Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-12 / 15. szám
237 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 238 kell áldoznunk az egész mű sikerének érdekében. Innen vannak a pongyola szerkezetű terjengős monographiák, miknek szerzői minden kis adatot rendkívül fontosnak találnak, s úgy tesznek, mint a feladatát nem egészen értő építész az épületnek sok felesleges cifrázatával. Kívánatos, hogy életre kelt egyháztörténelmi irodalmunk e hibáktól ment maradjon, ami csak úgy lehetséges, ha egyházi lapjaink, minden egyes, e téren megjelenő müvet, sine ira et studio, de szigorú kritika alá vesznek. Az előttünk álló mű szerzője kis feladatot vállalt magára, de azt sikerrel oldotta meg. Somogyi Péter vágsellyei evang. tanító a maga fogsága történetét megírta latinul, Stromp László ennek alapján megírta Somogyi Péter fogságát magyarul. Hazai prot. egyháztörténelmünk örömmel fogadhatja e munkát mint Oláh Miklós érsek illetőleg I. Ferdinánd idejére nézve igen jellemző adatokat nyújtó részt hazai prot. egyházunk állapotának megírásához, a nagy közönség pedig sok tanulságos és lélekemelő vonás mellett e műben igen élvezetes, kellemes olvasmányt talál. Szerző Somogyinak saját müvéből mentvén adatait, azok a közvetlen tapasztalat élénkségével jelennek meg az olvasó előtt, s ott is. ahol a szerző maga kénytelen átvenni az elbeszélést, a kellő kifejezéseket alkalmazza annyira, mintha magát a fogoly tanítót hallanák beszélni. írónk nyomon követi előadásában Somogyi Péter művét, de munkáját fejezetekre osztotta, s az előadás a hetedik fejezetben éri el legérdekesebb helyét, hol ugyanis az urvacsorai tan, bünbánat, gyónás és elégtétel tana, a léleknek holta utáni állapota, a szentek közbenjárása stb. kérdések felett Somogyi és Péter paulinus közt az Oláh Miklós érsek elnöklete alatti vizsgáló bíróság előtt folyt vita képezi a mű legfontosabb részét, s alapját Somogyi Péter majdnem egy évre terjedő fogsága megértésének. Kár, hogy egyes tökéletlen szerkezetű mondatok zavarják több helyen az olvasó figyelmét, igy a 32-ik lapon a következő: „Az egyedül maradt fogoly sorsa ez időtül fogva sokkal rosszabbra változott, mig két eddigi fogolytársa már a vizsgálatot követő napokon szabadon mozog az udvarbeliek között — tőle azonban elfordul — mint idegentől/ Il}Ten a 64-ik lapon a következő: „Somogyi, kit a napnak egymást űző eseményei eléggé meglephettek s gondolkozóba ejthettek — tanácstalanul várta most, mi fog vele tovább történni: s tán a nem remélt sz'vesség tapasztalatára, amelylyel a paroclius fogadta, bárha csak mint foglyot is asztalához, emberek közé ültette, fel is derengett lelkében a szabadulásnak némi halvány sugár a.“ A 93-ik lapon: „Az a 3 év története azonban, a melyben Somogyi Péter, a vágsellyei tanító, a törhetleu hitvalló előttünk áll, méltóvá teszi őt arra, hogy neve a feledéstől megóvassék, s azt tisztelettel emlegessék az utódok/ Az e fajta pongyola fogalmazás járványos betegségét képezi ma ifjabb történetíróinknak, lázasan foly az adatgyűjtés s e téren valóban dicsérendő a buzgalom, de nagyobb műgond lenne szükséges akidolgozásban, s ennek hiánya napjaink történetirodalmi termékeinek közös árnya; pedig figyelmes feldolgozás nélkül adathalmaz a történelmi mű. amely a benne rejlő adatok miatt rendkívül érdekes lehet a szaktudósra nézve, de a nagy közönséggel az irodalmi termékeket az előadás formája kedvelted meg. De nehogy ebből azt következtesse valaki, hogy tehát szóvirágokkal kell disziteni az előadást, a történelmi stilus, ha szabad igy neveznünk, semmitől sem áll távolabb, mint a virágos kifejezéseket tűrő szónoki előadástól. Egyháztörténelmi monographiairóink könnyen e hibába esnek, mivel leginkább a vallás vértanúiról szólva, maga a tárgy csalogatja őket a lamentatióra, ami pedig már nem történelem. — Kívánatos, hogy protestáns egyháztörténelmi irodalmunk munkásai múlják felül kidolgozás terén, a nagyobb közönségnek, nagyobb feladaton, lázas sietséggel dolgozó hazai történetíróinkat. És még egyet, bár igaz, hogy egyháztörténelmi monographiáink nagy része egyházunk vértanúinak számára font koszorúk lesznek, mégis ne feledjük Jókay intését, mit egyszer hazai festőinkhez intézett: „fessetek valami vigabbat is.“ — Stromp László müve szerzőnél kapható, I kötet, ára 1 írt. Krs Ernő. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. • — A folyó tanév utolsó harmada. Április 5-én végződött a húsvéti vakáczió, amely hűvös, télies napjaival a tanulóifjúság vágyait és várakozását nagyon kevéssé elégítette ki. A játékra, szabadban való tartózkodásra nagyon alkalmatlan idő volt ez. Pedig ugyancsak nagy szükségük lett volna szép derült napokra mindannyiuknak, fölüditésül a hosszú tél s a karácsonytól megszakítás nélkül tartó hosszú szorgalmi időszak fáradalmai után. 6-ikán reggel 8 órakor volt az utolsó évharmad megnyitása. Az uj-eollegiumi nagy teremben gyülekezett össze a gymnasium összes ifjúsága s a tanári kar jelenlétében megtörtént a „conscripcio“. Majd Szilágyi József igazgató ur rövid, de megszívlelendő beszédben figyelmeztette az ifjúságot kötelességeire, hogy mivel tartoznak maguk, szüleik, tanáraik s az iskola iránt. Ezután mindenki saját osztályába ment s kezdetét vette a tanítás és tanulás. — Ugyancsak 6-án 9 órakor tartatott meg a papnövendékek összeírása is az I. sz. tlieol. teremben s következő napon megkezdődtek az előadások. Isten áldása kisérje mind a tanárok, mind a tanítványok nemes és szent munkásságát! — A dunamelléki egyházkerület egyházi aljegyzői egyik állásra, a márczius 30-iki szavazatbontás eredménye szerint, mint ezt a Prot. Egyh. és lsk. Lapból ol-
