Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-05 / 14. szám
215 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 21G bér; tartoztam vele, mint igaz kálvinista; végre tartoztam vele, mint Révész Imrének fia. # & * De lássunk már egy kis mutatványt arra nézve, hogy miféle mértékkel mér K. egyfelől a kálvinista, másfelől az unitárius szereplő egyéneknek. Méliusz „unitáriusfaló“ (62.) „kálvinista Loyola“ (66) „elmaradt pogányos felfogású iró“ (67) „a sivár meddő irány főkolomposa“ (190.) 1 'eresmarti Ily és (a dunántúli Kálvin) „herczegszőlősi pápa“ (126.)„elvakult főpap“ (127.) Geleji Katona István „gorombán személyeskedő tőrőlmetszett orthodox jezsuita“ (222.); a kálvinista papok átalában „ádáz és ravasz rosszakaratuak“; (90.) irodalmi munkájukat a „faragatlan modor“ a legsajátságosabban ]ellemzi (189.) Ellenben: Dávid Ferencz „lángszellemü reformátor“ (46), „az apostoli kereszténység legapostolibb visszaállitója“; (102) társai „lélekben és észben kitűnő férfiak“ (46), Karádi György „utolérhetlen humora“ „teremtő lángész“ (94—95.) Alvinczy György „korát 300 évvel meghaladta“ (190); ő, Jászberényi és Válaszuti minden dicsérettel elhal mozott „apostoli alakok“ (130. 131.) Enyedi György „klasszikus műveltségű tudós,“ kinek műve „az egyetlen magyar theologiai munka, mely a külföldet is tartósan, egy évszázadnál tovább foglalkoztatta.“ (218.) Hosszúra nyújthatnám a példákat, de a múltból elég ennyi. Csak azt jegyzem meg, hogy „a vaskalap párt balog irányban evezgető kislelkü révészei“ (27.) elfogulatlan méltánylattal szoktak megemlékezni az unitárius nagy férfiakról, amint azt K. is jól tudja, sőt műve 46. lapján idézi is. De semmi baj! A „balog irányban evezgető kislelkü révészek“ mellett ott van Ferencz József unitárius püspök, Királyunk O Felségének „leghivebb és legmagyarabb püspöke(213.) Jól ösmerjük s őszintén tiszteljük az unitárius püspök urnák magas műveltséggel párosult emelkedett szellemét s bizton hisszük, hogy legelső sorban éjjen őt érintő kellemetlenül Kanyaró „vak hizelkedése;“ sőt talán abban sem tévedünk, ha feltesszük, hogy már eddig is megérdemelt rendreutasításban részesítő püspök ur a fiatal tanárt, e nem kért és nem várt kitüntetésért. Hs Hí H= De menjünk tovább ismét egy lépéssel. Szerzőnk, épen úgy, mint előtte Jakab Elek és Simén Domokos, élesen megróják, elitélik vagy gúnyolják Méliuszt, (67.) Geleji Katonát (222) s átalában a faragatlan modorú kálvinistákat a hitviták alkalmával használt erős és durva kifejezésekért; melyeket bizony, mi mai kálvinisták sem olvasunk gyönyörűséggel. De ha Karádi, „a teremtő lángész“ saját unitárius feleit „basiliscusnak, szamárnak, ebnek, Judás Iskariotesnek, Caiaphasnak, impostornak, viperának, gyilkosoknak, Kain atyjafiainak“ nevezi (103. 104»), e „müveit lélekre és nemes elmésségre“ mutató kifejezések már csak a „gúny, kétségbeesés, a legigazabb fájdalom“ nyilatkozatai, nem pedig „a dühtől elragadt ember iszonytató káromlásai és rút kifejezései.“ Bizonybizony mit sem vethet egymás szemére a két küzdő tábor; szitkozódott egyik mint a másik, lett légyen Méliusz, Dudics vagy Karádi, kinek oly igazán irta egyik hitfele, Basilius : „Bizony anynyit gondolok én a te szidalmaddal, mint amaz pápásokéval.“ (106.) Az sem mindennapi példája K. elfogultságágának, hogy mig Alvinczi szomorú sorsát lapokon át s természetesen Veresmarti és a többi szereplők legélesebb megrovásával és elitélésével tárg}7alja, addig arra egyetlen megrovó szava sincs, hogy az unitárius Trombitás „sem többet, sem kevesebbet nem akart, mint hogy emez igaz vallás püspöke (Veresmarti) is életével fizessen az ártatlan (Alvinczi) haláláért.“ (128.) Hasonló érdekes jelenség az is, hogy szerzőnk, ki máskülönben a tárgyára tartozó legapróbb adatokat is összegyűjti és felhasználja, az 1566. ápril 25—27. napjain tartott első gyulafehérvári hitvita felett zajtalanul átsiklik, (67) azt névleg meg sem emliti, mert jól tudja, hogy ez alkalommal Dávid és társai határozott vereséget szenvedtek s maga János-Zsigmond is még ekkor a Méliuszék pártján állt, amit kétségtelenül bizonyit azon tény, hogy épen a vita befejezését követő napon házat és szőlőt adományozott Méliusznak, „ut ipse Typographiae in usum Ecclesiae melius consulere posset.“ Ez adatot Bunyitai után K. jól ismeri, idézi is, (77.) de óvatosan tartózkodik a consequentiákat belőle levonni.*) Viszont: ha egy telivér kálvinistát unitáriusnak mutathathat be, rendkivüli nagy az ő öröme, így például, valóban sajátságosán, Sztárai Mihályií, mint az unitár izmus úttörőjét állitja elénk; *) Lásd e kérdésre nézve a »Debreczeni Prot. Lap« 1884. évfolyama 66. lapján közölt czikkemet.