Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-19 / 29. szám
455 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 456 korlátozva valami különös akadályok, vagy a képesség szokatlan hiányával. Isten nem tette tervszerűen oly nehézzé a vallásos életet, amint csak lehet. A szellemi élet berendezése ugyan olyan, mint a természeti életé. Midőn az emberek a hitetlenség óráiban vádolják a teremtöt, hogy az emberi gyarlóság elé, magasabb fejlődésük útjába akadályt vet: a természet rendje ellen beszélnek.— Mintha azt kifogásolnák, hogy a nap az erély forrása, nem pedig valami gép, és hogy a szén>av a levegőben van, nem pedig a növényekben. Ok minden organismust személyes atmosférával vennének körül, s minden fejet az erély külön tárházává tennének; ők a test belső részében termesztenék a gabnamagvakat s a kenyeret az emésztő szervek különös apparátusával készíttetnék el. Egyszóval a teremtményből teremtőt akarnának formálni. Az Organismus vagy függ környezetétől, vagy ön-existentiával bir. De ki ne helyeselhetné inkább ezen berendezést, hogy az emberi teremtmény szabadon érintkezhetik a végtelen hatalommal? Melyik lélek szorítkoznék inkább ön világosságára, tudván azt, hogy „Az Ur Isten olyan mint a nap“? Ki nem cserélné el a földi forrást a Krisztus által ajánlott örök élet vizével? Ha az Organismus úgy vettetnék a létbe, mint a hajó a vízre teljes felszereléssel, még akkor is hamar felemésztené mindenét. De azon nagy és jóságos környezetével összeköttetésben minden hiánya kipótoltatik. Segélyforrása bármely irányban határtalan. Van egy uj iskola, mely tiltakozik az emberi tehetetlenség, mint a múlt idők szívtelen theologiájának költeménye ellen. Mig azok, kik csak az embert ismerik, ama dogma védelmét lehetetlennek tartják, addig azok. akik a természetet is ismerik, lehetetlennek tartják annak tagadását. Mindazok, kik az emberiség iránti buzgalmukban ellene vannak, az organismust a környezet tulajdonaival ruházzák fel. Minden igaz theologia hű maradt ezen igazsághoz, vagy legalább is ennek alapeszméjéhez. Az uj testamentom ott beszél legnyomatékosabban, ahol az ember függéséről szól. Szerinte akkor teszi az ember a vallásossághoz az első lépést, midőn tehetetlenségét érzi. — Krisztus legelső sorban a lelki szegényeket mondja boldogoknak. A lelki országba való beléphetés föltételéül a gyermekhez való hasonlóságot teszi — a léleknek azon állapotát, melyben a tehetetlenség legmélyebb érzete párosul a függés tettetés nélkül való érzetével. Lényegileg ezen eszme van kifejezve ama számtalan helyeken, melyeken Krisztus azt mondja, hogy 0 nem az igazakért, hanem a bűnösöknek megtérésre való hívása végeit jött. Azon búcsúzó beszédében, melyben a nagy tanító erős meggyőződéssel saját életéről szólott, ezen tannak mindig erősbödő nyomatékot adott. Nincs, nem lehet ünnepélyesebb ps lebilincselőbb mondás annál, mint midőn utolsó nagy allegóriájában igy szólott: „miképeu a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkében maradand; aképen ti is nem teremhettek, hanemha én bennem maradtok.“ Tehát itt is tehetetlenségünk van kifejezve. A természet-törvény imperativusa ez. Gyümölcsözés Krisztus nélkül nem valószínűtlenség, hanem lehetetlenség ; amiként nem várhatunk a természetben gyümölcsöt levegő, hő, talaj és napfény nélkül. Hogy Pál apostol mily erősen ragaszkodott ezen igazsághoz, látható az számos pregnáns nyilatkozatából, melyekben mestere tanítását visszhangozza. Szerinte az élet Krisztussal az Istenben van. Es hogy nem theoriának tartotta ezt, hanem tapasztalati igazságnak, kimutatható az sok vallomásából, „mikor erőtelen vagyok, ugyanakkor erős vagyok.“ Most pedig eljutottunk vizsgálódásunk második pontjához. Láttuk, hogy az Organismus az életre lényegeseknek csak felét foglalja magában. Lássuk tehát ennek kiegészítését, vagyis hogy a másik fele a környezetben van. Egyik eredménye személyes tehetetlenségünk helyes felfogásának az leszen, hogy nem pazaroljuk időnket ama lehetetlen munkára, hogy magunknak erélyt gyártsunk. Ismeretünk véget vet a terhes experimentumok lioszszu sorának, melyekben a folytonos tevékenység reményével hízelegtünk magunknak. Erre nézve az első lépés az, hogy erélyforrást keressünk. A természet rendje egy bizonyos irányba utasít bennünket. A környezetre utal. A természeti élet mindent a környezetnek köszön, igy kell lenni a szellemi életben is. A szellemi élet környezete Isten. Valamint a test éleiének kiegészítője a természet, ép úgy a lélek életének az Isten. Mi a bizonyíték? Az, hogy miként a természet és a test egymásra vonatkoznak, szintúgy Isten és a lélek. Minden állatnak, minden növénynek meg vau a maga környezete. Minél tovább vizsgáljuk ezek egymáshoz való viszonyát, annál jobban látjuk csodálatosan bonyolult és szép összeköttetésüket. Az organismusok bámulatos alkalmazkodása éltető elemeikhez, pl. a halnak a vízhez, madárnak a levegőhöz, rovarnak az erdők talajához; vagyis jobban mondva organismusuk egyes részeinek alkalmazkodása — mint a hal uszóhólyagja, a madár szeme, a rovar lélegző csöve — a tervszerűségnek eme dönthetlen bizonyítékai meggyőzhetnek minket, hogy a természet berendezésében minden élet mérhetlen forrásra talál tökéletesítésére. E világ azok számára teremtetett, a mik benne vannak, legyenek bár a legparányiabbak; és bármiféle processuson meunek is keresztül az organismusok, az őket környező természetben feltalálják teljes kiegészíttetésüket. Az ember is megtalálja környezetében a neki szükségeseket, talál tért képességei gyakorlására, alkalmat vágyainak betöltésére, minden hiányainak kipótlására. A szellemi ember is, ott az élet pyramisának csúcsán, környezetének szertelen látókörében megtalálja — az igaz, hogy a mennyivel önmaga is magasabb, anynyival magasabb, de különböző szükségeihez gyengéden alkalmazkodó kielégittetését. És pedig épen oly egyszerű, megfelelő módon és pazarsággal, amint az alsóbb rendű organismusokat szolgálja az alsóbb környezet. Mi nem méltányoljuk eléggé a körültünk levő anyagi világ szüntelen való tevékenységét, mert jótéteményeit tolakodás nélkül nyújtja. A természet mindenkor zajtalanul működik. Legdrágább ajándékait mintegy titokban adja. Feledjük, hogy mily igazán kívülről, felülről jön minden jó és
