Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-14 / 37. szám
587 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 58S egyházunk iránt tettekben is nyilvánuló önzetlen szeretetben tehetsége szerint, mint példányképeket, követni fogja. Károli Gáspár szent emléke töltse el az ünneplő nagy seregnek minden tagját: az ő és dicső kortársainak nagy szelleme éljen és hasson tovább is a nem méltatlan utódok között, hogy egy újabb háromszázad elteltével nagyobb, erősebb és boldogabb protestáns egyház éljen e hazán, mint e mostani! Révész Kálmán. A magyar protestáns egyházirodalom története érdekében. II. Nagyon természetes, hogy a czimben foglalt művet egyszerre, mintegy varázsütésre előállithatónak nem tartom. Évtizedek szorgalmas gyűjtése, homályos részletek megvilágitása, egyes korszakok részenkénti összeállítása, egyszóval hosszabb időt s több ember erőt igénybe vevő előmunkálat szükséges ahoz, hogy a kivánt mű megírható legyen. Mindezen előfeltételekből pedig ez idő szerint semmi sincs meg. Mindenek előtt szükséges lenne tehát a figyelmet múltúnk egyházirodalmi termékei s azoknak szerzői felé fordítani. A XVI. század a maga alapvető munkáival, a XVII-ik hatalmas hitvitáival, a XVIII-ik hangyaszorgalmú történetírásával méltó anyagul szolgálnának a szellemi búvár előtt. Mily áthathatlan por fedi e három század irodalmi alkotásait! Egy-két bibliographus, ez is más czélból, egy-két történetiró, adat kedvéért, zavarja olykor siri nyugalmukat, de olyan, ki azért venné kézbe, hogy portól megtisztogatva, értékükben méltatva, mutatná be a jelennek s ez által újra élővé, hatóvá tenné azokat, olyan munkás máig sincs. Mintha nem is léteznék e három század irodalma, agyonhallgatva, agyonfeledve vár egy hálásabb jövőre. Pedig nincs ugrás a szellemi életben sem. Lehet a múltat megtagadni, meggyalázni, megátkozni, de azokat a gyökérszálakat, melyeket a jelen tudtunk nélkül, akaratunkon kiviil a múltba, mint talajba bocsátott, elszakgatni soha a nélkül, hogy a jövő eredményes termelése előre kétségessé ne tétessék. így vezetnek bennünket jelen egyházirodalmunk gyökérszálai is a háromszázados múltba, melynek avatag rétegeiben sok drága kincs, sok gyöngyszem rejtezik, várva a munkás kézre, mely azokat a homályból napvilágra hozza. Ez a munka várakoznék első sorban azokra, kik egyházirodalmunk története iránt érdeklődnek. A múlt alkotásait felkutatni, megismertetni, rendbe szedni s mindenik műnek saját helyét kimutatva egyházirodalmunk képét egy szerves egészben feltüntetni volna feladata korunknak. És ekkor annak, ki egyházirodalmunk valamelyik ágában munkálkodni akarván, előbb megismerkedni óhajt azokkal a dolgokkal, melyek előtte, e téren már megirattak, nem kell vagy előre lemondani a reményről, hogy tájékoztató nélkül ezt tenni képes lehessen, vagy felhányni háromszáz év összes irodalmi termékeit, hogy a neki szükséges dolgokat azokból kiválogassa. Tehát nemcsak saját múltunk ismeretének kötelessége sürget bennünket a régi mulasztás pótlására, hanem azon körülmény is, hogy egy ily mű létrejövele nagyon megkönnyíti a jelen munkásainak feladataik megoldását, s igy közvetve egy szebb jövő fel derültét készíti elő. És itt, noha mindent egy társulattól várni nem lehet, s várni akarni nem is tanácsos, mert ez a társulaton kívül az önkéntes munkakedvet lohasztaná, a társulatban pedig az irodalmi munkálkodás monopolizálására vezetne, első sorban mégis az Irodalmi Társulatra gondolok, mint amelynek e téren kezdeményezőleg fellépni, s irányzólag hatni, nemkülönben sikert felmutatni leginkább áll módjában. Működésének ez idő szerint legalább főágául úgyis a hazai egyháztörténet művelését s felvirágoztatását tűzte ki; nem gondolnám, hogy valaki, vagy maga a társulat e működési tért oly szűkén értelmezné, hogy abba az egyházirodalom története beilleszthető, sőt benső szükségszerűség szerint beletartozó ne volna. Nézetem szerint tehát az intézőknek fel kellene hívni ez irányban azok figyelmét, kik e munkára hajlandósággal s képességgel leginkább bírnak, hogy egyházirodalmunk kiválóbb alakjainak, egyes ágainak, korszakainak birálatos ismertetésével s feldolgozásával hordják össze az anyagot, melyből az utókor fölépitendi a most még körvonalaiban sem látott Pantheont. Az e
