Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-22 / 47. szám

749 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 750 a szentgáli egyház, mindenik megható szavakban tudatván nagy veszteségét. * * * A boldogultat folyó hó 15-én kisértük ki a szent­gáli temető akácfái alá. Gyászkoporsója felett az udvaron Pap Sándor helyettes esperes mondott nagyhatású beszé­det és imát; a sírnál Nyikos Kálmán litéri lelkész, majd Bartalos Dezső tótvázsonyi lelkész tolmácsolták a nagy veszteséget, s keresetlen őszinteséggel, meghatóan bú­csúztak el a boldogulttól. A nagyszámú rokonság mellett, melynek sorában a mély bánatba borult özvegynek test­vére Pap Gábor püspök ur is a szerető szív minden fáj­dalmával gyászolta szeretett sógorát, gyászt oltotta vesz­prémi egyházmegye, ott láttuk Véghely Dezső kir. taná­csos gondnokot, Mórocza Kálmán, Kopácsy Árpád vil. ta­­nácsbirákat, Fodor Gyula egyhm. ügyészt, Kenessey Mó­ricz kir. közjegyzőt, Kenessey Pongrácz kerületi képviselőt, Dr. Vadnay Béla ügyvédet Veszprémből; dr. Segesdy Fe­­rencz főisk. ig. tanácsost, Lazányi Béla ügyvédet, Révész Kálmán theol. tanárt, Szilágyi József főgimn. igazgatót, Bar­­thalos István jogtanácsostPápáról, az egyházmegyei lelkészi kar 3 kivételével volt jelen, a tanító kart; az egyes egyhá­zaknak 100-nál többre menő képviselőjét. A koszorúk elborí­tották a koporsót; köztük főt. püspök űré felejthetetlen kedves sógorának, az egyházmegyéé, szeretve tisztelt espe­resének, stb. Két gyászlobogó lengett az impozáns menetben, a templom tornyán, mind a nagy veszteséget jelentők. Ez az óriás részvét hirdeti legjobban, hogy ki volt Csonka Ferencz. Az igaznak emlékezete áldott! * * * Elbúcsúzom most már én is Tetőled, parens meus alter, idvezült halottunk! Te megfutottad a pályát, az igazán és híven küzdők példaadásával, hitedet meg­tartottad s az a hit megtartott tégedet az örök életre! Isten virrasszon szelíd álmaid felett; nyugodj meg csen­desen sírodban, gyászoló özvegyed, bus árváid könnyeit az emberszeretet részvétével törölgeti, a te álmodat en­nek kell megédesíteni, a Te emlékedet ez lesz hivatva igazán megőrizni. Béke veled! Isten veled! Thuíly Etele. 4* EGYHÁZI ÉLET. Missói istenitisztelet. Ha valakit e lap t. olvasói közül, csillagzata a fővá­ros falai közé vezérel, a hold-utczai skót reformált missio kitelepített isteni tiszteletét felkeresni el ne mulassza. Oly valamit fog ott látni, hallani és érezni, ami a mi kálvi­nista egyszerű vallásos kedélyünknek kimondhatatlan jól esik. Köztudomású dolog, hogy a skót reformált missio székhelye fővárosunkban a hold utczai templom, iskola és papiak. Azonban a missió, kivált a téli hónapok alatt, Budapest város azon részeiben, hol annak helyét és szük­ségét leginkább tapasztalja, hetenkint egyszer kitelepített istenitiszteletet tart. Valóságos missionáriusi elv és eljá­rás, kiveti a hálót és azt cselekszi, hogy embereket ha­lásszon; keresi az aratásra való gabonát, hogy csűrébe takaríthassa. Jelenleg ilyen vándor istenitiszteletre kisze­melt helyisége a népszínház átellenében levő Ákácz utcza napkeleti sorának egyik épülete. Képzeljen az olvasó maga elé egy termet, mely elébb talán kávéház, raktár vagy sörödé volt, most három le­függő lámpa által világittatik; a puszta falakon keretbe foglalt vagy a nélküli közönséges féliv papír nagyságú táblák, mindegyiken egy találó s jól választott biblia mondat. Az ülőhelyek a terem hosszában elvonuló sza­bad tértől jobbra és balra léczczel egy testbe foglalt négy­négy thonetszékekből és egyszerű padokból állanak, — a terem végén egy láb magas emelvény, az emelvényen asz­tal, az asztal veres bársonynyal fedve s rajta pihen a köny­­vek-könyve a biblia, meg a csinosan bekötött énekes könyvek. Ebben a teremben fogadja este 7 órakor a beérke­­zőket a a missio vezéri szelleme és éltető lelke főtiszt. Moody missionárius ur, ki egyébiránt a középen levő sza­bad téren, egyszerű fekete kabátba öltözötten, magas ter­metét kissé meghajtva, majd arczával ottan-ottan ég felé tekintve fel és alá járkál, s az érkezőknek ha egyéb mondanivalóval nem is, de egy nyájas tekintettel min­denkor szolgál. Az érkezők között tanárok, lelkészek, ügyvédek, ke­reskedők, orvosok, hordárok, napszámosok, előkelő höl­gyek és gyümölcsárusnők stb. stb. arczával találkozunk, a legnagyobb számot mégis a tisztességesen öltözött női osztály szolgáltatja. A mint az idő betelt, a főmis sión árius ur az emel­vényre lép s szépen átgondolt, mélyen átérzett imával az istentiszteletet megnyitja, majd kezébe veszi a bibliát, s alapige olvasása után, arra vonatkozó, lelkes beszé­det intéz a hallgatósághoz, péld. az üdv erejéről, stb. A beszéd után a már előre kiosztott énekeskönyvből ki­jeleli az éneket, s felzendül egy oly kellemes hang, mintha túl a fellegek honából hallanál egy nem földi zengeményt. Az ének elzengése után jött egy másik beszéd, egy orvos lépett az emelvényre, s szólott a Krisztus fenségéről a mint a lélek szólni adá az ő ajakára; ezután ismét felállt a buzgólkodó gyülekezet s megzendiilt egy épen oly szép és ép oly könnyű másik ének; a harmadik beszéd és pe­dig magyarul hangzott egy segédlelkész lelkes ajakáról és imával végződött; negyedik volt a fellépők közt egy református püspök, kerületünk szintén jelenlevő főpász­tora, kinek ihletett szavai egytől egyig a meghatottság­nak valának tanúbizonyságai. Bezárta ezt az esteli áhitat óráját, az egész nem tartott egy óra hosszáig, a 90-ik zsoltárnak a pesti ref. növendékpapság által szép össz­­hangzatosan elzengése. Ennyiből állt a kitelepített istentitisztelet, minden keresettség, minden ábrándozás, minden álpietizmus nél­kül, a fellépőknek semmi uniformisa, az egy fekete szilien kívül. Az ájtatosság alatt szép volt nézni az arczokat, 47*

Next

/
Oldalképek
Tartalom