Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-21 / 38. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. ♦>14 G13 tért. Ez az emelkedett kedélyhangulat volt az uralkodó egész Miskolczra érkezőinkig; hatása alatt állottunk mi is. kik. mint messze tőidről jövők, félig-meddig idegenek voltunk. A részünkre lefoglalt „Sagy Szálloda "-ban való elhelyezkedés után a pozsonyi, eperjesi, debreczeni és pesti collegákkal íőtisztelendü Zelenka Pál és Kun Bertalan püspök urak látogatására siettünk, hogy őszintén érzett mély tiszteletünknek és hódolatunknak minélelőbb kifejezést adhassunk. Főtisztelendő Zelenka Pál püspök urnái jegyzőkönyvhitelesités lévén, oly szerencsések voltunk, hogy a kerület kitűnőségeivel is megismerkedhettünk. Majd a sok borús és derült napokat látott „Am*" hegy felé vettük utunkat, hogy az annak aljában épült ev. ref. templomot, mely állítólag valamikor hussita templom volt, tekintsük meg. A templomépület érdekesnek ugyan elég érdekes, de igen kezdetleges állapotú kövezésével s aránytalanul vastag középoszlopaival rám nem a legjobb benyomást tette. A templomban szép számmal összeverődött közönség együtt indult az „Am*“ teteje felé, hóimét mint vezetőink mondották, gyönyörű kilátás nyílik az egész vidékre. És valóban a „Horcáth-tetéS legmagasabb pontjáról elibénk táruló panoráma — diósgyőri vasgyárak, Diósgyőr, diósgyőri várrom, egész Miskolcz — gazdagon kárpótolt bennünket azon, figyelembe is alig vehető fáradtságért, mely lm a hegy egyes kiemelkedőbb pontjaira való eljutás került. Ezen kirándulás alkalmával voltam szerencsés találkozni, legnagyobb örömemre, auyaszentegyházunk lelkes, hitbuzgó hű fiával. Nagyságos Gergey Károly kerületünk nagyérdemű tanácsbirájával, ki a kerület szives felkérésének engedve, vallásunk iránti szt. lelkesedésből áldozta fel a csendes otthon kellemes békés nyugalmát az utazások mindenféle kellemetlenségeivel. Az avasi kirándulás alatt úgy eljárt az idő. hogy a gymnasium és leánynevelő intézet megszemlélésére már gondolnunk sem lehetett, mert alighogy csak egy kissé is összeszedhettük magunkat, menni kellett a közmegegyezéssel megállapított 7 órai társasvacsorára, hol dunántúli szeretve tisztelt kedves társainkat már élénk beszélgetésbe merülve találtam. Tudva, hogy másnap kora reggel kell indulnunk, sietett kiki pihenőre. Ezt cselekedték még azok is. kik a „vSzózat-1 rákezdésével iparkodtak kezdetben az összejötteket egy kissé „hazafiasabb hangulatrau bírni. Az előre megrendelt külön vonaton a megállapított időben indultunk a szélrózsa minden irányából összegyülekezve mintegy :ino-nn a (íönczhöz legközelebb eső Hidas- Németi felé. Azaz hogy pardon, nem mindnyájan, mert egy dunauielléki kedves társunk erszényét az utazásra szánt apró költséggel együtt — a nagyot otthon hagyta — a vendéglőben felejtette s igy azért kénytelen volt egy kis visszafelé való kirándulást csinálni. Mi dunántúliak ölj szerencsésen verődtünk össze, hogy nemcsak egy kocsiban foglalhattunk helyet, hanem egyúttal a vidéket teljesen ismerő 3 jó utitársunk is akadt, t. i. a miskolczi leányneveló intézet nagyérdemű igazgatója s két, szintén Gönczié törekvő göinöri buzgó atyánkfia, kik már az első állomásról Gönezöt kezdték emlegetni és mutogatni, hogy szinte az ö nagy geographiai jártasságuk nekünk már csak hogy meg nem ártott. No de valahogy csak eljutottunk Hidas-Németibe. hol ránk a gönczi — de nem ám gönczöl — szekerek egész tábora várt s miután a G—7 díszes úri fogat vendégei az előzetes megállapodások és rendezkedések kétségbevonhatlan létezésének bizonyságaként elhelyezkedtek. előbb kapaszkodott, azután ment, s utoljára mászott kiki arra. a merre a dicső úttörők porfellegét felgomolyodni látta. Mindjárt eszembe jutott főtiszt. Szász Károly pöspök úr ő méltóságának ezt a gyönyörű vidéket utánozhatatlan bájjal festő egy idézete, melyet Patakról jövet mondott el s elmosolyodtam. Hogy miért, ne kérdezd, tudni ne kivárni! No de a Mindenható különös kegyelméből ép bőrrel bevergődtünk Gönczié, s megszálltunk egy tisztes töldmüvesháznál. melynek lakói oly szívesen látták a dunántúli drága hitrokonokat, mintha már régi ismerősök lettünk volna. Volt még egy nagy vigasztalásom, az tudniillik, hogy szeretve tisztolt kedves főjegyzőnk, ki velünk a nagy utat étlen-szömjan tette meg, enyhülést talált, mert miként az l’r elküldé egykor hollóját, hogy vinne húst Isten emberének, úgy rendelt a mi véletlen szállásunkra is körültekintő, gondos kegyes lelkeket, kikből még nem veszett ki teljesen a hamisítatlan magyar gondolkodás és érzület; kik még abba az iskolába jártak, hol az „utile cum dalci“ elve nem halt ki egészen, akik tehát bölcsen tudták összeegyeztetni a magyar példaszó értelmét „Télen hengeredet, agáron ruhádat el ne hagyd“, s igy a velük hozott jó sültek és fehér czipók nagylelkű felajánlása által szereztek benső békességet, megelégedést és vidámságot. Mik»n* már íme mindezeket tudtuk, nem kérdeztük, hogy mi hasznát veszszük mindezeknek, hanem indultunk a pároddá felé. Epen jókor! Mert alighogy körülnéztünk, ime a választottak serege lépdele lassan a szt. hely felé. Szent nyomdokaikba lépni iparkodtunk mi is. Ámde a buzgó atyafiak szorongató szeretető oly nagy volt, hogy szinte az oldalbordánk roppant meg belé. Magammal nem törődí tem, de mikor a minden tiszteletre méltó Dr. Duka Tivadar vergődését megláttam, kezem önkéntelen mozgást végzett. s lön tér egy pillanatra. De ennek nem én vettem hasznát. Alighogy igy egy kissé összeszedem magamat, balról Nt. Kiss Áron tiszteletreméltó alakját látom, az áttörhetlcn emberárban. Eszembe jut, hogy nini. hiszen ö volna az ünnepi szónok! No, gondoltam magamban, ha neki is csak ilyen bemehetés jutott, akkor én a templomig nem jutok el Gönczön e mai szt. napon. Meglapultam tehát tisztességtudóan künt a messze távolban, hova a patakiak énekéből csak annyi jutott el. hogy „Dicsérünk tegyed „m/g égi Teremtés mit magam is a legnagyobb buzgósággal mondottam utánok. Mivel ennél többet nem hallottam, többet az ünnepéi vröl nem irhatok, azt Írja meg az. a ki hallotta. Mi Gergey ur <> nagyságával pályázunk tovább, tehát Isten áldjon! ölel szerető barátod Németh István.
