Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-05-10 / 19. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 300 299 Figyelmüknek és javító törekvésüknek üdvös hatását közoktatásunk minden ágában, minden téren, még a legcsekélyebb mozzanatokban is hálás szívvel érezzük* Érdemeiket bizonyára nagy mérvben fokozná, ha reform munkájukat legalább annyiban terjesztené ki az iskolai hitoktatásra is, hogy az ezen tantárgy tanításánál használandó könyveket valamely elfogulatlan fórum véleményétől tennék függővé; mert szerény felfogásom szerint sem paedagogiai, sem nevelési, sem vallási, legkevésbé pedig vallás erkölcsi szempontból nem tekinthető p. o. üdvösnek az, ha a felebaráti szeretet vallásának országszerte elterjedt tankönyve minden lapjáról a tanuló növendék az ádáz gyűlöletnek és a legelkeseredettebb intolerantiának az „igéit“ olvassa és tanulja. Eszem ágában sincs, hogy főtiszt. Répássy János képezdei tanár úrtól p. o. azt követeljem vagy várjam, miszerint „Katholikus egyháztörténetem a szentlélek eljövetelétől korunkig. Középtanodák, tanitóképezdék, polgári és felsőbb népiskolák használatára. Az egyházmegyei hatóság jóváhagyásával“ czimü tankönyvében a reformatio férfiainak dicshymnusokat zengjen, vagy róluk az elismerés és méltánylás hangján emlékezzék meg. De azért az ő helyében még sem nevezném, teszem azt Luthert „szenvedélyes rögeszmékkel telt hívatlan, tolakodó egyénnek“; nem fognám rá Melanchtonra, hogy Luther „czimborája“ volt; sem pedig Kálvin Jánosra a világért sem sütném ki, hogy „hasonló szörnyeteg volt Zu'Ínglihez;u és nem akarnám végül (t világ sürii kincseiért sem elhitetni a tanuló növendékekkel, hogy „Németország műveltsége a reformatio áltál három évszázadra visszavettetett. “ Azután meg, hogy többet ne mondjak, biztos vagyok benne, hogy a magas közoktatásügyi kormány nyomban betiltaná teszem azt egy oly tankönyvnek a használatát, íi melyben hasonló passusok találtatnának, mint a milyenekkel p. o. Répássy főtiszt, ur egyháztörténelmének következő részében bőségesen delectálja tanuló-ifjiiság*unkat: „Magyar honunk — úgymond — mely az újabb kiegyezkedés alapján Ausztriával politikailag összeházasodott, a parlamentáris rendszer alatt szintén sajnos buzgalommal űzi a katholikus egyház ellen a szabadelvű szédelgést Kiváncsi vagyok én arra, de nagyon, hogy miképen egyezteti össze Répássy ur mindezeket tantervűnknek azon kívánságával, hogy „a magyar nemzet erkölcsi és szeletem? kifejlődésének megismertetése által kell hatni a növendék nemzeti érzületének és jellemének fejlesztésére.“ „Az állam vallása — Így folytatja —- a vallástalanság...........A katholikusoknak azóta sok egyházi ügyben, a vallásminiszter, ki zsidó is lehet, ad végeldöntést, a mennyiben az ö ellenjegyzése nélkül az apostoli király sem tehet semmit,u Ezek azt hiszem, mind elég világosan elmondott dolgok. Répássy ur nem úgy ír, hogy az még kommentárra is szoruljon. Nem értem azt sem, hogy miről jó az, ha Répássy főtiszt, ur azt iparkodik a tanuló ifjúsággal elhitetni, hogy „oly általános és rendszeres üldöztetésnek sohasem volt az egyház kitéve, mint felvilágosult korunkban11; és hogy „ez az üldözés veszélyesebb, mint akármelyik elöszázadokbeli üldöztetés,u továbbá hogy „a haldokló lengyel nemzet sorsa fölött csak a katholikus egyház könnyez és imádkozik, az európai kormányok, melyek az oláhország/ zsidók bántalmazása miatt rögtön óv rendszabályokhoz nyúlnak, süketek Lengyelország jajkiáltásaira; nincs egy szavuk, eyy szikra részvétük a lengyel nemzet kínját enyhíteni és talán csak azért, mert e nemzet hű katholikus.“ Megtanítja végül Répássy János főtiszt, ur növendékeinket arra is, hogy Spanyolországban „a papok vonakodtak megesküdni a puskaporszagu alkotmányra ;u hogy Olaszországban „az ujabbkori rablókirályok alatt tuczatszámra törülték el a zárdákatu és könyve végén kenetteljes szavakban tudatja Répássy főtiszt, ur növendékeinkkel, hogy „gúny és üldözés: ez volt a keresztény katholikus egyház sorsa a múltban; ez a jelenben és ez lesz tán a jövőben is.“ A múltról, melyet úgy látszik, hogy nem ismer és a jövőről, melybe oly profétailag pillantanak be Répássy főtiszt, ur látnoki szemei, — nem szólok, de nagyon szeretném én tudni azt. hogy Répássy főtiszt, ur hol látott vagy hallott olyan hatóságot, vagy embert, ki a katholikus vallást a jelen korban gúnyolta vagy üldözte volna; lekötelezne végül, ha megmondaná hogy mit érez ő akkor, amikor ilyen tartalmú könyvet ad a hazai tanuló ifjúság kezébe, és nagyon óhajtanám tudni, vájjon Répássy főtiszt, ur hiszi és vallja-e, hogy ilyen tartalmú és irányú könyvvel hasznos szolgálatot tesz a valláserkölcsi nevelésnek. Könnyelmű és veszedelmes játék az, melyet Répássy könyvében az ifjúság legszentebb érzelmeivel üz. A tanulóra vagy hitoktatójának tanítása fog mélyebb benyomást tenni, vagy a hazai és világtörténetet előadó tanár oktatása: tertium non datur. És akkor mindkét esetben jaj a botránkoztatónak: első esetben gyermekeink szivéből mesterséges utón kiirtatik a hazaszeretet szent érzemén\re; a második esetben utálattal kell elfordulniokattól, ami az embernek legszentebb kell, hogy legyen e világon — vallásuktól. Nagyon veszedelmes alternatíva. Fölötte erős kételyeim vannak továbbá még az iránt is, hogy vájjon nyolcz-tizenegy éves fiúcskák vagy leánykák „vallásos érzelmére és jó erkölcseiknek fejlesztésére, kifejtésére és megszilárditására“ csakugyan olyan jó hatással van-e, mint némelyek gondolják, az, ha az egri „biblia történetből“ vagy az esztergomi „közép katekizmusból“ megtanulják azt, hogy „Dávid egg asszonyt látott, kit Istennek parancsolata ellen megkívánt f vagy azt, hogy „egy asszonytól születik valakiu és hogy az az „asszony fájdalommal szüli gyermekeit“; vagy azt p. o. hogy „Szép a szüzesség“, hogy „a bujaság, párát znaság és szemtelen nézés a legocsmányahb bűn“, vagy teszem azt, hogy „aki magát fajtalan asszonyokhoz adja, rothadás és férgek lesznek jutalma:“ Hogy ilyen versekkel igyekeznek fejleszteni a gyermekek aesthetikai érzékét, mint: „A vétek, mely gyönyörködtet, Édes méreg; kerüld kérlek“ erről nem is akarok szólani. Apolló bocsásson meg Írójának.
