Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-02 / 5. szám
71 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. áldásosabb hivatása van e lapnak, melynek teljesítését a közönség megköveteli tőlünk s melyet mi is igyekszünk kész szívvel lélekkel teljesíteni. Kerületbeli idősb laptársunknak a mienktől egészen eltérő hivatása, modora volt a múltban és van jelenleg is. Kövesse a maga útját, mi is követjük a magunkét, de azt ne higyje, hogy minket is a saját útjára terel és a maga czéljaira bennünket eszközökül felhasználhat. Hosszas nyilatkozatomban tárgyilagosan kimutattam, hogy a ,,D. Pr. Közlöny“ szerkesztője és hivatott munkatársai, akik, mintha szégyenlenék magukat, mindannyian álnevek alatt szerepelnek, már valami hat héttel ezelőtt megkezdték s azóta tervszerűen folytatják az alaptalan és kicsinyes támadásokat lapunk ellen; kimutattam, hogy minden alap és ok nélkül ellenségeskedést igyekeznek előidézni a lelkészi kar és a tanárok között; kimutattam, hogy velők érdemlegesen vitatkozni nem lehet, mert nem csak hogy ferdítenek, de egyenesen tagadáshoz is folyamodnak; kimutattam, hogy midőn sebeikre jóakaratulag rámutat valaki, a helyett, hogy azokat csendesen takargatnák, még zajt ütnek s dicsekedve mutogatják sebeiket, hogy azok voltaképen érdemjelek. Mindezek alapján kénytelen vagyok egyszer s mindenkorra határozottan kijelenteni, hogy lapunk a nagyt. Pereszlényi János ur szerkesztésében megjelenő Dunántúli Protestáns Közlönyre« és annak tartalmára többé egyetlen szócskával sem fog reflectálni. Jól tudom, mi következik e nyilatkozatra. Támadó czikkek egész sokasága, melyekben ékesen világ elé lesz tárva, ki lesz mutatva a mi meghátrálásunk, visszavonulásunk vagy büszkeségünk. Tökéletesen igaz. Meghátrálunk a haszontalan polémiák elől, melyek úgy kerületünknek, mint a szereplőknek csak kárára és szégyenére szolgálnának; visszavonulunk azon ellenfél elől, melynek harczmodora, fegyvere olyan, amelyet mi nem követhetünk és nem használhatunk; büszkék is, nemes büszkeséggel vigyázok vagyunk arra, hogy lehetőleg betöltsük azon feladatot, melyet kerületünk nagy többsége elibünk tűzött és megfeleljünk azon várakozásnak, mely a hazai protestáns sajtó részéről irányunkban nyilvánult. Azt is jól tudom, hogy különösen reám, mint szerkesztőre dőlni fog az anathéma; különösen az én számomra fognak feltálaltatni az „Egy lelkész“ ur által ígért „kemény eledelek.“ Bizonyára reám is ki fog mondatni, mint legközelebb szegény Alethesre, hogy „posvámjos utón kedvtelve ögyelgek“ (ez a „posvány“ úgy látszik igen kedves locusa P. urnák; Szöts Farkassal szemben egyszer már igy variálta: „Mi a kenyéririgység szülte személyeskedés ronda pocsolyájába, melyben ő oly kedvtelve hentereg, nem követjük az uj szerkesztőt,“ 1889. 4. szám; ezt akár mindjárt applicálliatja reám is;) arra is teljesen készen vagyok, hogy részemre talán még fokozott mértékben ki lesznek szolgáltatva a Kenessey-adagok (1889. 11. szám;) csak az az egy vigasztalásom van, hogy amint említett barátaim is minden baj nélkül kiállották ama valóban cicerói ékességül és igazán keresztyéni szellemű támadásokat, úgy rólam is ártalmatlanul fognak lepattanni azok. Záradékul csak még egyet. Mi P. úrral és lapjával szemben — nem ugyan tisztelgés czéljából — lábhoz tesszük a fegyvert. Ha jónak látja, ö tovább is harczolhat, akár sok néppel, fegyverekkel és fustélyokkal ellenünk. Mi egg szemhun go vitás, egg mozdulat, egy szó nélkül fogjuk nézni vagdalkozásait, mert azok minket nem, hanem egyedül csak öt s harcztúrsait sérthetik meg. Szerkesztő. Jegyzet. Ezen nyilatkozat január 25-én, szombaton reggel már teljesen készen volt, úgy hogy a délelőtt folyamán néhány kollegámnak és barátomnak fel is olvasliatám. Délután csendes otthonomban újra meg újra átnéztem munkámat s e közben mintha fülembe csendültek volna az irás szavai: „Boldogoka békeségre igyekezök, mert azok Isten fiainak mondatnak.“ Jól van! gondolám, csakugyan tegyünk még egy utolsó kísérletet a békés kiegyenlítésre, mielőtt a végső kemény eljáráshoz folyamodnánk. Asztalhoz ültem s megirám Pereszlényi urnák a következő levelet: „Tisztelt Barátom és Kollegám! Bizonyára bárkitől inkább vársz most levelet, mint tőlem. |Es ime én kopogtatok be Hozzád, komolyan és őszintén, a béke olajágával. Lapod 2-ik számában a Colléga, — 3-ik számában az „Egy lelkész“ czikkei ismét erősen kihívják a mi lapunk éles viszonválaszát. Bizonyára Ti ismét felelni fogtok s ha ez igy megy, a polémiáknak se vége, se hossza nem lesz a két lapban. Azt pedig bizonyára magad is belátod, hogy e polémiák sem a kerület közbékességének, sem a szerkesztőknek, sem a szereplőknek javára vagy dicsőségére épen nem szolgálnak. Én tehát bár az utolsó szó jelenleg a tietek volt s igy nekem még jogom lenne a viszonválaszra, mint korra és szerkesztői működésre nézve Nálad sokkal fiatalabb, ezennel magam teszem Neked a közbéke és lapjaink érdekében a következő ajánlatot: írjuk alá közösen a mellékelt nyilatkozatot s lapjaink legközelebbi számának élén (Te e hó 30-án, én pedig febr. 2-án), de minden kommentár nélkül adjuk ki azt. Becses válaszodat holnap vasárnap (jan 26.) légy szives esetleg a sajátkeziileg aláirt nyilatkozat egyik példányával együtt ajánlva postára tenni, hogy én még hétfőn megkaphassam s lapunkra nézve eliez képest intézkedhessen!. Nem válaszolásodat ajánlatom visszautasításának leszek kénytelen tekinteni. Isten áldjon! Üdvözöl Pápa 1890. január 25. Révész Kálmán.“ A mellékelt nyilatkozat következőleg szól: „Kerületünk közbékéjének megóvása és a polémiák elkerülése czéljából ezennel kinyilatkoztatjuk és megígérjük, „hogy a szerkesztésünkben megjelenő két lap közül „mostantól fogva egyikbe sem fogunk olyan czikket, „közleményt, vagy csak egy szócskát is felvenni vagy „közrebocsátani, ami a másik lapra, annak tartalmára, „szerkesztőjére vagy munkatársaira legtávolabbról is vo„natkoznék. E kötelező ígéretnek egyoldalú megszegése
