Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-13 / 50. szám

813 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 814 minimumai együtt a budai vörös barátoknak, azután a nagyszombati seminariumnak általadatott, mert anynyira szorongattattak, hogy ha gyűlést tartottak, vagy imád­kozni összegyűltek, vagy ha valamelyik gazda Írást olva­sott, azt mindjárt kiverték a faluból, sőt ha csak egy eb­­adtát mondott is, különben meg nem engedtek neki, ha csak pápistává nem lett. Ha házasodtak, máshova es­ketni nem eresztettek, a pápista papok is meg nem es­küdtették, mig pápistává nem lettek, mely miatt némelyek elbujdostak együtt, némelyek esztendeig is jegyben vol­tak, melyekre még most is vágynak élők, kik megemlé­keznek. Az ekkla volt a Diás hegyén, mely neve mai napig is megvagyon; a templom a mostani reformátusok temetőjében, melynek fundamentumából épült a mostani parochialis konyha, de mások is fejtenek erős téglákat kályha s tűzhely aljának. Találnak térdig érő vastagságú száraz embertetemeket, melyekről azt mondják, hogy a török karácsony éjszakai predikáezión ütött rájok s ott mind egytül egyig a templom rakásai közé temettettek. A torony lövetett is, melynek maradvány jele az a kis harang, a melynek egyik oldola valamely fáradt apró go­lyóbis által kiüttetett és 1807-ben meg is volt, de mint haszontalan ezen esztendőben újra öntetett. Predikátorjaik közül volt Paksi Ábraliám, Kanizsai N. Némely mostani galamboki famíliák akkor is voltak mint most. Szánts, akkor Sántz, Egyed most pápista família.“ Újabban szabad vallásgyakorlatot nyert — prédiká­tor és preceptor tartással 1791 augusztus 7-én.*) Ugyan­azon év szept. 21-én be is hozták prédikátorukat; pre­­ceptorjukat, kiből oskolamester lett, okt. 21-én. A lelkész neve volt Boda János, a tanítóé Győri József. Templom­juk még nem volt, sőt lelkész és tanító lakásuk sem. Most 100 éve még magános háznál tarthatta meg az újra alakult gyülekezet első isteni tiszteletét lelkésze s taní­tója vezérlete mellett. Az első lelkész idejében felépült a templom és min­den egyházi épület, de hogy mibe került, azt nem tudni. Az első templom felszenteltetett 1793. okt. 1-én. A gyülekezet újra alakulásakor volt 46 család 232 lélekkel. A templom s lelkészlak építésére s a lelkész fize­­tésére a mit ajánlottak, összeírta a kiküldött megyei de­­putáczió 1791 július 13-án. Minthogy pedig a családok *) Udvari, Milej, és Galamboki Protestánsoknak Instanti­­ájára kiküldött Uraknak bé adott jelentése föl olvastatván, azokban foglalt okokra nézve Udvariaknak ugyan, és Galambo­kiaknak a Prédikátornak bé hozása megendettetect, Milejben pe­dig az Oskolának bé helyeztetése hasonlóképpen nem tiltatván, a plébánia fundusi, harangok, és most elhányotott régi temp­lom kő falaik téglái visszaadása (ha pedig ez nem lehetne, a Harangoknak közös haszonvétele) eránt tett kérésektől az ujj Törvények 26-ik agozattyához képest el mozdéttattak. Kiada­tott Forintos Gábor feö Nótárius által mpr. A Galambokiak könyörgő Levelére ki küldetett Deputa­­tiónak Jelentésére, a Tettes Ns Vrgye a most múlt Aug. hó­napnak 17-ik napján kezdődött s folyvást tartatódott közgyü­lekezetében az végeztetett, hogy az Instans Galamboki közön­ség, az Isteni tisztelet gyakorlását szabadonn beviheti. Sig. Zalaegerszeg 3-a Septembr. 1791 Horváth Ádám, T N. Zala vármegyei Tábla Biró mpr. fogytak, fogyott a papi fizetés is: azért Nagy Ferenc» lelkész idejében fixumra változtatott s megállapittatott a lelkész és tanítói fizetés, mely 1807 jau. 18-án megerősít­­tetett Vásárhelyi Sámuel esperes által (mely dijleveleken a legújabb időig az a változás esett, hogy az ekklézsiaí rét helyett 1844-ben tagosztály alkalmával kapott az egy­ház lelkésze részére V2 telket, tanítója részére V* telket rétekkel s amaz egész, emez fél telek után erdő s le­gelő résszel, 1873-ban a szántóföldek eladattak, mely ma 9600 frt tőkét képvisel, melynek kamatjából lelkész 400 frtot tanító 160 irtot kap évenként, a fajárandóság mind­két hivatal részére ölfára változtattatok. Az első presbyterium felállittatatott a 4-ik lelkész Simon Pál idejében 1810-ben’), a mikor curátorok voltak Kápolna Farkas és Horgas János. 1-ső presbyterek: őr. Pál István, Tóth Mih. István, Csapó István, Kápolna Já­nos, Kis Pál István és Horváth István. (Vége köv.) Galambok. Halász Imre lelkész. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — A szerkesztőséget illető minden köz. lemény az év végéig Németh István theol. ta­nár, helyettes szerkesztő nevére czimzendö — Tisztelt olvasóinkat bizalommal kér­jük, hogy a jövő évre szóló előfizetéseket vagy megrendeléseket Borsos István tanártársunk­hoz czimezve, mielőbb legyenek szívesek be­küldeni. — Nt. Medgyaszay Vineze lelkész ur 7 frt 40 krt kül­dött szerkesztőségünkhöz a „Károli Gáspár-emlék és ala­pítvány“ javára, illetékes helyre leendő eljuttatás czéljá­­ból. Midőn az említett emlék és alapítvány ügyében a tiszáninneni egyli. kerület elnökségének felhívását közöl­tük, a legnagyobb készséggel ajánlkoztunk a begy ülendő összegek elküldésénél a közreműködésre. Azonban — saj­nos — nem mondhatjuk, hogy ezzel az ajánl kopásunkkal valami nagy terhet vettünk volna magunkra. Annál na­gyobb elismeréssel kell tehát adóznunk a bf. kajáid szt_ gyülekezet tevékeny egyházi elöljáróságának és áldozatra kész hitbuzgó tagjainak, hogy náluk a felhívás nem lets kiáltó szó a pusztában. A fent kitüntetett összeghez ke­gyes adományaikkal járultak : Medgyaszay Vineze lelkes» 1 frt, Botsor József (kath.) 10 kr, Szép Imréné 14 kr, *) A 3. szám alatt alatt említett 1799-ből való kehely körírata azt mutatja, hogy már ekkor is volt presbyter. Szerk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom