Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-09 / 10. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

152

151

vagy akár Arany Juliskának ragyogó példái, mert ezek véletlenül csak magyarok voltak. De még ha elibük irnók is a hazaszeretet ébresztésére szánt pensumokat idegen földi nevelőnőinknek, vájjon segithetne-e ez a bajon? Legkevesebbet sem. Hazaszeretetre csak a magyar nő taníthatja meg őket, mert lelkesíteni csak az képes, ki maga is lelkesedik!

Ezeket a viszonyokat ismerve s tudva azt, hogy Dunántúl még egyetlen intézetünk sincs, mely leányainkat e két hajtól megóvhatná, pedig hát műveletlenül sem szeretnék őket hagyni; képzelhető mily nagy örömmel töltött el nemcsak engem, hanem valószínűleg minden dunántúli prot. magyar anyát az a hir, hogy nem sokára létrejön a várva-várt leánynevelő intézet, mely hivatva lesz leányainkat olyanokká nevelni, a milyeneknek mi szeretjük a magyar nőt: vallásosnak, hazaszeretőnek és tegyük hozzá: egyszerit, házias erényekben bő cél kettőknek.

De hadd lássuk, vájjon van-e okunk olyan nagyon örülni?

És itt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a mit erre nézve elmondandó vagyok, azt nem a nő, nem az anya, hanem a tanítónő mondja s ezt annyival inkább kiemelem, mert sajnosán tapasztaltam, hogy ha csak mint nők szoktunk komolyabb és fontosabb dolgokkal férfi társaságokban előhozakodni, a legtöbbször nem érünk el egyebet, mint egy-egy jóakaró mosolyt, vagy elmés bókot, a világ pedig tovább is csak úgy forog, a mint ők akarják. Szolgáljanak hát a tanítás és nevelés terén eddig tett tapasztalataim mentségemül, hogy ha oly tiszteletre méltó és bölcs testülettel szemben, mint a főtiszteletü dunántúli egyházkerület, némileg a tanácsadó szerepére vállalkozni bátorkodom.

Úgy tudom, hogy hat osztályú felsőbb leányiskola felállítása van tervben.

Boldog emlékezetű Molnár Aladár, midőn az első ilyfajta felsőbb leányiskolát felállította, arra gondolt, hogy a fővárosban lakó mágnás családok leányai viszonyaiknak megfelelő nemzeties irányú nevelést nyerjenek. Vájjon a ft. egyházkerület is magasrangú atyánkfiainak akar-e alkalmat nyújtani hitünk szellemében való neveltetésükre? Úgy tudom, hogy Dunántúl vajmi csekély a mi hitünk cselédjei között a gróf és báró, meg a nagyságos, sőt tovább megyek — a nélkül, hogy ezzel kicsinyleni akarnék — még a városi elem is. Dunántúl nagy városai közt csak Fehérváron és Győrött éri el az ev. ref. vallású lelkek száma az ezeret, Nem világos jele-e ez annak, hogy a mi népünk egyszerű életviszonyok közt él, távol a nagy forgalmú városi élet zajától, falvakban és kisebb városokban; lelkészek, tanárok, tanítók, ügyvédek, orvosok, hivatalnokok, kisebb földbirtokosok, föld mívesek leányai számára pedig felesleges az az ismerethalmaz, melyet az ilyen

magasabb fokú iskolában a vegytanból, pliysikából, csillagászatból, algebrából stb. 10-ik életévüktől a 16-ikig megszereznek. A mi leányaink nevelésének első kelléke, hogy az női hi cat ősükhöz és anyagi viszonyaikhoz mért legyen. Ritkább és aligha a szerencsésebb esetek közé tartoznak már az u. n. fényes parthiek (bizonyos körökben mésalliancenak hívják), a midőn a leányt rangban felette álló férfiú veszi el és egészen más viszonyok közé, más társaságba kerül. Erre számítani valóságos bűn. Hadd nevelkedjék tehát a leány minél tovább a családban, édes autója mellett, tanulja el tőle azt, a mire a nőnek leginkább szüksége van, a mi az ő fő stúdiuma: a háztartás titkait és a szeretetteljes bánásmód gyakorlati módszerét. Ez az ő eleme s igy lesz megóva attól, hogy nagyigényü nagyvilági hölgygyé váljék. Hogy ifjaink közül annyi vonakodik a családalapítástól, annak oka is jórészt a leányok hibás nevelésének tulajdonítható, mert hát mindezek nem új dolgok, hanem köztudomású tények.

Alig is hiszem, hogy egyházkerületünkben sok olyan lelkész, kisebb földbirtokos s má^s középosztálybeli polgár akadna, a ki leányát hat évre odaadná nevelőbe. Legfölebb egy vagy két év volna az, a mit kiképeztetésüknek áldozatul hozhatna. A legtöbb elvégezné tehát a felsőbb leányiskola első és második osztályát s aztán haza vinnék őket a háztartásba. Már pedig az ily szervezetű iskolák két alsó osztálya nem nyújt semmiből egészet; ez a tanulás csak olyanféle kapkodás volna a tudományokból, félmiveltség, mely sokkal rosszabb a miveltség teljes hiányánál, mert elkapottá, arrogánssá és sok esetben nevetségessé teszi az embert. E mellett a mi egyszerű életmódú népünknek viszonyai olyanok, hogy az anya, kinek vállain nyugosznak többedre a gazdaság terhei, hosszú időre nem is nélkülözheti serdülő leányát, örül, ha annyira felnevelte, hogy sokszoros teendőiben segítségül használhatja. így a felsőbb leányiskola magasabb osztályai bizonyára üresen maradnának; úgy járna vele az egyházkerület is, mint több vidéki városban az állam, a hol mint pl. Trencsénben több éven keresztül nem is volt növendék az 5. és 6. osztályban, minek folytán át is változtatta ezen helyeken a felsőbb leányiskolákat 4 osztályú másodfokú felsőbb leányiskolákká.

Azt hiszem, bog}' a mi viszonyaink között a középfokú leánynevelés legczélszerübben a következőképen volna megoldható. Állíttassák fel lehetőleg minden egyházmegyében felső népiskola leányok számára, melybe 6 népiskolai osztályt végzett 12 éves leánygyermekek vétetnek fel s mely két éves tanfolyamit s egyszerű, de befejezett és gyakorlati irányú műveltséget nyújt. (L. az állami tan tervet és az ev. ref egyház szervezeti szabályait.) A legtöbb falusi iskolában fennáll 6 ősz-