Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-09 / 45. szám
719 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 720 egyátalában nem óhajtanak: veszélyes. Úgy egyik, mint másik szempontból jobbnak látnám, ha számos (ötnél több) pályázó van, a mostani candidatio egyenes megforditását, és pedig a következő módozattal: 6 vagy 7 illetékes pályázó közül kihagyatnék 1. 8 „ 9 J7 55 55 55 2. 10 „11 ,, ,, ,, „ 3. 1 2 ,, 1 3 „ 75 7 7 5 7 4. 14 „ 1 5 7, 75 55 55 '-)l 1 b ,, 1 7 ,, ,, 55 55 3. 18 5, 19 5, 55 55 55 7 és igy tovább; például 25 közül kihagyatnék 10, 30 közül 13. Ha a kihagyások után a megmaradtakat, illetőleg a választás alá bocsátottakat számba veszszük: b pályázóból választásra bocsáttatik 5; 7 vagy .8-ból b, 9—10-ből 7; . . . . 17—18-ból 11, 25-ből 15, 30-ból 17 és igy tovább. Ily módozatok mellett gondolnám én a mostani állapotoknál sokkal inkább elérhetőnek egyfelől azt, hogy a választó gyülekezet joga és szabadsága lehetőleg megtartassák, másfelől pedig a lelkészek és segédlelkészek igaz érdeme méltányoltassék, előhaladásuk biztosíttassák. A lelkészválasztás körül felmerülhető egyéb kérdésekről, milyenek a próbapapolás, a tulaj - donképeni választási actus vezetése és lefogása, más alkalommal szintén fogok szólani. Révész Kálmán. A lelkészi hivatal. Dr. M. Simpson amerikai methodista püspök felolvasásai. XXY. A lelkészi hatalom nem csupán a szószéken érvényesíthető. Van még más munkakör is, mely azzal bensőleg összefügg. A lelkész lelkipásztor is, nemcsak prédikátor. Táplálja a nyájat, de egyúttal gondját is viseli annak. Nem csupán gyönyörűséges és szép füves helyeken legeltet, hanem védi nyáját a vérszomjas ragadozó állatok ellen és szabaditásukra siet, ha veszélyes hegyszakadékok közé vagy ingoványos helyre jutnak. Mint prédikátor az egész gyülekezethez beszél — mint lelkipásztor egyesekről gondoskodik. Szorgos megfigyelés által megismeri azok vallásos állapotját, ismereteiket, kétségeiket, reményeiket és félelmeiket és igy azon igazságokat hirdetheti nékik, amelyre szükségük van. Ez által az egész gyülekezet előtt előadott beszéd minden egyesre nézve, a szellemi hatalom forrása leend. Ez a két munkakör oly szorosan összefügg egymással. hogy azokat elkülöníteni teljes lehetetlen. A lelkész nem arathatja munkálkodása gyümölcsét, hacsak nem szorgoskodó lelkipásztor; s mint lelkipásztor keveset tehet a szószék nélkül. A lelkipásztori kötelességeket Jézus egyenesen parancsolja s erre nézve ő maga dicső példát adott. Az apostolok is példányképül szolgálnak, mert egyes házaknál látogatásokat tettek, éjjel és nappal buzdítottak. Ezúttal nincs szándékomban a pásztori teendőkről értekezni; bár ez tág mező és hálás tárgy. Egyedül azt a befolyást szándékozom kimutatni, melyet ezek a szószékre gyakorolnak, az által, hogy a lelkészt időről-időre újabb buzgalomra serkentik s a gyülekezet és a közte levő barátságot, rokonszenvet szilárdítják. A lelkipásztori teendők egyik alakja a szószéken kívül való igehirdetés. A nagy vacsora példázatában a tanítványok arra oktatvák, hogy menjenek ki az utakra, ösvényekre és kényszerítsenek mindeneket bejönni. Nem csupán azoknak kell prédikálnunk, akik szívesen jönnek az evangyeliom hallgatására; hanem fel kell azokat is keresnünk, akik a templomot kerülik. Az Idvezitő mindenütt tanított. Egyik legmagasztosabb beszédét egyetlen egy hallgatóhoz — a samariabeli asszonyhoz — intézte, amint Jákob forrásánál pihent; nagyszerű Ígéretet tett a haldokló a vele együtt keresztre feszitett tolvajnak. A kánai menyegzőben áldást osztott; az életigét hallatta Jairus leányának halotti ágyánál s a szomorkodó szülőket meg. vigasztalta; megérinte a naini özvegyasszony fiának koporsóját és a megholtat feltámasztá; Lázárt előhivá a sírból, hogy letörölje a siránkozó nőtestvérek könnyeit; a kis gyermekeket karjaiba vévé és megáldá őket. Prédikátor és idvezitő volt ő mindenütt. A pogányok nagy apostola mestere példáját követte. Prédikált a synagogákban, Tirannus iskolájában; Mars dombján hirdette az evangyeliomot; beszélt a tengerparton; Troasban magánháznál beszélt s a tanítást megnyujtá szinte éjfélig; mindenkor tanított és buzdított. Ezen példákból megtanulhatjuk, hogy ne csupán a templomra szorítkozzunk. Érintkezhetünk egyesekkel; meghallgathatjuk a kevésbé miveiteket; de ami fő igy elsajátíthatjuk a prédikálás közvetlen, társalgó stylusát. A prédikátornak nem csupán az a hivatása, hogy az igazságot hirdetve megillesse az emberek lelkiismeretét és azokat elhatározásra bírja; hanem hogy minden egyes embert Krisztus hasonlatosságára segítsen. Ez pedig oly nagy dolog, hogy azt pusztán a szószékben elmondott beszédek által nem viheti véghez. Ezért az egyesekkel személyesen kell érintkezni. Ez az érintkezés lényeges dolog a lelkészre nézve, igy ismerheti meg gyülekezete állapotát, igényeit. Ezek tudása nélkül nem alkalmazhatja beszédjeit hallgatóihoz; s azokra nézve aránylag kevés haszonnal fog prédikálni. A tanító, hogy jól taníthasson, tudnia kell, hogy hallgatói milyen ismeretekkel bírnak. A lelkészt az a tény, hogy ő Isten követe, nem oldja fel ezen kötelesség alól, sőt inkább felelőssége e tekintetben még negyobb. A collegiumi tanár egészen jártas lehet a felsőbb mathesisben, de nagy balgaság lenne tőle, ha olyanok előtt tartana ebből elő
