Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-07 / 23. szám
Második évfolyam. 2íJ. s/ám Pápa 1891. jiinius 7. DUNÁNTÚLI TARTALOM: Agenda vizsga és hiterősités. I. Sándor Benő. — A környezet II. Drummond H. — Egyházi élet: A dunántúli ev. ref. egyházkerület közgyűlése. É—n. Gyakorlati lelkészet*. Egy fontos miniszteri rendelet.— Tárcza: A tatai ref. egyház történetéhez, bőid cári László. — Könyvismertetés: Enekügyi előmunkálatok. (Folyt, köv.) Lülöp József. — Vegyes k ö z 1 e m é n y e k. — H i v a tales rés z. — r Agenda-vizsga és hiterősités. Motto: Mindeneket megpróbáljátok stb. Bizony, sok yiz folydogált azóta, hogy az „agenda vizsgát“ letettem, nemcsak a nagy Dunán, hanem a kisded Bakonyéren is. . . . Tizenkét esztendő! Kerekszámban épen hetedrésze az ember kimért életidejének. Es mégis úgy tűnik fel előttem, mintha most is látnám magamat, amint 12 éves fővel, a ravatalon fekvő édes anya elvesztését fájlaló kebellel ott állok a rétliei sz. asztal mellett, hogy ott „a keresztyén vallástudományból a szent gyülekezet előtt megvizsgáltassam.“ . . . Ne csodálkozzék senki, ha nem folytatom: „és hogy ugyanaz előtt kijelentsem azt, hogy magamat az evangéliumi szent életre szivemben örökre köteleztem.“ Az én szemeim, ki Pozsonyban, mint II. osztályú tanuló, minden magyarázás nélkül tanulgattam az „ágendát“: a fősulyt a jnegvizsgáltatásra látták fektetve. Ereztem, hogy hézagos készültségemnél, — de kivált a nem is álmodott csapás megrázó hatásánál fogva, nem leszek képes oly feleleteket adni. a minőket tőlem a szem- és fültanu gyülekezet inás vizsgák — és II. osztálybeli gymnazista voltom után következtetve, valószínűleg elvár. Kinos helyzet azon ünnepély küszöbén, midőn a keresztyén gyermek fogadalma által a református hitvallás zászlajához esküszik; midőn megnyílik előtte az ut a hívek jogaihoz és kötelességeihez s ezek között — mondhatom —- a legszebb joghoz és kötelességhez, hogy járulhasson, sőt járuljon idvezitő Jézusának, hite fejedelmének asztalához! . . . Azonban tartozom az igazságnak azon kijelentéssel, hogy az Ur érdemekben megőszült szolgája, a ki előtt állottam, psychologiai tapintatossága és lelkipásztori prudentiájával kisegített zavaromból, — úgy hogy az ünnepély rám nézve nem lön megütközésnek köve. Lehet, hogy valaki az elmondottakat olvasva, kétségbe vonja, hogy azoknak bárminemű fontossága is legyen. Pedig nincsen igaza. Magam sem tulajdonítok ugyan az egésznek nagyobb fontosságot annál, a mennyi egy exeniplumé. a melyből discimus, de ennyit azután meggyőződésem egész erejével tulajdonítok neki. Ez az ok, hogy a fentebbieket elmondtam. Elmondtam példának okáért, annak illustrálására: milyen szemüvegen keresztül nézi a legtöbb, talán minden gyermek a hiterősités cselekmé- I nyét; mily kellemetlen helyzetbe kerülhet hitélete egyik legkiemelkedőbb pontján s ennek folytán mily nyomott kedélyhangulata lehet akkor, a midőn kis váltatva igen örvendetes szónak kell füleibe csendülnie, ama szónak: ime szabadságot adok neked, hogy „járulj a kegyes királynak —- vig örömmel szent asztalához.“ Valóban, sok oda nem illő elem tapadt és tapad a kontirmáczió magasztos eselekvényéhez mindaddig, mig nem szakítunk dunántúli egyházkerületünk gyülekezeteinek és lelkészeinek eddigi szokásával, agendájával és a hiterősités aktusának magvát: az ünnepélyes hit-vallomást, fogadás tételt és a felavató áldást az előzményektől: az előkészítéstől és a vallástudomány ismeretének megvizsgálásától külön nem választjuk. Régen ajánlja, sürgeti már ezt a dolgot minden életre való liturgia és mégis nemcsak ezen, de a konfirmációra tartozó ügyekben általában, ember-emlékezet —legalább az én emlékezetem —- óta mi sem történt — kerületünk határain belül. Bocsánat, jut eszembe, hogy a közel múltban történt egy lépés. De e lépés, ha a legélénkebb szinü pápaszemen keresztül nézem is, mitsem lendít az eddigi állapotokon, ha meg feketén át nézem, hátrafelé irányul. Ne kiáltson rám senki kihallgatás nélkül anathémát. Indokolom véleményemet, —- ami egyébiránt, miután e 23-0 MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.
