Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-13 / 37. szám
593 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 594 E jelben győz a Krisztus hőse, Harczol híven s nem lankad ő se, Igaz utján előle tart. Az igazság ügyét szolgálja, Bárha sokszor nehéz a pálya, S ködben borong a békepárt. Nemes harczát ily jól ki érti? Yályi Lajos e tisztes férfi, Az érdemdús hű esperes 0 az, a kit áldón köszöntünk. Igaz öröm hangján közöttünk, Kit ma sok hű szív felkeres. 0 esperes huszonöt éve! Ejjet, napot csak egygyé téve, Közjót munkál s nem lankad el. Mint őr vigyáz egyházmegyénkben, Intő szavát halljuk mi régen Midőn igy szól: „munkára fel!“ Huszonöt év küzdelmes útja . . . Emlékidet ma mind ki tudja? Nyomot vészit a feledés . . . Átzúg azon időknek árja, A tetteket enyészet várja S mi fennmarad, az mind kevés . . . De nem! megyénk sok jegyzőkönyve Ama tettek sorával tömve! . . . És pontjai az oszlopok S emlékei a küzdelemnek, Elismerést, dicsfényt jelentnek, S szivünk ezért hálát dobog. S még van elég nagy és nemes tett, Mit gondos kéz jegyzékbe nem tett: Intés, tanács, mit ő adott . . . Gyümölcsei a hosszú útnak, Miről csupán egyesek tudnak Hálás szívvel csak itt, amott! . . . De nem! a tiszta öntudatban, A jutalom emlékül ott van . . . És látja a nagy Isten ezt! S a hű szívbe száll égi béke, Áldott ily ut kezdete, vége, Ki rajta jár soha se veszt! Huszonöt év küzdelme, gondja, Az érdemet mi nagynak mondja! Mi tudjuk ezt mindannyian. S érzelmei a tiszteletnek, Szivünk mélyén folyvást születnek, Mi áldjuk őt nyomaiban! Útját a tett fénye beszőtte, Tisztelegjünk jérték előtte, E nagy nap most elébe hiv . . . S érdemével keblünk betelvén: Mondjuk el mind, de szivünk nyelvén! . . . Szóljon szívhez, tisztán a szív. Nincs csillogás, vagy ősi pompa, Arany s ezüst fénnyel bevonva, A mely szemet vakít csupán. A tisztelgő egyszerű meznek Gyémántjai, könyeink lesznek, Szívből folyó szavak után! Fogadd jelét ily tiszteletnek, Vedd tudtul azt, hogy itt szeretnek! Hű esperes, nyújts most kezet . . . Egyházmegyénk kitörve zengi: Níiigs jobban itt szeretve senki! . . . Veled szivünk szövetkezett!! Tartson az ég soká közöttünk! Ha ily tartós frigyet kötöttünk: Ne bontsa azt fel semmi vész! Edzett erőd vigyen kitartva A czél felé, a biztos partra S legyen tovább munkára kész! Oh élj soká! . . . számodra nálunk Virágokat most is találunk, Hogy szebb legyen a vándorút . . . Elismerés, hála virága, Az érdemnek fűzve, mi drága! . . . Fogadd e szép dicskoszorut!! Somogyi Antal farkasdi ref. lelkész-EGYHÁZI ÉLET. Pár szó a volt lepsényi ev. ref. tanitő kényszernyugdijaztatásához. Egyesek és testületek által szőnyegre hozatván, élesen biráltatván, egészen elitéltetvén; legközelebb pedig mint e becses lapok 33. számában „a mezőföldi ev. reform, egyházmegye rendes közgyűlése“ czim alatt megjelent közleményben olvasható volt, a mezőföldi tanitó-egylet téves informátiókon épült kérvényében megbélyegzésre és megtorlásra méltónak rajzoltatván le a lepsényi ev ref. egyház, — elhunyt tanítójának nyugdíjaztatása miatt, — nem annyira az egyház védelmére, mint inkább az ügy fel, — illetve megvilágositása végett, alólirott alázattal kérem Nagytiszteletü szerkesztő urat e sorok közlésére. Az üg} előzménye röviden ez: A lepsényi ev. ref. egyház volt tanítója, néhai Johanidesz István már 8 évvel ezelőtt, tehetetlen ágyban fekvn beteg, úgyszólván élő halottá lett; állapota a felgyógyulás minden reményét kizárta, s e mellett a megkérdezett
