Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-16 / 11. szám
H>7 hogy azonban a szülék némely, talán nem egészen alapos kívánságával is számolnunk kell, vegyük fel rendes tárgyul a német nyelvet, rendkívüli tárgyakul pedig a franczia nyelvet és zongorát is, csakis azért, hogy nélkülözhetőkké tegyük a külföldi intézeteket és külföldi nevelőnőket. Mert hát sajnos, hogy még intelligensebb körökben sincs még leküzdve az a téves felfogás, mintha az idegen nyelvek és a zongorázás mestersége a miveltségnek fő tényezői volnának. Ezt az engedményt a közönség óhajának különben — a mennyire tudomásom van róla — az állami felső leányiskolák jó része is megteszi. A tantárgyak heti óraszáma is nagyjában megfelelne az állami tantervnek, csak a kézimunka oktatásásra kellene több órát fordítani, hogy legalább egy óra naponként jusson e fontos tárgyra is. Sokkal nagyobb eltérés volna azonban kívánatos a tantárgyak feldolgozásában. Két fő elvet kellene itt megvalósítani, mint a melyeket ez iskolák jellege megkövetel. Ezek: a kedély képzés és a gyakorlati irány. Kedélyképző csakis oly tanitás lehet, mely a rideg tudáson felülemelkedve, minden alkalommal megtalálja az utat a növendékek érzelméhez is. A kedélyképzés fő eszközei: a vallástan, nemzeti történelem és nemzeti irodalom ismertetése. Legyen minden vallástani óra egy kis egyszerű, de lélekemelő istenitisztelet; kezdődjék énekkel, kövesse ezt alkalmas és kellő fokozatú szemelvények felolvasása a szent Írásból s végződjék elmélkedéssel az olvasottak alapján, így lehetne czélirányosan begyakoroltatni az egyházi énekeket, megismertetni a szent könyvet s a főbb hittételeket és szertartásokat. A magyar olvasókönyv egyes darabjai kizárólag a magyar irodalomnak álljanak szolgálatában, a nagyobb müvek élénk stílusban megirt tartalmi kivonatai (olyan formán, mint az angol Lambféle Shakespeare mesékben látjuk), költemények és prózai elbeszélések váltsák föl egymást s ezek alapján semmi egyebet ne ösmerjenek meg a növendékek, csakis Arany, Petőfi, Vörösmarty, Tompa és Jókai müveit; tanulják meg azokat folyékonyan elolvasni, összefüggően elbeszélni, szavalni, tartalmukat, vagy egyes részletük tartalmát egyszerű stílusban és hibátlanul leírni. Ilyen legyen a magyarnyelvi oktatás. Ebben benne van a helyesirástan (rendszeres nyelvtanra nem igen van szükség) irálytan, költészettan és irodalomismeret, vagy legalább ezeknek lényege. És végül a történelmi oktatás se felejkezzék meg a leányok kedélyvilágáról. A nőt inkább az egyének belső élete, mintsem a nagy világesemények érdeklik. Ezért bármily szép az az újabb irány, mely a világtörténelmet mozgató eszmék szerint csoportosítja az eseményeket s ezeknek okszerű fejlődését vizsgálja, az egyéneket pedig csak bábokul tekinti, kikben l(>g egyik másik eszme megnyilatkozik — nekünk mégis jobb az a régi irány, melyben az egyén a központ. Hagyjuk meg hát leányiskoláinkban ezt a régi irányt. Tanítsuk növendékeinket lelkesedni Hunyady Jánosért. Zrínyiért s bízzuk az esemén}^ek lánczolatának kifürkészését a tudósokra, vagy ha tetszik, hát a fiúiskolák növendékeire. De lássuk most már, mikép valósithatnók meg a gyakorlatiasság elvét a tanításban? Gyakorlatias akkor lesz a tanitás, ha hasznavehető ismereteket nyújt. Pl. mi haszonnal tanulnák magyar anyanyelvű leányaink a magyar szórend szabályait, vagy a ragok elnevezéseit? Igen jól tudhatnak magyarul a nélkül, hogy a beható-, kiható-, marasztó- stb..ragokat név szerint is ismernék. A nyelvtanítás csak akkor lesz gyakorlatias, ha teljesen a helyesírás és fogalmazás szolgálatában áll. A gyakorlati irány igazi képviselői a leányiskolában: a számtan, természettudományok, rajz és kézimunka. Mindezen tárgyakból csak azt kell kiválogatnunk, a mire a nőnek az életben szüksége lehet. Számtani példáinkat ügy válasszuk meg, hogy azok alapján leánjTaink a mindennap szükséges áruczikkek áráról, a mértékekről, a munkabérről, a háztartási kiadások arányairól helyes ismereteket szerezzenek. Óvatosan kerüljük a számtani műveletek szabályait s a példákat mindig okoskodás utján fejtessük meg. A természettudományi ismeretek tanításánál teljesen mellőzendő a rendszerezés. Nem az a czél, hogy az állat-, növény-, és ásványtan, természet és vegytan tudományos rendszerét megösmerjék, hanem inkább, hogy saját testük ápolását, a kerti és házi gazdálkodást okszerűen folytathassák. A természettudományi kézikönyvekből tehát megtanulhatnák az ember testrészeivel kapcsolatban az egészségtant, a táplálásunkra szolgáló állatok ismertetésénél a húsfajok tápláló erejét: ugyancsak a megfelelő helyeken a jó kertészkedést, a szappanfőzést, a butorfákat és bútorzatot, a lütő anyagokat és fűtést, a házi gépeket stb. stb. A rajztanitás csakis a kézimunka rajzra terjedjen ki. Nagy súly helyezendő a kézimunka alapos és gyakorlati tanítására, egy tanuló se kerüljön ki, a ki a varrást, kötést, hímzést, fehérnemű szabást el ne sajátította s a kézimunkát meg ne kedvelte volna. Mindkét fő elv szolgálatában állanak a leányiskola egyéb tárgyai: az ének és testgyakorlat. És ezzel kimutattam volna a prot. felekezeti felső leánviskola tanításának tartalmát, a mi mindenesetre legfontosabb része a szervezetnek. Hogy mindezt két év alatt el lehet végezni, azt biztosítja két körülmény: egyrészt már fejlettebb korú leányokkal van dolgunk, mint a felsőbb leányiskola alsó osztályaiban, másrészt pedig a tanitás anyagából — mint láttuk — sok feleslegest kizártunk. Következik most a szervezet második fontos DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.
