Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-09 / 45. szám

715 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. az Istenhez, egy uj igazság, a tökéletesen kimen­tett Isteni akaratnak tökéletes betöltése. Az Is­ten országa elérkezett — mondja Jézus — ke­ressétek annak igazságát. Az Isten országának beplántálását és neve­­kedését az egyes emberi szivben és a világban, a történelem fotyamában mesterileg terjeszti elő Jézus az Isten országáról mondott hasonlataiban és példabeszédeiben. Az egyszerű eszköz, mely által az Isten országa az emberi szivbe beplántál­­tatik, az Isten beszéde mint mag, mint ezt a mag­vetőről mondott példabeszéd tanitja. A négyféle föld, melyre a mag esik, mutatja, hogy azt tel­jesen és egészen csak egy kis töredék fogadja be. Ezen kis töredéknek fogékonysága, mint a mezőben rejtett kincs és a drága gyöngy hason­lata mutatja, egy oly érzelem, mely Isten or­szágát a legfőbb jónak ismeri s megnyerhe­­téseért minden áldozatra kész. Emelett a két hasonlatban megmutattatik, hogy az Isten or­szága mint legfőbb jó az egyes embernek majd váratlanul, mint a szántóvetőnek a kincse, majd pedig hosszas keresés és vágyódás után jelenik még, mint a kalmárnak a drága gyöngy. A magától felnövekedő és gjúimölcsöket termő mag hasonlata (Márk 4: 26, 28.) átvezet azon hasonlatokra, melyek az Isten országának a népek, a világtörténelembeni folyamát terjesztik elő. A mustármag és savanyu kovász hasonlatai az Isten országának e földön csendes, de ellen­­állhatlanul győzelmes kifejlődését mutatják. Mind két hasonlatban az az alapgondolat, hogy az Is­ten országának rendeltetése kicsiny kezdetből eg\ etemes hatalommá lenni, a mustármag hason­lata szerint külsőleg az egész világra kiterjedé­sébe i . a savanyu kovász hasonlata szerint pedig az . 1. hogy belsőleg minden népet áthat. A gaLoii.t közé hintett konkoly és a tengerbe ve­tett h dó hasonlatai azt mutatják, hogy az Isten országának nevekedése nincsen akadály nélkül, az ő nevekedése küzdés egy ellenséges hatalom, a setétség országa ellen és ennek legyőzése. A gabona közé hintett konkoly hasonlata a jó és rósz ellentétet kezdetében és nevekedésében mu­tatja s a végpont a konkoly megégetésében, a messze távolban látszik. A tengerbe vetett háló a jó és rósz ellentétét az ő érettségében, a vég pontban veszi szemügyre, a jó és rothadt halak külö n választásában. 71tí Személyét Jézus az Isten országáról mondott ezen hasonlataiban jobban előtérbe állitja, mint hegyi prédikácziójában és meglehetős világlatban láttatja. A világ a szántóföld, melybe a mag hinte­tik, de a magot nem hozhatja elő; a világ a liszt, melybe a savanyu kovász vegyittetik, de ennek kividről kell bele adatni; az ember a szántó vető, aki a kincset találja a mezőben, a kalmár, a kié a drága gyöngy lesz: de a kincs és a drága gyöngy nem az ő kezük művei, ha­nem adomány. Jézus az, aki a magot az Isten beszédét hozza onnan felyül az Atyától, ő a Fiú, akinek kinyomozhatlan lényét teljesen egyedül az Atya ismeri, valamint minden lények között egyedül ő az, aki az Atyának kinyomozhatlan lé­nyét teljesen ismeri ('Máté 11: 27.) s ezért az emberi­ség minden igaz istenismeretének az ő személyében lett kijelentés által kell eszközöltetni. A gabona közé hintett konkoly hasonlatában Jézus a gazda, a kié föld, a ki a jó magot veti, a ki a konkoly felett intézkedik és Jézus az is, aki a világ vé­gén elküldi az ő angyalait s általuk az utolsó Ítéletet végrehajtatja. Ezen hasonlatban e szerint Jézus magát az Isten országa, sőt a világ urá­nak is állitja, mivel a szántóföld a világ és a szántóföld az ő szántóföldje, az angyalok az ő küldöttei, a csűr, melybe a gabona utóbb beta­­karittatik, az ő csűre, és a konkoly is, ha nem tőle is, de az ő kezében van, mivel tőle függ, hogy most vagy később tépessék ki és hogy az­után mi sors érje. így Jézus az Isten fia minde­neknek felette van: a világ szántóföld, az Isten országának plántálása, a konkoly, a teljesség csűre, az angyalok, mindennek szálai mindenün­nen az ő kezébe gyűlnek össze. A hasonlatokban ez a szava hallatszik Jézusnak: „mindenek né­kem adattak az én Atyámtól.“ (Máté 11 : 27.) Annyira központjává teszi személyét Jézus a hasonlatokban az Isten országának, hogy mél­tán hibáztathatjuk azokat, akik azt mondják, hogy tudományát ugyan becsülik Jézusnak, de személyéhez semmi közük. Emil. A*

Next

/
Oldalképek
Tartalom