Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-12 / 15. szám
227 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 228 Idéztem az alapszabály fontosabb §-ait azért, bogy ezen intézmény czéljával, rendeltetésével azok is megismerkedjenek, a kiknél nincs éppen kéznél egyházkerületünk 1882. évi j.-könyve. Meggyőződhetünk ebből is arról, hogy a Krisztusi szeretet törvényére van alapitva. Oh, mily fenkölt gondolkodás volt, mily sok könyforrást felszárasztott a 11. §. A régi özvegy lelkésznők egy szép napon arra ébredtek fel, hogy 20—30 frt olyan pénzhez jutnak ezután évenként, a miről csak álmaikban tárult fel olykor-olykor előttük egy-egy ábrándkép. Kerületünknek ez a samaritanusi könyörületessége kétségen kivül igen szép, magasztos cselekedet volt, de nem vett figyelembe két körülményt. Először azt, hogy menynyi azon régi özvegyek száma, akik egy fél krajczárral sem járultak a gyámolda alaptőkéjéhez, és nekik abból mégis osztalékot juttat. Másodszor azt, hogy ezen határozattal az évi osztalék arán}7osan nem növekedhetik, sőt apad, vagy legalább nincs arányban a befizetők azon jogos igényéhez, hogy özvegyeik majdan több osztalékban fognak részeltetni. Állításom igazolására felhozom az első és nyolczadik év osztalék eredményét, mely igy viszonylik: 1883-ban egy özvegy, vagyis az alapszabályok szavai szerint „ha a családnak csak egyetlen segélyre jogosult tagja maradt“ kapott 20 frtot, vagyis 5 részt, s igy egy részre esett 4 frt (1884. gyjk. 92. 1.) 1890-ben pedig, mely évben a Baldács}7 alapítványból 500 frt esett a gyámoldai kiosztandó segély összeghez, csak 5 frt esett egy részre, vagyis egy özvegyre 25 frt. (1890. kgyjk. 190. 1.) Ha a Baldácsy alapból 500 frt nem jutott volna kiosztás alá, egy részre csupán 3 frt 99 kr. jutott volna, vagyis kevesebb, mint 8 évvel előbb. Igaz, ebben annak is része van, hogy az alapszabály 11. §-a kezdettől fogva soha sem lett megtartva és gyakorlati alkalmazásba véve, mert annak azon kifejezése alatt „ajelenleg özvegyárva családok felét kapják annak; a mi reájuk esnékf nem érthetek egyebet, mint azt, hogy azon lelkészek özvegyei, kiknek férjeik jelen törvény meghozása előtt meghaltak, s igy a gyámolda czéljaihoz semmivel sem járultak, felét kapják annak az összegnek, melyet azon özvegyek nyernek, kiknek férjeik bár csak egy alkalommal is, fizették az évi 4 frt járulékot. És ime, a régi özvegyek is oly osztalékot nyernek, mint a törvény meghozása utánniak, a törvény 11. §-a világos rendelete ellenére kezdettől fogva mind e mai napig, s ez magyarázza meg, miért apadt az évi osztalék. Mert mig 1884-ben 53 özvegy kapott 1176 frtot, addig 1890-ben 2470 frtot már 93 özvegy-árva család között kellett felosztani. (1884. évi kgyjk. 94.1. és 1890. évi kgyjk. 193. 1.) Hiba van tehát valahol és ezt a hibát az alapszabályokban véltem feltalálhatni, mert egy olyan tekintélyes intézet, a milyen eh. kerületünk lelkészi gyámoldája kell hogy legyen, önmagáról ad ki testimonium paupertatis-t, mikor segély osztásával nem bir feljebb vergődni 25-40 írtnál, mert bár tagadhatatlan, hogy igy is jótékonyságot gyakorol, de avval csak a könyör adományok határvonalát éri el, a mi elvégre mégsem lehet czélja ily nagyra hivatott intézetnek, melynek egyik nyíltan bevallott feladata lenne az is, hogy az elaggott és nyugalomra lépett, vagy hivataluktól itéletileg elmozdított lelkészek is segélyeztessenek belőle. (8. §. a.) Csak az a baj, hogy mikor kér. lelkészi gyámoldánk fejlesztéséről akarunk uj tervvel előállani. akkor olyan nebántsd virág forma helyzetbe sodortatunk: a 93 özvegy, — kiknek majdnem fele az intézethez egy fél krajczárral sem járult — a gyakorlat szentesitette elvre alapitja igényeit: a kerületünkben 260 rendes lelkész tartózkodik nagyobb áldozatot hozni a mostaninál, mert bármily összeget adjunk össze, annak csak 20"|„-a tőkésittetik, vagyis az özvegyek segélyének nagy része a rendes lelkészek befizetéséből kerül ki. És mig 260 rendes lelkész befizet évenként 1040 frtot, ebből csak 208 frt csatolható a tőkéhez (4 frt tagdijból 80 kr. évenként) 832 frt pedig (minden 4 frt tagdijból 3 frt 20 kr.) felosztatik az özvegyek között. Ezért nem fejlődhetik a kivánt mértékben kerületi lelkészi gyámoldánk és kerekes 120 esztendőnek kell leforogni az idő kerekén, amikor az eddig elért eredményeket véve számításba, egy özvegy, vagy egy nyugalomra vonult lelkész évenként 100 frt segélyben részesül. Vagyis a mostani 25 frt évi segélyhez még 75 frtnak kell jönni; idáig 8 év alatt emelkedett a segély 5 frttal; hogy 75 írttal emelkedjék, 15-ször 5 frttal kell szaporodnia (5x15 = 75); úgyde 8 év alatt emelkedik 5 frttal, tehát hogy75 frttal emelkedjék s a segély a 100 frtot
