Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-04 / 1. szám

5 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 6 való kegyelmét, szeretetét hirdeti és azon drága ígérete­ket, amelyeket a bűnök bocsánatára, a szivek megtisztí­tására és a dicső halhatatlanságra nézve adott. Sok lel­kész egész értelmetlenül támadja meg a tudósokat, ke­vésre becsüli tanulmányaikat s gáncsolja őket a tudo­mányhoz való ragaszkodásukért. Néha megesik, hogy egy­­egy, a tudomány haladásával lépést nem tartó lelkész csaknem olyan képtelenséget állít mint a richmondi szí­nes néger lelkész, aki nem régiben arról tartott felolva­sást, hogy „a nap forog.“ Másrészről a tudósok közt is akad akárhány, akik a bibliában épen olyan járatlanok, mint az a színes felolvasó az astronomiában és ha nem mondanak is olyan kézzel fogható képtelenséget, de mégis olyan nevetségest. Az ilyen szélsők közt lehet összeütkö­zés, de a valódi lelkész és a valódi tudós közt soha. Ok az igazságnak különböző oldalát fejezik ki. Álláspontjuk különböző, — és ha nézeteik nem összhangzanak teljesen, annak oka az emberi látókör szűk volta és az emberi is­meretek tökéletlensége. A gondolkodók másik osztálya pedig azért van el­lene a szószéknek, mivel az abból hirdettetni szokott is­teni igazságok kárhoztatják az ő bűnös üzelmeiket. Gyű­lölik a bibliát és mindazokat, akik hisznek benne. Ezek a szószékről mint valami téves dologról beszélnek. Ismét mások úgy elmerülnek foglalkozásukban, hogy eszükbe sem jut templomba menni, vagy predikácziót hallgatni. Az is meglehet, hogy midőn eg}Tszer elmennek, a beszéd nem tetszik meg nekik és e szerint az egy szerint Ítélik meg a predikácziókat. Azt képzelik, hogy mivel ők sem­mit sem törődnek a szószékkel, mások sem, s nagy élve­zettel beszélnek a szószék haszontalan voltáról. Hogy ezen emberek mit értenek az alatt, midőn igy beszélnek és hogy értik-e önmagokat, biztosan nem tu­dom. Egy gép haszon nélkül való, ha nem tudja elvé­gezni azt a munkát, amelyre készíttetett; de a gépész tudatlansága vagy hanyagsága miatt a gépet nem lehet hasznavehetetlennek nevezni. A szószék is haszon nélkül való, Ha. nem tudja rendeltetését betölteni, de az még nem teszi azzá, ha némely lelkész ügyetlen avagy mél­tatlan. Ebben pedig nagy különbség van. Egy vasúti fel­ügyelő lehet hasznavehetetlen, de azért a vasút maga nagyon is közhasznú valami. Egy szakács lehet haszon­­nélkül való, de azért a konyha mégis feltétlenül szüksé­ges. Azért merészen kimondom, hogy némely lelkész hasz­navehetetlen ; többet mondok, sok ilyen; sőt ha még tiz közül kilencz liaszonnélkül való lenne is, a szószék nem mondható haszontalannak, mig van egy, aki nagy és dicső sikereket mutathat fel. Ez a kérdés, hiába való-e hát a szószék rendelteté­sét tekintve? Ez pedig — mint tudjuk — az isteni ize­­net hirdetésében áll. Az izenet az Isten igéje. S nem vitetett-e az el messze, széles körbe ? Senki sem meri állítani, liogy az ige megmásittatott avagy megcsonkittatott volna. Tizennyolcz századon keresztül szállott az ránk bevég­­zett alakjában. Mily sok gondos kritikus mérlegelte an­nak minden szavát s egyes homálj-os helyeit. Sok, szám­talan mű jelent meg azóta, — de egy sem tudta a figyel­met úgy magára vonni még tizedrésznyire sem, mint a biblia. De nemcsak liogy megőriztetett az a maga teljes­ségében és szépségében, hanem le is van fordítva a föld minden főbb nyelveire és ezenfelül egyes részei kétszáz­nál több dialectusra. Mig az izenet igy meg van őrizve számunkra, a szószék — bátran kimondom — még nem töltötte be rendeltetését. Ennek mindenféle népre és nem­zetségre kell hatnia. Ez pedig még nem történt meg tel­jesen, ebben a tekintetben a keresztyén szószék egészen még nem teljesítette kötelességét. Azt sem állítom, hogy a szószék elérte volna a leg­magasabb tökélyt. A lelkészek sem mentek az emberi gyarlóságok és tökéletlenségektől. Igen gyakran alkal­matlanok nagy hivatásukra s ebben kell keresni az okát annak, hogy a szószék m m mutathat fel több eredményt. Lehetnek egyesek, akik kereskednek az evangyéliommal, mert csak egyedül a hírnevet és jólétet nézik, akiknek nincsenek szilárd meggyőződésük, s akik csupán ott tud­nak munkálódui, ahol kényelmes helyük s nagy jövedel­mük van, akiknek mindig az a kérdés van ajkukon, hogy „mennyi a jövedelem?“ Lehetnek olyanok is, akiknek a szószék köpenyeg bűnös üzelmekre, vétkes czéljaikra. Azonban nagyon csekély százaléka van az ilyeneknek. De mégis nagyon szomorú dolog, hogy vannak ilyenek; mert nemcsak gyalázatjára vannak Krisztus ügyének, hanem azon társaik ellen is gyanút keltethetnek, akiknek ezéljaik magasztosak, életük tiszta és kegyes. A föntebb említett nézetek egyik oka az is, hogy a ritualisták nagyon is kevésre veszik a szószéket. A 29-ik sz. „Időszerű iratokéban igy szól a szerző „nem mond­juk, hogy a prédikálás által egyátalán nem lehet valami jót tenni. Némely esetekben szükséges is lehet az; de hogy a legcsekélyebbet mondjuk ki, a szentirás sehol sem rendeli avagy ajánlja.“ Az ilyen nézetek terjedtével a prédikálás iránt való érdek is csökkenik. Természetes eredmén}^ az, hogy a predikáczió nagyon is rövid és erre is csekély gond fordittatik, mert a figyelmet a szertartá­sok kötik le. A másik ok, amiért a szószéket feleslegesnek tart­ják a lelkész és a gyülekezet közt való rokonszenv hiá­nya. Már emlitettem azon tényt, hogy egy válaszfal emel­kedett a tőkepénzes és a munkás közt, a magasabb és az alacsonyabb osztályok közt, és a nép a lelkészt rendesen a társadalom magasabb osztályába sorozza. Ok tartják fen főleg a hivatalt — ők szolgáltatják fizetését nagyobb részt. S a lelkésznek ruházata, háztartása, szokásai olya­nok mint a jó társaságbelieké s a nép ezért hajlandó úgy nézni, mint nem közülök valót. Némely lelkész nem enged az apostoli intésnek „légy figyelmetes az olvasásban, in­tésben és tanításban.“ Ezek tudatlanok és restek is, s a tanulmányozás iránt való ellenszenvüket gyakran kegyes­kedés köpenyébe burkolják. Mások nem szeretik a mun­kát. Náluk a lelkészség egyértelmű a kényelemmel, szi­vük és leikök egész más dolgok felé vonják. Ilyen okok a szószéket közönséges foglalkozások közé sülyesztik le; az iránta való tiszteletet csökkentik; az isteni elem eltű­nik; a nép a tanítást, oktatást ép úgy fogadja tőle mint 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom