Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-20 / 38. szám
Második évfolya m. :in. stííni. Pápa 1881. szeptember 20. DUNÁNTÚLI-© MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: 'J Pisza Kálmán megnyitó beszéde. — Kerületünk a zsinati törvényjavaslatról. Révész Kálmán. —Egyházi élet: Egyházkerületünk közgyűlése. É—n. — Tárcza: A takácsi templom 100 éves története. (Vége.) — K önyvis mertetés. Endrei: Német stílusgyakorlatok. Szakai Károly. — V egyes közlemények. — Tisza Kálmán beszéde kerületi közgyűlésünk megnyitásakor. Főtisztelendő egy ház kerületi közgyűlés! Mint méltóztatnak tudni, ez ülésünknek egyik legfőbb, mondhatnám legfontosabb tárgyát képezi, hogy a zsinati előkészítő bizottság munkálata felett véleményt mondjunk. E körülmény indit engem arra, hogy eddigi szokásomtól eltérőleg kérjem, hogy engedjék meg, hogy rövid időre szives figyelmüket és türelmüket kikérjem. Teszem ezt az ügy fontosságánál fogva általában; de tennem kell még inkább azért, mert az előkészítő bizottságnak tagja, sőt a bizottság tagjainak bizalmából elnöke is voltam. Midőn arról van szó, bogy egyházi törvényeinket újra átnézzük és azokat némely lényeges részeiben módosítsuk, azt hiszem nem lehet figyelembe nem venni, hogy milyen a helyzete és viszonya egyházunknak hazánkban s hogy minő szellem és minő irányzatok jelentkeznek a nemzet és társadalom kebelében, mert ezek szerint kell megállapodásainkat meghoznunk, ha egyházunk javát — amint azt bizonynyal akarjuk is — előmozdítani szándékozunk. Ami e viszonyt és hetyzetet illeti hazánkban, ha nem megyek is vissza azokig az időkig, midőn elődeinknek fegyverrel kezükben kellett egyházunkat meg védelmezniük s midőn az ily módon kivívott békekötések által tudták, legalább törvényileg, mert az életben azért sokáig máskép volt, a vallás szabad gyakorlatát biztosítani; mondom, nem szükséges eddig vissza mennem, hacsak azt veszem is figyelembe, hogy milyen volt a helyzet akkor, midőn az 1791-diki nagyfontosságu törvény megalkottatott, melynek száz éves létrejöttét szándékozik az egyház ez évben megünnepelni: azt hiszem, lehetetlen örömmel és az isteni gondviselés iránti hálával nem konstatálni, hogy egyházunk helyzete és viszonya e hazában sokkal, de sokkal jobb és kedvezőbb, mint a minő volt akkor; amennyiben a 40-es évek törvényei s azon túl, az 1867 után alkotott törvénj^ek az e hazában élő hitfelekezetek közti jogegyenlőséget és viszonosságot tovább fejlesztették s helyesebben állapították meg s e mellett a törvényhozás némely intézkedéseivel gondoskodott arról is, hogy ha egyik vagy másik hitfelekezet a többiek irányában türelmetlenkednék, azok ellen támadólag, vagy azok érdekeit sértőleg akarna eljárni: a többi hitfelekezet tagjainak, tehát a mi hitfelekezetünknek is legyen módja arra, hogy magukat tűtökben épen úgy személyökre, mint jövendő családjukra nézve meg védhessék. Nemcsak az erőszak ideje múlt el, hanem bizton mondhatjuk, hogy más hitfelekezetnek általam most jelzett, ellenünk irányuló törekvése — nem úgy, a mint ez még a negyvenes években is megtörtént — nem számíthat úgy, a mint akkor megtörtént, a kormánynak támogatására. 38 előfizetési díj: egyház és iskola köréből. hirdetések díja: Helyben és vidékre pos- 4 hasábos petitsor több-A MSÍffllI EV.REF. EGTHÁZEER. HIVATALOS KOZLOIYE. SwS X ________*-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------5*