Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-12-21 / 51. szám
819 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 820 voltunk felhívásunk eredménye felöl. Attól tartottunk, hogy nem sikerül összehozni előfizetés utján oly nagy összeget, amennyibe egy ily nagy terjedelmű mű leiratása s kinyomattatása kerül. Hogy aggodalmunk nem volt alaptalan, legjobban igazolja azon körülmény, miszerint még 1886 május havában sem volt meg az előfizetők azon száma, mely a kiadás költségeit fedezhette volna, s igazán a legszélesebb körii s legmagasabb helyről és személyektől való agitálásra volt szükség, hogy a munkához még ugyanazon év augusztus hó elején hozzá lehetett a kivitel tudatának biztosságával fogni. Az előmunkálatok, mint erről a ,.Prot. egyh. s isk. lap“ 1886-ik évi 32-ik számában annak idején tudósítottam hazai protestáns közönségünket, csakugyan meg is kezdődtek s a következő 1887-ik év elejétől kezdve a nyomatás ügye, bár nem a kívánt gyorsasággal, de mégis meglehetősen haladt. Szándékosan mondtam, hogy nem a kellő gyorsasággal, mert a kiadás körüli jó előre kiosztott teendők végzése körül több nemű nehézségek fordultak elő. Ilyen volt első sorban és főként azon körülmény, hogy alolirott nem mehettem vissza Leideube, mint ezt az előfizetési felhívásban ígértük („Prot. egyh. s isk. lap“ 1886. 1 sz.) a mű sajtó alá rendezése végett s a sajtóhibák kicorrigálására, mivel időközben a budapesti ref. főgimnáziumhoz tanárrá hivatván meg, e rám nézve életbevágó kérdést fel nem áldozhattam semminemű más érdeknek, mindenkire, különösen egy kezdő fiatal emberre legelső lé- Arén a megélhetés, a kenyér kérdése. így aztán egy jó ideig, körülbelül az első és harmadik kötet felének megjelenéséig posta utján jutottak el a corrigálandó ivek kezeim közé, ami, eltekintve a tetemes időveszteségtől, még anyagilag is terhes volt reám nézve, a nagy gonddal, vászonba csomagolt codex ivek ide-oda küldésének diját senkisem térítvén meg számomra. Aztán megvallom nyiltau, az első kötet megjelenése után nagyon el is kedvetlenedtem a miatt, mert amire én igazán egyetlen büszkeségemet fektettem volna, t. i. a magyar helység és tulajdonnevek teljesen hű visszaadása, a kiadó boldogemlékü Rauwenhoff tágítani nem akarása következtében (mint ahogy ezt ő maga bevallja az első kötet előszavának utolsó idevonatkozó lapján) teljesen hajótörést szenvedett. így történhetett meg, hogy ugyanazon egy név különböző helyeken, más-más alakban jő elő, mert Rauwenhoff a kézirat esetleges tolihibájától s a betű alakjának általa megállapított mivoltától semmiképen nem akart elállni. Már pedig most is azt vallom, hogy a magyar szöveget s a magyar neveket, az absolut authenticitást leginkább megközelítőleg, csak magyar szem olvas* hatja. E thérna felett, jóformán eleitől kezdve, folytonos nézeteltérések voltak közöttünk s elvégre is be kellett érnem azzal, hogy Rauwenhoff az első kötethez irt előszóban kimenteni igyekezett e nemű, első sorban engemet illető mulasztás alól. — így lett kiadásunkból a magyar neveket és szöveget illetőleg egy második Lampe- Ember féle munka, vagyis veszett fejszének a nyele. A kiadás ügye pedig haladt előre csendesen s 1888 év májusában az első kötet kikerült a sajtó alól s előfizetőinknek szétküldetett. A harmadik — a másodikat nyomatási sorrendet illetőleg megelőzött — kötet, melyet Rauwenhoff azért tett előre, hogy a kolozsvári egyetemi könyvtár tulajdonát képező ezen codex a kikötött időre visszaküldhető legyen — 1889. év utolján jelent meg, de a tetemes postaköltség kímélése tekintetéből, mint ahogyan erről tisztelt előfizetőink értesítve is lettek, csak a második, ez év november havában megjelent kötettel, e sorokkal egy időben küldetik szét. Talán említenem sem kell, hogy a kiadás lelkes vezetőjének, hazánk lánglelkii barátjának Rauwenhoffnak hosszas s gyakori betegeskedése s váratlan halála szintén nagy mértékben befolyt a kiadás menetelére, s a kiadás ügyét mindennemű megkérdezésem nélkül átvett Prins, nyugalmazott egyetemi tanár hosszas, nehéz betegsége szintén késleltette. Aztán engemet is terhel a mulasztásnak bizonyos perczeutje, melyet férfihoz illetlennek találok elhallgatni, bár ebben váratlan elemi csapásoknak is jó része van. Ez az index el nem készítése, mely egy elnézett nyomatási, illetve laptördelési hiba s többnemii, a családomban előfordult betegségi esetek következtében történt, de meg megvallom, a semmi anyagi javadalmazást nem nyújtó munka mellett való megélhetési küzdelmemben is találhat némi mentséget. Az előbbi, a helytelen tördelési hibából származó késedelemre nézve megemlítem, hogy az Index készítés egy ideig egy időben történt az egyes nekem végleges leuyomatás után megküldött ivekkel. S igy midőn az első kötet Indexével elkészültem, az egy kötetbe foglalt mű megküldésekor vettem észre csak, hogy a kötet teljes összeállításánál az egyes ivek szövege máshol töretett meg, mint a hogy ez az első iveknél volt, melyek után én dolgoztam s igy munkám teljesen kárba veszett s ezt számos közbejött csapás következtében máig sem hozhattam helyre. Erre vonatkozik a Il-ik kötetben levő kis czédula, melynek értelmében az Indexnek közeli jövőben való elkészítését kilátásba helyezem s határozottan ígérem, melyet tisztelt előfizetőink a mű kiállításának s formájának teljesen megfelelő önálló füzetben fognak megkapni. Volna még több más mondani valóm is, melyeket azonban, nem tartozván szorosan a nyilvánosság elé, elhallgatok, jól tudván, miszerint ezek már úgy sem változtatnak a megtörtént dolgokon. A második, Prins által kiadott és teljesen nélkülem készült kötet czimlapjáról saját körtemre maradt el nevem, mint olyannak, ki a kiadásnak létrejöttében úgy látszik, hogy csakis mellékes eszköz voltam. Nem igényiek e tekintetben semmi jogczimet és elismerem, hogy a kézirat feltalálásán kívül minél kevesebb érdemem volt körülötte. Az öröm, az alapvető nagy művet valaliára nyomtatásban láthatnom, feledteti velem mind azt a sok fáradalmat, nyugtalanságot, melyeket érette átszenvedtem s mint igénytelen adjuvans hálát adok Istenünknek, hogy e nagy mű létesülésének legalább egy kis porszemmel szolgálhattam. A mi magát a munkát illeti, Ítéljenek értéke felett azok, kik erre egyedül illetékesek. Valeat quantum valere potest, Én, ki megbízatást senki részéről nem
