Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-28 / 26. szám
405 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 406 lön egyházközséget fentartó ev. re/, vallásu lakosok is közadójuk arányában minden megtérítés nélkül épen úgy tartózná: nak a rom. kath. lelkész és kántor illetményeit fizetni, mint a rom. icath. felekezet bármely tagja. Százados keserű küzdelmek szórnom emlékeit felidéző, a világos törvényekben és a békét létesítő királyi hitlevelekben biztosított szabadságunkat figyelembe nem vevő. a korszellemmel ellenkező és a czélzott igazságtalan megterheltetés természetes következményét — a vallásfelekezetek közt honoló áldásos béke megzavarását — előidéző eme miniszteri rendelet mély és fájdalmas benyomást gyakorolt reánk. A fájdalmas érzet nyilvánulása közben azonban végtelenül jól esett és nagy lelki megnyugvásunkra szolgált ezen rendelet és előzményeinek beható tárgyalása közben nyert amaz értesülésünk Somogy vármegye közönségének magatartásáról, mely szerint a törvényesség álláspontján 1889. évi október hó 14-én és folytatva tartott közgyűlésében hozott 341 sz. határozatával kimondotta, hogy közjogi alaptörvényeink szerint a felekezetek fentartási költségeinek viselésére más felekezetek híveit kötelezni nem lehet; hasonló lelki örömmel vettünk tudomást a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságnak a folyó évi tavaszi közgyűlésén hozott ama határozatáról, mely szerint a fentebb érintett és kifejezett álláspontjával homlokegyenest ellenkező miniszteri rendeletet f. 1891 évi augusztus havi rendes közgyűlésében tárgyalás alá venni méltóztatik. A dolgok ezen állásában hová fordulhatnánk sérelmi panaszunkkal első sorban, hanem ha a vármegye azon nemes gondolkozásig törvényt tisztelő és szabadelvű közönségéhez. mely külön figyelmeztetés nélkül is belátta, hogy az osztó igazságnak, a törvényeinkben biztosított vtökéletes egyenlőség és teljes viszonyosság11 elvének határozott tagadását képező sérelmes miniszteri rendelet meg nem állhat s annak megváltoztatása iránt az 1886: XXI. tcz. 19 §-ában gyökerező felirati jogával élni szándékozik. Közakarattal elhatároztuk tehát, hogy vármegyénk nemes törekvésének előmozdításához, a törvényes álláspont tisztázásához hozzájárulunk mi is a jelen átirattal és kimutatjuk a sérelmes miniszteri rendelettel szemben, hogy világos törvényeink és a törvényt pótló királyi leíratok szeriut a nagyméltőságu Belügyminisztériumnak a íenforgó kérdésben elfoglalt álláspontja teljesen téves alapon nyugszik és rendelete határozott törvénysértést képez. A sérelmes miniszteri rendelet ugyanis állítólag 3 778-ban és 1815-ben kelt visitatio canonica alapján azt állapítja meg. hogy mivel a nevezett visitationalis iratokban Kaposvár község neveztetik meg olyanul, mint amely a papot és kántort fizeti, ezen kitétel alatt a politikai község értendő s igy jóllehet a lefolyt század alatt Kaposvárott más bevett és elismert vallásfelekezetek is egyházat alkottak és tartanak fent, ezen újabban alakult egyházak hívei mégis mint a politikai községnek tagjai, az érintett visitatio canonicák alapján a róni. kath. egyház irányában épen úgy kötelezettségben állanak, mint a város bármely róni. kath. lakója. Ezen törvénytelen kijelentés törvénytelenségének még nagyobb fokozására a miniszteri rendelet tovább is megy és — jóllehet az 1868: 53. tcz. 23 §-a a. bevett keresztyén vallásfelekezetek teljes viszonyosságának gyakorlati biztosítékául még azt is kimondja, hogy amely politikai község valamely vallásfelekezetnek bármely segélyt ad, tartozik igazságos arány szerint a községben létező egyéb vallásfelekezeteket is hasonló módon segélyezni, — ezen törvényszakasznak a íenforgó esetre alkalmazhatását kizárja, kimondván, hogy itt nem segélyről, hanem a politikai község által avertált párbérről van szó; mely magánjogi kötelezettséget ró a város minden egyes adófizető lakosára minden vallásfelekezetre való különbség nélkül s igy meg sem engedheti, hogy a város által czélbavett és a többi felekezetiknek nyújtandó segély kérdése a íenforgó szerződéses kötelezettséggel kapcsolatban még csak tárgyalás alá is vétessék. Azt is mondja a sérelmes miniszteri rendelet, hogy 1875-ig fentállott egy évszázadig terjedő gyakorlat alapján is igy kellett határoznia a íenforgó kérdésben. fiiven idéztük a miniszteri rendelet tartalmát. Azt a hangot érezzük ki belőle, mely hang ellenében századokon keresztül vívtuk a bátrak harczát és melylyel szemben ki is vívtuk a magyar nemzetnek közkincsét, a lelkiösméret szabadságát. Csudálatos, hogy a nagyméltőságu Belügyminisztérium előtt annyira ismeretlenek alaptörvényeink és anynyira ismeretlen a íenforgó kérdésben a jogfejlődés története. hogy a 19-ik század utolsó évtizedében akarja megtagadni a hazai protestánsok ama szabadságát, melyet egy teljes évszázad előtt hozott alaptörvény, az 1791. 26. tcz. 6. §-a félremagyarázhatlanul biztosított, — és megtámadja oly alapon, amelyen azt a hazai közhatalom még az elnyomatás korszakában, az alaptörvény előtti időben, ezelőtt kétszáz esztendővel sem tette meg. Pedig az 1791: 26. tcz. 6 §-a következőleg intézkedik : „a protestánsok által eddig a kát hol. lelkészeknek akár készpénzben, akár terményekben, akár munkával teljesítetett stola és párbér szolgáltatás ezután teljesen megszűnik és a jelen országgyűlési törvény czikkeinek kihirdetésétől három hónapra többé nem követelhető“ !! Ugyanezen tczikk továbbá azt is kimondja, hogy ezen törvénynyel ellenkező szerződ ések érvé n ytele n elmek tek in tend ők. Ezen törvény semmi különbséget sem tesz a párbérek között, hanem közjogilag biztosítja a protestánsoknak azon szabadságát, hogy a r. kath. felekezet kötelékéből teljesen kibocsáttatnak és ama felekezet terhei viselésére többé nem kötelezhetők. Ama theoria. mit a nagyméltőságu Minisztérium kérdés alatti rendelete az avertált párbérről tartalmaz és a melynek jogosultságát néhány felekezeti iró az 1791: 26. tcz. 12. §-ából véli leszármaztatni, teljesen tarthatlan, mert az idézett tczikk 32. §-ának eredeti szövege azt rendeli: ,,ut fundationes Catholicorum pro Catholicis, Evangelicorum autem pro Evangelicis, deinceps convertantur.“ ami magyarul annyit tesz, hogy a „katholikusok alapítványai a katholikusok, és az evangélikusok alapítványai 26*
