Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-02 / 9. szám

135 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 136

ontott ki .Jézus születésétől fogé a 011111// ártatlan vért, mint az eggház érdekéé1

Szerintem az emberiség történelme és az egyháztörténelem mindezekre nézve mást tanit: mert minden egyház addig fejlesztette ki hit és erkölcsi életének legnemesebb irányát, mig ügyei az állami élettel össze nem ke vertettek. A keresztyénség akkor kezdett isteni alapitójának elveitől, tanaitól elhajolni, midőn a kelet-római császárságban államvallássá tétetett és az állam feje és hivatalnokai az egyháznak is funktionariusai lettek és viszont. Azon hasonlat, mit Balogh Sándor felhoz, „hogy a kovász is akkor erjesztt meg a tésztát, ha abban elkeverik, nem pedig ha melléje kiről rakjáku a szellemi életműködés terén olyan értelemben, mint ő veszi, épen nem találó. Hát ugyan ki keverte bele a keresztyénséget a római birodalom életébe, hogy azt lassanként egészen áthatotta; talán csak nem gondoljuk, hogy az apostolok és apostoli atyák Néró és Diocletián fizetett emberei voltak. Vajon ki keverte bele hivatalos keverővei a magyar nemzet életszervezetébe a protestantizmus elveit, hogy a 16-ik században félszázad alatt csaknem az állam összes lakossága protestánssá lett, a „lutherani comburantur“-féle törvények daczára. Bizony Hódmező. vásárhelyre se állami rendőrség utján vitték, mi hozzánk Dunántúlra se igy hozták be az unitarizmust, vagy még elébb a nazarenismust. A valláserkölcsi életet felülről talán hivatalos pártfogással vág}7 épen erőszakkal terjeszteni nem lehet, hanem csak alólról. Ha a népnél, az egyes gyülekezetekben mi szegény ref. lelkészek tudjuk terjeszteni a protestáns szellemet; ha minél nagyobb körben megtudjuk kedveltetni egyházunk hitelveit, egyházi szervezetét tudományunk, vallásos erkölcsös életünk, társadalmi miveltségünk és jó bánásmódunk által a néppel: akkor a prot. szellem a magyar államban mind nagyobb hóditásokat fog tenni a nélkül, hogy egyházi életünket az állam életműködésével össze kellene keverni. De ha bennünket, a nálunk sokkal nagyobb számú más vallásfelekezetek — nem tésztájába, hanem — megsavanyodott kovászába elkevernek, bizony kevéssé fog kiérezni abból a mi izünk.

Az sem változtat ezen az elven hogy az állam „keresztyén“. Mert hiszen keresztyén volt azon állam is, a melyik a spanyol inquisitiót felállította; rex christianissimus czimet viselt azon király, a ki a párizsi vérnászt rendezte vagy legalább hozzá

beleegyezését adta; keresztyén volt azon állam is, melynek törvénytelen hatóságai a magyar protestáns papokat gályarabságra küldték.

Még akkor se adhatnánk át önkormányzatunkat az államnak, ha az állam nemcsak keresztyén, de protestáns volna, pedig ezt már, azt hiszem, Balogh Sándor sem állítja.

Hogy melyik követett el már több méltatlanságot, kegyetlenséget, melyik ontott ki több ártatlan vért az állam-e vagy az egyház? Határozottan az állam. Az egyház mindezen vérontásokban annyiban szerepelt, hogy ügyei, czélzatai állami ügyekké tétettek és állami intézkedéseknek rugójául szolgáltak. Az állam, az a kényszer eszközökkel rendelkező erkölcsi szervezet, a mely a maga akaratát fegyverrel is érvényesíti, és nem az egyház.

Vége van minden lelkiismereti, sőt polgári szabadságnak is ott, a hol az egyház ügyei az állami ügyek közé kevertetnek és az egyházi ügyek vezetése államhatalmi tényezőkre bizatik, vagy a hol az állami kormányzatra az egyház döntő befolyást gyakorolhat. És e tekintetben nagyon kevés különbség van egyik egyház és a másik között. Az inquisitió emberei, a pozsonyi és eperjesi vértörvényszékek tűzzel vassal pusztították a protestánsokat; az anglikán egyház üldözte, kivándorlásra kényszeritette a puritanusokat; a genfi tanács megégettette Ser vét Mihályt, az erdélyi protestánsok börtönbe vetették Dávid Ferenczet, a magyarországiak Arany Tamást; a hollandi kálvinisták üldözték a tőlük alig valamiben különböző Arminianusokat, lefejeztették Olden-Barneveldet; a svédek törvényt hoztak, hogy államhivatalt csak lutheránusok viselhetnek. ... És miért? Mert mindeg}7iknek állami hatalom állott rendelkezésére; mert az egyház nem volt különválasztva az államtól.

Inkább legyünk mi „számoló és Írógépek, földészek, őzérek és adóvégrehajtói•“ : de egyházunk önkormányzatát, melyet őseink 0I37 drágán szereztek meg és hagytak ránk örökségül, és a melynek védelme alatt egyházunk eddig dicsőségesen állotta ki a századok viharait, ne adjuk el se az államnak, se másnak soha. De legyünk mindenek felett a protestáns egyháznak buzgó és lelkiismeretes szolgái és ne akarjunk lenni a népnek urai: mert a mi erőnknek és a protestáns egyház virágzásának egyedüli alapja a népben van és ha ezen alapot ellökjük, össze fog dőlni az egész alkotmány.

Antal Gábor, ref. lelkész.