Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-14 / 37. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 592 591 télén, alkotásaik hevernek porlepetten. Keressük tel e sírokat, költögessük a nyugvó szellemeket, porozzuk le a tisztes lapokat: a por lelket takar, a múltban élet van! Debreczen. Kiss Ferencz. A* A lelkészi hivatal. Dr. M. Simpson amerikai methodista püspök felolvasásai. XIX. Gyakran felhozzák azt. hogy a leghíresebb lelkészek beszédeiket olvassák. Mások is megteszik azt. Számuk mégis aránylag csekély azokkal összehasonlítva, a kik nem olvassák. Talán egy példát sem idéznek annyiszor, olyat a ki beszédjét olvasni szokta, mint Dr. Chalmerst; de 5 is akkor hatott legjobban, midőn feledve a kéziratot, szenvedélyesen hangoztatta gondolatait. Dr. Hanna beszéli, hogy felolvasásainak az adott különös érdeket ha extempore valami bővítést vagy illustratiót mondott, s előre hajolva reszkető hangon valami festői, erőteljes kifejezést használt, mellyel mintegy fényözönt vetett a szóban forgó tárgyra. Ilyenkor csaknem lehetetlen volt elfojtani, viszszatartani a tetszésnyilvánítást. Szónoki hatására vonatkozólag egy iró a British Quartely Review-ben igy szól: „Dr. Chalmers egyes nagy alkalmakkor absolute rettenetes volt. Nagy alakja remegett, arcza kipirult, az erek homlokán és nyakán kidagadtak, szája habozott s reszkető öklét fenyegetve emelte fel; vagy mereven mintegy mániákus állt-“ Nem csoda, ha egy scót hölgy az ő előadási modoráról igy nyilatkozott: „felolvasás az. de van benne erő.“ Ilyesmi csak a szabad előadás közben lehető. Valósággal azok a kik úgy olvassák beszédeiket öt eset közül négyben akkor fejtenek ki nagy hatást, midőn épeu nem olvasnak. A régiek is csaknem egyhangúlag a közvetlen szabad előadás mellett nyilatkoznak, Mária énekétől kezdve, a ki a vörös tenger partján öröménekre emelte fel hangját egész Malakiás prófétáig. Az Istennek prófétái mindig szabadon beszéltek a néphez. Az uj testamentomban sem találunk legcsekélyebb említést sem arról, hogy olvastak volna. Az áldott Idvezitő, az egyedüli tökéletes példánykép, úgy beszélt, a hogyan ember még soha nem szólott. Az apostolok és ezek társai követték példáját, nagy merészséggel hirdették az evangyéliumot. Az első négy század történetében sem találjuk a beszéd olvasásának semmi nyomát. Tudjuk, hogy szt. Ambrosius, Jeromos és Ágoston jegyzet nélkül szoktak beszélni, bár valószínűleg készítettek ilyet. A római kath. egyház csaknem változás nélkül megtartotta ezt a szokást. Bossuet, Bourdillon, Massillon és mások szintén igy prédikáltak. Cullen és Newman bibornokok pártfogásával megjelent „szent ékesszólás“-ban ezt olvassuk: „Az olvasást egyáltalán nem mondhatjuk prédikálásnak. A prédikáczió, természete szerint, meggyőző beszéd. A valódi prédikáczió az, ha egyik ember beszél a másikhoz.“ Ugyanezt mondhatjuk a görög egyházról is. bár a szertartások közt elhanyagolják a prédikálást. Ez a két felekezet az összes keresztyénséguek csaknem háromnegyed részét teszi. A reformáczió idején a vezérférfiak közül egy sem olvasta beszédjét; de Angliában sokszor elfogadták azt a szokást. Az európai protestánsok közül Angliát és Skótiát kivéve, nem igen gyakorolják azt. Olyan emberek is, mint Spurglon, Newman Holl. Barker a kik nagy gyülekezeteket gyűjtenek maguk köré. kézirat nélkül beszélnek. Ép igy a wesleyanok és a baptisták nagyobb részt. Hazánkban mindenik szokás dívik. A revivalisták mindig szabadon beszélnek. Ép igy a tehetséges lelkészek nagyobb része. Sokan közülök előbb leírják s úgy tanulják meg; mások nem emlézik be; de a tehetséges lelkészek nagyobb része szabadon beszél -— előzetes elmélkedés után a pillanat ihletésére bízzák magukat, hogy a kellő szavakat alkalmazzák. Annál gyakrabban olvassák a beszédet, minél inkább közeledik az istentisztelet a ritualismuslioz. Más foglalkozású egyének mind közvetlenül szabadon beszélnek. Az ügyvéd, midőn kliense életét védi a törvényszék előtt — nem olvassa beszédjét; a politikus sem úgy olvassa; a vezér nem olvas, midőn ütközet előtt seregéhez beszédet intéz — és mégis nehány szóval mily lelkesedést támasztanak gyakran. Ezért legkomolyabban ajánlom az ifjaknak, hogy az extempore, közvetlen beszédet gyakorolják. Ezáltal nagy befolyást nyernek hallgatóik fölött. A közvetlen beszéd izgalmában szép és erőteljes kifejezések önként jelentkeznek. A hatást is megfigyelhetik. A hallgatók arczkifejezése uj gondolatokat ébreszt s a szerint változtathatja beszédje egyes részeit. Ámha én ezt a módot tartom is leghelyesebbnek. mégis egyetemes szabályul fel nem állíthatom, kiki önmaga válasszon. Az olvasásra nézve, nyíltan megvallom, hogy tanácsokat nem adhatok. Negyvenöt év óta vagyok lelkész, de prédikácziót soha egyetlen egyszer sem olvastam. Ugyan néhányszor collegiumi tanulók előtt tartottam felolvasást, — de azért e részben tapasztalatom csekély. Lelkészi pályám kezdetén két beszédet leírtam és meg is tanultam s minden nehézség nélkül elő is adtam. De azért ezen tekintetben is ujoncz vagyok. Jegyzeteket alkalmilag, bár nagyon ritkán, használtam. Bár meghajlok sok olyan kiváló ember előtt a kik olvasnak — és szépen olvasnak — de azért, ha tanácsot kell adnom a felolvasásra nézve: úgy a „Punch“ példáját kell követnem s ismételnem azon tanácsát. melyet a házasodás felett való töprengőknek adott. Mely igy hangzik: „tanács a házasodni készülőknek: ne tedd!“ A közvetlen beszélésben a legnagyobb ügyességet elérni föltétlenül szükséges. Ha azt kérdik, hogyan és mikor kezdjék el, felelem: midőn legelőször prédikálnak és ha lehet kis gyülekezetben. Bizonyára koczkáztatott valami, de ne álljanak remegve a parton, ugorjának bele egyszerre. Gilbert Stuart, azon kérdésre, hogyan kezdik tanulmányaikat, ezt felelte: „Épen mint a kutyakölykek úszni. Bele vetik őket.“ A szószéken való megjelenésben és modorban kerülni kell mindazt, ami gondatlannak és bántónak tetszhetnék A gyülekezet iránt illő tiszteletet kell mutatni. Kerülni,
