ingatlan birtoka, amelyben sem nem illetékes, sem rendes lakással nem bir, a rendes szükséglet fedezésére, egyházi adó fizetésre nem kötelezhető. (Vége köv.) Válasz a nyilt levélre. Nt. Barla Károly ur nyilt levelére válaszolandó, legelsőben is azt kell tudomására hoznom, hogy a múltkori jelzett felszólalásáról nem tudok semmit. A mi legutóbbi hozzám intézett első kérdését — t. i. szavazat mulasztók bírságolását — illeti, — őszintén kimondhatom, hogy véleményének igen nagy részét osztom; s nem is hiszem hogy találkoznék olyan egyház, a hol rendes presbytenum van, mely az ily nemű bírságolás kifizetését megtűrné; s inkább azt hiszem, hogy azt mindenütt a lelkész urak teljesitik; s határozatikig ide való utalását is igen könnyű és természetes dolognak tartom. Itt azonban azon kérdést vetem fel, hogy a mostani tisztult jog fogalmak szerint*) lehet-e büntetésnek helye ott, midőn valaki a maga jogával nem élt, vagy élni nem akart V Ez ám az igazi betegség. mely kétségtelenül mutatja, hogy egyházalkotmányunk — mostani kiállításában — annyira túlélte magát, hogy annak fenntartásához a gyülekezetek csak kényszerítéssel járulnak; hihetőleg azért, mert azt csak anyagi erejükben fogyasztó, szabadságuk s önállóságukban korlátozó, haladásukban pedig akadályozó kölöncznek tekintik. Ilyen dolgokról volna talán jó elmélkedni annak az egyházalkotmányi bizottságnak, — nem pedig arról, hogy hogyan bénítsák meg az egyes gyülekezetek önálló tevékenységét (1. az alkotmány javaslat 20. §. helyett ajánlt indítványt); s hogy hogyan terjesszék a nagyobb gyülekezetek s közvetve azok lelkészei hatáskörét (1. az albizottsága javaslat 28. §. 11. p. pótlását). Ennyit az első kérdésre. A második kérdést illetőleg, a mi különösen a számvevőség hatáskörét illeti, sok tekintetben nem értek egyet Nt. Barla Károly úrral, — nem először is abban, mellyel a konviktusi pénztár eddig át nem adásáért engemet vádol, — mert azt elrendelni, esetleg a számvevőség által eszközöltetni az esperes tiszte; és a mulasztás itt csakis az esperesi hivatalt terhelheti, — a mely nemcsak hogy az átadást el nem rendelte, — de a számadást, megvizsgálás végett is csak a napokban küldötte hozzám. Nem értek továbbá Nt. úrral egyet abban sem, mintha a számvevőségnek joga volna ahhoz, hogy még oly pénztár hozzáutalását is megsürgesse, melyet talán hozzá beterjeszteni nem is akarnak; és felügyelete is — szerintem — csak addig terjedhet, hogy esetleg, a tapasztalt hiányokról, az *) A jog-fogalmakról lehet bárki bármilyen nézetben, de nézete a tételes törvénynek nem praejudicálhat. Érvényben álló Egyházi Törvényünk 28. §-ának 11. pontja pedig nyilván kimondja, hogy a presbyterium »szavazatot adni minden alkalommal köteles.« Szerkesztő. egyházmegyére jelentést tehet, de a maga hatalmából sem a pénztárnokot számadástételre fel nem szóllithatja, sem semmiféle átadást nem eszközölhet.V A mi a kérdéses pénztár mostani állását illeti, rövid betekintés után közölhetem, hogy a bevételi többlet 1889. okt. 11-én 2952 frt 05 kr volt. Ezen vagyon hihetőleg részint készpénzben, részint pedig kötvényben van a számolni kész t. Császár ur kezei között. Hogy aztán ezen összeg a majd megtörténő átadásig mennyi kamatot tartozik adni, és még ezeken kívül van-e és mennyi kamat vagy bárminemű hátralék : azt megállapítani szintén kötelességemnek tartom; de még arra nézve is megteszem számvevői véleményemet, hogy az esetleges hiányokat illetőleg ki és miféle felelősséggel tartozik, — csak hogy aztán, a közgyűlésen Nt. Barla ur is kitartani szíveskedjék, nehogy az érdekeltekkel szemben a tárgyalás alkalmával magam lévén, ott az én beterjesztésem leszavaztassék. Isten velünk! Szenna, 1891. február 3. Szabó János em. számvevő. Könyvismertetés. Előmunkálatok a magyarországi református egyház megújítandó énekes könyvéhez. 1. fűzet: a hol dog alt Nagy Péter áltat kibocsátott három füzetből bírálatra alkalmasnak talált darabok. II. füzet: 41 zsoltár és 10 dicséret bírálat végett kibocsátva egy szerzőtől. Kiadta Fejes István az egyetemes énekügyi bizottság elnöke. Sárospatak 1890. — 8. r. (Folytatás.) A dicséretek sorát egy valóban szép eredeti, Bűnbánati ének nyitja meg. Az emberi bűnösséget nem kirívó ugyan, de élénk színekkel tárja fel s verselési tekintetben is sikerült. Mily szépen fejezik ki Isten mindentudóságát eme sorok: „Rejtőzzem bár éjszakába, imhol Te belátod titkos utamat. Kisér nyomon, bárhova menekszem Az a mindent látó végtelen szem.“ Sikerültén zárják be az egészet a végső sorok, azfc jelezve, hogy a bűnös embernek minden reménye egyedül Istenben lehet: „Te ha nem jösz vigasztaló szóval: Italunk köny, a kenyerünk sóhaj.“ A következő. Vasárnap délesti ének, a 138. zsolt. dallamára, tartalmi érték tekintetében nem messze marad el az előbbitől. Az Istenhez vágyó lélek zengi ebben az ige megtartó erejét. Külalakja meglehetős komplikált. Ugyanis félrimek mellett visszatérő rímek is vannak benne mindvégig s talán ép ez az oka. hogy előbbiek nem valami sikerültek költészeti szempontból. De dicséretére válik, hogy a nehéz alak nem akadályozza a gondolatok szabad szárnyalását.
