Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-12-07 / 49. szám
793 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. a feltámadás napján egyesüljenek kedveseikkel. Ezután pedig alkalmi ének jött s a halottak napja meg volt ünnepelve. De még nem volt vége az ünnepnek. A rendes istenitisztelet után gyermekek gyűltek az Ur házába s ezek számára volt újabb tanitás. A segédlelkész tartott nekik beszédet, bog)' tiszteljék Istent, szeressék szüleiket, s legyenek jó, engedelmes gyermekek, mert csak ilyeneket szereti az Ur, ki ma is megmutatá az emberekhez való jóságát azáltal, hogy egy ujesztendö küszöbéhez hozta hiveit. Emlékezzetek meg ti is kedves gyermekek — mondá — azokról, kik a hideg sirhantok alatt álmodoznak, kik az Urban haltak meg s legyetek jók, hogy majd ti is az Urban halván meg, boldogok legyetek. — Látni lehetett az ártatlan arezokon a tiszta szív, a tiszta lélek kinyomatát s mintegy hallani vélte az ember a kicsinyek fogadalmát: ,.jók leszünk, hogy minket is szeressen az Isten, ki boldogokká teszi azokat, akik ő benne halnak meg.“ De még ezzel sem lett vége az év utolsó vasárnapi ünnepének. Mint minden évben, úgy most is, e napon lett megtartva az első templomi hangverseny s ez fejezte be a halottak napjának ünnepélyét. Erről is egy pár sort, mint olyanról, mely nálunk szokatlan, de jó volna meghonosítani, mint egyik hathatós eszközét a vallásos érdeklődés felébresztésének. A hangverseny is a nagy templomban volt délután öt órától fél hétig. Tiz pontból állott a műsorozat, mely szerint ének, orgona s cello voltak azok az eszközök, melyek hivatva leendettek a közönség vallásos érzelmeinek, a müitész Ízlésének eledet tenni. Mendelsohn, Bach, Gluck, Grell müvei voltak felvéve, mint olyanok, melyek a vallásos érzés művelésére szolgálnak s a helynek, Ind előadatnak, méltóságát, szentségét nem sértik. Pontban öt órakor kezdődött az előadás, A nagy templom legkisebb zugáig megtelt közönséggel, mely méltóképen akará a halottak ünnepét befejezni. Fölzeudült a nagyszerű orgona kísérete mellett Gluck „De profuudis“-a s a hivő lélek önmegadással hallgató a sorokat: „A mélységből kiáltok te hozzád én Istenem, — ó hallgasd meg kérésemet!“ . . . s a megnyugvás szelíd érzete látszott az előadókon és a hallgatókon, mikor hangzott a dicséret: „Kegyelemnek s irgalomnak vagy te örök forrásaki megmenti a bűnöst vétkeinek sírjából!“ ... A cello és orgonakiséret mellett előadott három magán ének. melyet egy nő énekelt: a vallásos érzelem nyilatkozatai voltak úgy a dallamot, mint a szöveget és előadást illetőleg. Lelkünk szinte a magasba emelkedett, midőn hallók e dalt: „Nyugodt lelkem, óh Istenem! . . . mert te segitsz engemet. — Te vagy az én pásztorom, őröm és oltalmazom!“ s mintha helyettünk könyörgött volna az énekes, midőn Moh ring esti imáját adta elő, melyben az emberi lélek oly nyugodtan bízza magát Istenre, tudván, hogy ő gondot visel övéire. — Az orgona-szóló, mely Bach E-moll praeludiumát és Fugáját, — a cello, mely Sitt egy románczát hallatá: a valódi művészet dicséneke volt a teremtenek. ki az emberi tehetségeket a legmagasabb fokra engedi jutni, hogy ott is ö dicsőittessék mindenekben. -79-1 Az énekkar Mendelsohn gyászdalával s „Dicsőség a magasságban Istennek" czimü énekével valóban remekelt — Az előbbi dallamát hallani kell. hogy az ember csak képzelni is tudja azt az erőt, melylyel a nagy zenész e művét megalkotó . . . Csendesen, szomorúan kezdődik, mintha jelezni akarná, hogy a mai ünnep a halottaknak szól, — komoly méltósággal fejük tovább, miközben az előbb oly lehangoló dallam erősebb színezetet kap s e soroknál: „Oh! mit látok? künyeket?! . . . nincsen többé kedvesünk! . . .“ vehemens erővel tör ki a fájdalom, mintha balzsamot kérne enyhítésül: majd a szelíd megnyugvás 8 az az érzés, hogy kedveseink nem haltak meg örökké: fölemeli a busongó lelket s megenyhülve zengi: ..Mosolyogva szunnyadt el, — égi béke szállt reá. — nem halt meg ő, —- nem halt meg ö, — mosolyogva szunnyadt el!“ Az utóbbiban a dicséret s dicsőség zeng halleluját Istennek, ki egyszülött fiát adá az emberiségért, hogy minden, valaki hisz ö benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. — „Áldunk téged s magasztalunk, kérünk téged s dicsőítünk : óh nagy Isten, égi király, könyörülő jó Atyánk!“ — hangzott a dal s végső sorai a szentháromság dicsőítését hangoztaták: „Te vagy Atyánk, Te az egy fő: szent fiaddal, szent lelkeddel egyességben Ámen!“ . . . Nem protestáns elvvel megegyező-e igy megünnepelni halottak napját? Én azt hiszem: igen. — Ama nézet, hogy a hangversenyek nem templomokba valók: elavult s nem is indokolt. A művészet dicsőíti a maga hangjain az Urat s mivel sértjük vagy sértenék meg az Ur házának szentségét, ha olyan müveket adunk, vagy adnánk elő, mint melyeket Jénában előadtak?! . . . Talán ez is jó eszköz lehetne református templomaink üres padjainak betöltésére? ... A zene még a műveletlen lelkeket is elragadja, s vallásos gondolatokat ébreszt bennük. A hol lehet: léptessük életbe. Egy kis jóakarat, egy kis lelkiismeretesség ezt is megteheti s nem lesznek ref. istenitiszteleteink ridegek s untatok. Tüdős István. «»1* TOES KÖZLEMÉNYEK. — A zsinati bizottság törvénykezési albizottsága múlt hó utolsó napjaiban ülésezett Budapesten Beöthy Zsit/mond elnöklete alatt. Az előadó, dr. Kolozsvári Sándor javaslatai alapján törvénykezési szervezetünkre nézve sok lényeges változás várható. Egyházkerületünk ez évi, Székesfehérvárott tartott közgyűlésének jegyzőkönyve egy 19 Ívnyi vastag kötetben megjelent s legközelebb szét fog küldetni. A késedelmet teljesen megmagyarázza a jegyzőkönyv nagy terjedelme, melynek gondos összeállítása V<’dyi Logo* egyházi főjegyző ur érdeme. — Az el keresztelési vita a képviselőházban a tizedik napon véget ért. Érdekesebbnél érdekesebb szóuok-
