Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-23 / 12. szám

191 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Rövid válasz íi Dunántúli Prot. Lap í. évi tö. számában megjelent ilyen czimű czikkre: „Helvét hitv. követi) református egylet.“ Megvallom, nem ilyen czikkel szándékoztam fellépése­met megkezdeni ebben a lapban, melynek megjelenését őszin­tébb örömmel senki nem üdvözölte, mint én. Az egyházi lapirodalom pár évvel ezelőtt még szinte monopolizálva volt s kívánatosnak látszott njabb lapok keletkezése. Más­felől a pápai theologiát az igazi kálvinistaság egyik vá­rának tekintettük mindig s annak tanáraitól csak jót vár­tunk s azért néztünk a Dunántúl Pr. L. elé a legremény­­teljesebb várakozással. A történelmi alap ellenes irodalom dominálja a helyzetet és nagy szükség van egészséges irányú irodalmi vállalatokra s minden ilyen irányú válla­latot örömmel üdvözlünk. Egy oldalról felis hivatva ezen becses lap támogatására, készséggel igyekeztem arra, mi­helyt körülményeim engedik. És önvédelemmel kell kez­denem. Erre legyen szabad egy kis tért kérnem teliát. Mindenek előtt bevallom, hogy a Szabad Egyházban közölt felhívás formáját nem tartom szerencsésnek, nem tartom szerencsésnek a társulás okadatolását sem. Én nem épen úgy kontempláltam. En valami szerényebb do­logra gondoltam, mint oly társulatra, mely a Prot, írod. társulat ellenfele legyen. Nem is pusztán irodalmi társu­latra gondoltam, hanem oly társulásra, mely, mint ez ugyan csak a Sz. E.-ban több Ízben volt hangoztatva, jó részben a lelkészi értekezletek jellegével bírjon, egyebek közt azonban azzal a különbséggel is, hogy vallásos gyakorla­tokkal is legyen egybekötve, működése intenzivebb, köre tágabb legyen; irodalmi téren is működjék és határozot­tan a történelmi alapon álljon, a helvét hitvallás zászlaja alatt. Első sorban tehát a magunk épülésére s általában a hitélet munkálására czéloztam. S a kik a Sz. E.-at ol­vasni szokták, az annak számaiban elszórt czikkekböl ilyen programmot állíthatnak össze. Hiszem, hogy igy gondolta azt a szerkesztő is, ki a felhívást közre bocsátotta, csak­hogy talán nem egészen oda lőtt, a hová czélozott. S ily értelemben talán kevésbé lesz kárhozatos a czél, melyet szem előtt tartunk. S azt hiszem, ilyen czél jogosult is. Azt hiszem, teljes jogunk van arra, hogy az ősök hitének alapján állva, abban a hitben, melyben születtünk, s ne­veltettünk egymást építsük, támogassuk, erősítsük, buzdít­suk s munkálkodjunk. Ilyen értelemben én ama felhívás­nak részemről aláírok. Ilyen társulást én rég emlegettem, sokkal előbb, mint a Prot. Írod. társulat megszületett. A mi most már a Dunántúli Prot. L. kérdéses czik­­kének ama passusát illeti: „ref. egyházunk lelkészei kö­zött akadnak olyanok, kik a heidelbergi káté és helvét hitvallás betűire esküdve, mindazon hitsorsosaikat, sőt lelkésztársaikat, kik az evangyéliomi keresztyénséget nem xz ükséf) képen és kizárólag ama két, különben igen jeles symbolicus könyvünk szavai szerint vallják és ismerik: egyenesen hűtlen és rósz reformátusoknak nyilvánítják; a ref. tanári testületet s különösen a tlieol. tanárokat min­den ok és alap nélkül denuncziálják, s közelebbről az oly sok küzdelem után szerencsésen létesült Prot. írod. Tár­192 sulatot akarják kétes sziliben feltüntetni, illetőleg az ál­tala is képviselt evangyéliomi egységet és békét megbon­tani ezzel szemben én kijelentem, hogy én az ilyen denuncziáns lelkészek közé nem tartozom. Mert én azokat tartom hűtlen és rósz reformátusoknak, kik örökösen a heidelbergi kátét és helvét hitvallást ostromolják és gú­nyolják. agnosticisniust, skepticism üst és unitárizmust pré­dikálnak, s a positiv és történelmi alapon állók ellen buzogjanak ezek bármily nemesen a hitélet munkálásán mihelyt mukkanni mernek, valóságos hajtóvadászatot in­dítanak. Ilyenek ellen küzdött a dicső emlékű Révész Imre élete fogytáig. Ez nem ok és alap nélküli denuu­­ciálás. Szerintünk nem kevésbé jó alkalom lenne olykor az ilyenek ellen szólalni fel Önöknek is, mint a confessiók hívei ellen. Ez azonban nem igen történik. Itt csak ne­künk tilos a szólás. Nekünk menten nekünk esnek. Ha a confessíókhoz, a történelmi alaphoz való hűség ma meg­bélyegzésre méltó dolognak tartatik. ez is gyászos jelen­ség ám! Olyan emberek, mint pl. Szalay barátunk, va­lami mást érdemelnének, mint megbélyegzést.*) Olyan em­ber sok kellene ma! A mi pedig a Prot. irod. társulatot illeti, a programúi, melyet eléje a Szemlében, annak elnöke kitűz, sokakat nem elégít ki, mint láthatjuk ezt abból a tényből, hogy több lap erősen megtámadta azt; a 1). Pr. Lap igaz hogy nem tette. Ezért a programúiért s a Szemlében közölt egy két botrányos**) czikkért feltétlenül el ugyan nem Ítéljük a társulatot, de tekintve a kezdetet s a konstellácziót, a kilátás valóban nem valami kecsegtető. S ez, mint látszik, nemcsak a mi nézetünk. Az egységnek és a békének bon­tói valyon kicsodák? Azon lapok-e, melyek amaz esetben a programúi ellen szót emeltek, vagy a vezérek, kik a támadást provokálták, kik még ezt az irod. vállalatot is egyházunk hitelvei ellen, ama bolygótűz és megállapodás nélküli barlangkóró-irány szolgálatába fordítják? Ki tette az épületbe a csóvát? Mi szükség volt arra? Maradjanak ki az ilyen csóvák és nem lesznek nálunk liivebb barát­­jai a társulatnak s a békének. Különben az actió reactiót szült mindig s úgy lesz az ezután is. Úgy lesz nálunk is, mert még az eszme, az igazság, melyért Révész Imre buz­­gott és dicső harezokat vívott, nem halt ki, sem a szivek­ben az azokért lángolás utolsó szikrája nem aludt ki, s hisszük, hogy nem is fog az kialudni soha. Egjmnket-má­­sikunkat megtéphetnek és czibáthatnak, el is tapodhatnak, mint tették némelyekkel, kiknek igazságot szolgáltat még a történelem, de az igazság megmarad, az mindenkinél hatalmasabb. Békét az egyházban erőhatalommal diktálni nem lehet. Társulatunk zászlaja alá hányán jönnek majd meg­lássuk. Nagy álmokat a felől nem álmodunk. Tudjuk, hogy a mi ma az emberek jó részét érdekli, az majdnem csu­pán a kenyér s az emberek a hatalmak körül konczen­­trálódnak és mi ezen magneticus erőkkel nem rendelke­*) »Megbélyegezni« senkit sem volt szándékunk és nem is bé­lyegeztünk meg senkit. Csak »sajnálatunkat« fejeztük ki a tudvalevő dolgok felett. Szerkesztő. **) Tessék kimutatni, hogy melyek azok a »botrányos« czik­­kek és akkor használni ilyen erős kifejezést. Hát ez nem megbé­lyegzés?! Szerkesztő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom