Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-14 / 50. szám

811 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 812 — Dr. Szász Béla kolozsvári egyetemi tanár szék­foglaló beszédét, melyet mint ez évi rektor „az akarat sza­badságárólu tartott s mely a „Prot. Szemle“ ez évi IV. füzetében megjelent, külön lenyomatban is megkaptuk s melegen ajánljuk az ily nehéz, de magasztos kérdések iránt érdeklődök figyelmébe. — Elszólta magát pozsonyi „Evaug. egyház és is­kola“ czimü laptársunk 48. számában Stria János evang. lelkész ur, ki a dunántúli evang. zsinati bizottság javas­latával szemben a próbapapolás fentartása mellett tör lán­dzsát s ez alkalommal egyik érvül megemlíti, hogy a próbapapolás eltörlése nálunk reformátusoknál sem termett jó gyümölcsöket. Példakép felhozza az általánosan ismert ;kecskeméti esetet, melynek előadását ekép fejezi be: „Vá­dolták (a hívek a lelkészt) kanonikus vétségekkel, melyek­ről tudta ország-világ, hogy nem azok. S az egyetemes tör­vényszék (vagyis a kouventi bíróság) saját lelkiismerete el­lenére, mégis vétkesnek nyilvánította, mert inkább akart egy embert, mint egy nagy egyházat feláldozni.“ Tisztel­jük mindenkinek meggyőződését, valamint jogát is arra nézve, hogy meggyőződésének kifejezést adjon; elösmer­­jük, hogy egy bíróság Ítéletét lehet tulszigorunak, sőt igazságtalannak is mondani némely esetekben; de azt már csakugyan tagadjuk, hogy bárkinek is joga lenne ember­társának lelkiismerete felett Ítélkezni s épen egy magas fokú eg}Tházi bíróságról azt állítani, hogy az „saját lelki­­ismerete ellenére“ Ítélt. Vigyázzunk és imádkozzunk, hogy kísérteibe ne essünk. — A porosz főegyházitanács felhívást intézett a végzett papnövendékekhez, hogy lépjenek az afrikai né­met területeken működő missió szolgálatába. Öt évi missionárius működés után otthon fognak lelkészi állo­mást nyerni. Mindenesetre jó dolog, ha a fiatal lelkészek a missiói szolgálatot megösmerik, azonban magára a missióra nézve bajosan lesz üdvös, ha emberei minden öt évben változni fognak. — Az olasz valdensek ez évi zsinatukat szeptem­ber hó 16-n tárták meg Torre-Pelliceben (Turin mellett) az u. n. „valdens-házban,“melynek építéséhez maga az olasz király is járult adományával. Jelenleg van 43 szer­vezett valdens gyülekezet, 56 prédikáló állomás, 4828 ur­­yacsorázó. A mindennapi iskolákat 3100, a vasárnapiakat 2854 növendék látogatja. Az áttérések a kath. egyházból igen gyakoriak; nagy feltűnést keltett legközelebb a mi­lánói prefekt (polgármester) leányának a valdens egy­­liázba lépése. A valdens egyház tagjai különben rend­kívüli nagy tevékenységet fejtenek ki, például Torre- Pelliceben — mely székhelyüknek mondható — következő egyleteik vannak: három kér. ifjúsági egylet, szegényeket gyámolitó nőegylet, fiatal leányok egylete szegény gyer­mekek segítésére, missió-egylet s végre egy evangelizáló társulat. Az életrevaló és folyton terjedő egyház vezére dr. Prochet, ki már 17 év óta áll a valdens-ügy élén.-------------­Felelős szerkesztő: RÉVÉSZ KÁLMÁN. HIVATALOS RÉSZ. A népszámlálás ügyében. 53822. sz. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. mi­nisztertől. Az 1890. évi IX. t. ez. által elrendelt népszám­lálás végrehajtásában legalább 24—26,000 számláló ügy­nökre lesz szükség, kiknek kilátásba helyezett csekély dí­jazás mellett az ország értelmesebb lakosságából kell ki­kerülni. A vidéken, főleg kisebb községekben a számlálást egy csoportban végezendő jegyzőn kívül, majd kivétel nélkül az elemi népiskolák tanítóinak is feladatuk lesz, hogy egy vagy több számláló csoportban a számláló sze­repét elvállalják. Tisztelettel felkéiem ennélfogva a főhatóságot, mél­­tóztassék lehetőleg mielőbb intézkedni, hogy a főhatósága alatt álló felekezeti népiskoláknál az 1891. év január hó első hetében a tanítás mindazon helyeken szünetelhessen, hol a tanítóra a népszámlálásnál, mint számláló ügynökre szükség lesz. — Budapest, 1890. deczember hó 1-én. A miniszter helyett: Berzeviczy, államtitkár. Biztosítékul elfogadható értékpapírok. 2285. ein. sz. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. A m. kir. pénzügyminiszter ur f. évi novem­ber hó 7-én 115,470. sz. a. kelt s valamennyi pénzügyi hatósághoz és hivatalhoz intézett körrendeletében a nagy­szebeni általános takarékpénztárnak 1889. évi másod és 1890. évi harmad kibocsátású 5f/0-os, legkésőbb 40 év le­folyása alatt kisorsolás utján visszaváltandó, minden év február és augusztus, illetőleg május és november hó első napjain lejáró kamatszelvényekkel ellátott 100, 500 és 1000 frtos záloglevelei a pénzügyi hatóságok és hivatalok által — az 1882. évi junius hó 27-én 33062. sz. a. kelt körrendelet (P. ü. k. 1882. évi 31. szám) határozmányai­­hoz képest a pénzügyigazgatás minden ágazatában üzleti biztosítékul és bánatpénzül elfogadhatóknak jelentette ki. Miről van szerencsém a főtiszt, főhatóságot tudomás és további szives intézkedés végett értesíteni. — Buda­pesten, 1890. évi november hóban. Gróf Csáky. (Közlés végett áttétettek 9042—1890. sz. alatt.) A* A kiadóhivatal kezelője: KIS ERNŐ. Pápán, 1890. az ev. ref. főiskola betűivel ny. Debreczeny K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom