Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-02-01 / 5. szám
69 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 70 siker mellett sem tennék ki magukat a pályázat és választás esélyeinek; mig az egyhangú, pályázatnélküli meghívásban nyilvánuló bizalomnak örömest engednek. Révész Kálmán. EGYHÁZI ÉLET. Nyílt levél a b. somogyi egyházmegye számvevője, nagy tiszteletű Szabó János úrhoz. Nagy tiszteletű Számvevő ur! A Dunántúli Prot. Lap múlt évi 39-ik számában felszólaltam két dologban, melyek mindegyikéről azt hittem, hogy érdekelni fogja közönségünket, különösen lelkésztársainkat s amennyiben mindegyiknél beteges állapotot véltem jelezni, reméltem, hogy véleményeik s tapasztalataik nyilvános vagy magán közlésével hozzájárulnak az ügyek tisztázása illetve orvoslásához. Csalódtam. Vagy abban, hogy az általam felhozottak beteges állapotról tanúskodnak, vagy abban, hogy azok a közönséget érdekelni fogják, vagy legalább is abban, hogy utóbbit anynyira érdeklik, miszerint érdemesnek tartja nyilatkozni irányukban. Mivel azon — feltett — csalódásból, hogy az ügyek orvoslandók, ma sem ocsúdtam fel, a másik két feltétel egyikéhez kell hajolnom, azaz, vagy a közönség nem érdeklődik nyilatkozatom tárgyai iránt, vagy sokan nem tartják kötelességüknek a beavatkozást. S minthogy egyes — kevesektől — mégis kaptam magán nyilatkozatokat, melyek azt mutatják, hogy velem egy véleményen vannak: az utolsó feltevésben állapodtam meg, hogy t. i. egyesek nem tartják tisztüknek a dologba avatkozni, hanem azt mondják, hogy: akinek inge, vegye magára, akit közelebbről érdekel, szóljon hozzá. S ha már e feltevésnél kell megállapodnom, úgy vélem, feltehetem azt is, hogy azok között, akik nem nyilatkoztak felszólalásomra, sokan lehetnek, kik hallgatagon ugyan, de egy véleményen vannak velem s várják, hogy: mi történik tehát a felhozottakkal? Azt hiszem, hogy van is némi igazuk. Ha valaki valamely ügy érdekében — hívatlanul hár — fellép, az ez által azon ügy iránt már bizonyos kötelezettséget vállalt s megvárható tőle, hogy ok nélkül ne ejtse el. íme nt. számvevő ur, ez indított engem arra, hogy nyílt levelet intézzek önhöz. Levelet azért, mert ha csak úgy általánosságban Írok, mint a múltkor, ismét az lehet az eredmény: mély hallgatás; önhöz intézem azért, mert önt az ily ügyeknek már hivatalánál fogva érdekelniük kell s egyébként is oly egyénnek ismerjük, ki az igazság mellett szívesen foglal állást. Fönt említett, nyilatkozatomban azt irtani, hogy helyesebb volna, ha az egyházmegye, a helyett, hogy a szavazatmulasztó egyházakat bírságolja, arra ügyelne fel, miszerint az egyházak jogaik gyakorlatában rövidséget ne szenvedjenek. Elmondtam, hogy esperes, gondnok ezen ok miatt nem birságoltatik, hogy a gyűléseken jogaikat nem gyakorló egyházakat nem büntetik. Most megírom, mi lett a felszólalás eredménye. Az, hogy a most lefolyt év végén hozzánk küldött pénztárnoki kimutatás szerint az alsó segesdi egyházon 9 azaz kilencz frt szavazatmulasztási birság küveteltetett oly szavazások elmulasztásáért, melyekre felhívást nem kapott, sőt melynek egy része alól már felmentetett. A presbyterium a követelésre azt felelte, hogy azt az egyház pénztára nem fedezheti, mert az egyház a kellő számú presbyteriumot a törvények értelmében mindig megbízza az ügyek vezetésével; a presbyterium sein tizet, mert tagjai — mint a jegyzőkönyvek tanúsítják, —- megjelennek a gyűléseken, Nem mondtuk ki, de magától érthető, hogy oly egyházban, melynek tisztét teljesítő presbyteriuma van, a szavazatmulasztás oka csak a lelkész lehet, vagy az egyházon kívül az a felsőbb egyházi hivatalnok, ki a felhívásokat szétktildi. Es tessék megnézni az egyházmegyei j. könyveket, meg fogja látni, hogy mindenütt az egyházak vannak elmarasztalva. Kérdem: igazságosnak tartja-e nt. számvevő ur e mi eljárásunkat? Nem jobb volna-e — ha már a gyűlésen meg nem jelenőknek megkegyelmeznek — az egész büntető statútumot eltörölni? Vagy ha már a bírságolást rendszerünk követeli, a bírságot nem a lelkészekre kellene első sorban róni? Az én meggyőződésem szerint — mint számvevő — az oly egyházakra rótt szavazatmulasztási bírságot, melyeknek rendes presbyteriuma van, nem hagynám helyben, hanem törölném, vagy utasítanám a pénztárost vagy egyházmegyét a hibás keresésére. Úgy hiszem az erélyes és körültekintő számvevő ily eljárása legtöbb helyen orvosolná a bajt. De átalában is nálunk nagyon figyelembe kellene vennünk főt. püspök urnák a közelebbi kerületi gyűlésen mondott e szavait: „az egyházmegyei hatóságoknak is óvatosan kell eljárniok s a gyülekezeti tagoknak egyházi terheit...........egyátalán ne engedjék növeltetni.“ Most áttérek idézett nyilatkozatom másik tárgyára, a csurgói gymnasiumi tápintézet pénztárának ügyére. Azt Írtam akkor, hogy e pénztár tartalma az 1888 évi jegyzőkönyv szerint 2043 frt volt. Az akkori pénztáros azonban meghalt s hogy a pénzeket és értékeket ki vette át, ki kezeli? nem tudok rájönni. Kifejeztem azt is, hogy bár senkit sem gyanúsítok, mégsem tartom rendén levőnek, hogy azon pénztárnak annyi időn át nincs kezelője. Mi lett az eredmény? Az, hogy azon lap 41. számában Császár István lelkész ur tudatja, hogy a pénztár el nem veszett, „de még csak el sem tulajdonittatott,“ hanem az elhalt pénztáros vejénél van s az átadáshoz csak a hivatalos actus kívántatik. Ez a nyilatkozat akkor tán sokakat megnyugtatott, de engem nem; sőt meg-5*
