Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-18 / 3. szám

41

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

42

testet; hogy nincs kellő tekintettel a mai kor életviszonyaira, mert még most is, midőn a természettudományok s modern nyelvek a fejlettség nem várt magaslatára emelkedtek s szinte követelik, hogy nagyszerű vívmányaik az emberi művelődés még magasabb fokozására felhasználtassanak, — inkább a múlt fonnyadt hagyományain rágódik, semhogy kellően értékesítené a jelenleg kínálkozó, életet és erőt lehelő uj tudomámmkat. Igen sokan még a czélt is, melyet a gymnasium maga elé kitűzött, hogy t. i. növendékeinek „általános műveltséget adjon s előkészítse őket a magasabb szakoktatásra,“ a legnagyobb balgatagságnak tartják s mint valami csalhatatlan igazság papjai nagy erélylyel követelik, hogy kiszórva hajónkból minden fölösleges terhet, csak oly dolgokat tanítsunk, melyek a gyakorlati élet terén bő haszonnal kecsegtetnek. Szentül hiszik némelyek, hogy az „eszmények“ és „érzelmek“ kora lejárt s az ezekhez való hajlamot ápolni és nevelni a mai reális kor gyermekeiben fölösleges, sőt csaknem káros. Mert elpazaroltunk minden perczet, melyet nem a realitás éhes bálványának szolgálatára szenteltünk. S a hév, melylyel a gymnasiumot támadják, csak még inkább fokozódik, mikor látják, hogy minden támadásaik daczára ez iskola még mindig nagy fölényben áll a vele versenyző más iskolák felett. Reáliskola, polgári iskola sehogy sem tudnak zöld ágra vergődni vele szemben. E tényt azonban me' gint nem Írják a gymnasium előnyére, hanem azt mondják, hogy elfogultság, a régihez való oktalan ragaszkodás, önérdek . . . stb. támogatja s ad neki fölényt más intézmények felett. S épen ez okból vélik joggal vádolhatni, hogy ez az egyik oka a művelődés és társadalmi viszonyok terén észlelhető minden visszásság, hátramaradás és nem ínyük szerint való fejlődésnek.

Tagadhatlan, hogy e sok panasznak van némi alapja hogy a gymnasium még nem olyan, amilyennek lennie kellene s még igen sok üdvös javításra szorul, mielőtt a hozzá kötött jogos várakozásokat kielégítheti s a várható tökéletességet megközelítheti. De azt, hogy czélja elhibázott volna s mint ily hibás czél szolgálatában működő intézmény — logikai következetesség szerint — közoktatásügyünknek csak kárára szolgálna, már nemcsak merész, hanem egyúttal nagyon igaztalan vádnak tekinthetjük.

„Evés közben jön meg az étvágy.“ E közmondás igazságát látszik bizonyítani azon ideges türelmetlenség, melylyel korunk számtalan újításai közepett középiskolai oktatásunk eddigi rendszerének felforgatására törekszenek azok, kik a minél nagyobb és minél gyorsabb haladás vágyától sarkalva, készek koczkára vetni a meglevőt, mely őket nem elégíti ki és pedig olyanért, ami még inkább csak álomkép. Mert az „egységes középiskola“ s különösen a reális alapra fektetett egységes középiskola, melyet hívei egy újkori panacea-ként magasztalnak, melyben t. i. a classicus nyelvek elhagyásával a reál tárgyak vinnék a főszerepet s melyben a legfőbb czél az „értelem“ kiképzése volna, — még sehol és soha kipróbálva nem volt, hogy képes-e megteremni azokat a nagyszerű gyümölcsöket, melyeket tőle várunk. Nem is említve, hogy ezek a várt gyümölcsök nagyon problematikus értékűek s az embereknek egy nagy része nem valami szivszakadva várja azokat s nem sok jót remél tőlük. Es méltán!

Mert minden túlzás, minden, bár legjobb eszmének tulhajtása veszély csiráit rejti magában. És épen a hasznossági eszmének tulhajtása a nevelés és oktatás terén csak veszélyes gyümölcsöket teremhet, melyeknek létrejöttét nem elősegíteni, hanem minden módon gátolni kellene épen az emberiség s a társadalom közérdeke miatt. Mert hova vezet az, ha mindnyájan magasabb eszmények nélkül élünk s tetteink legfőbb indító oka mindig csak a haszon és önérdek lesz? Volt már egy ily időszaka az emberiségnek, a római birodalom utolsó századaiban; s épen ennek példája mutatja, hogy mit jelent az, ha az emberekből a magasabb eszmék iránt való fogékonyság kihalt. Ilyen állapot következménye csak a romlott társadalom felbomlása és szétmállása lehet.

De nehogy szélmalom ellen látszassam küzdeni, leírom igen röviden az „egységes középiskola“ jellemzőbb tervezeteit, hogy azután megkísérthessem feltüntetni azon indokokat, melyek véleményem szerint nagyon kétségessé teszik, hogy szükséges-e és megvalósitható-e azon tervezetek által ajánlott egységes középiskola.

(Vége köv.)

Bobsos István,

főgyinn, tanár.

Chiniquy életrajua.

(Vége.)

Chiniquy sikerei nagy feltűnést keltettek s Amerika minden nagyobb városából kapott meghívást Chiniquy — kit a mértékletesség apostolának is neveztek — felolvasások tartására. 1860-ban meghívták Skócziába, Edinburghs, a reformáczió háromszázados emlékünnepére, hol kétszer tartott beszédet. Innét 6 hónapig tartó körútra indult Angliába, Francziaországba, Sveiczba, felolvasásokat tartva minden megállapodási helyen. Ezen kőrútjában 15 ezer dollárt gyűjtött kollégiuma számára.

1874-ben Londonba hívták meg, midőn a protestáns világ tisztelettel adózott Vilmos német császárnak és Bismarck herczegnek azon nemes ellenállásért, mit a követelődző pápai tekintélylyel szemben Németországon kifejtettek. Ekkor az Exeter Hallban tartott gyűlésen beszédet tartott. Ezután 6 hónapig a három egyesült angol királyság nagyobb városaiban tartott felolvasásokat a romanisnius felett.

Hazatérve, nem pihenhetett sokáig, mert Kanadába, nyert meghívást, hol az utóbbi időben a protestantismu» nagy hódításokat tett. 1878-ban légváltoztatás és üdülés végett a Csendes-tenger partjára utazott, de itt is folytonosan előadásokat tartott a franczia gyarmatosoknak. Majd