Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-07 / 36. szám

571

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

572

nak és körülírnak, hanem saját tanulmány alapján önállóan munkálkodnak, kénytelen vagyok kifejezést adni azon ténynek, hogy teljes irodalom történetünk, mely irodalmunk egészéről hű és tiszta képet nyújtana, máig sincs. Az úgynevezett nyelvéi széptudomány kellő méltatásban részesül, de midőn a tudományos irodalom fejezet czimeihez érünk, jobbára csak neveket és adatokat találunk, az illető szak fejlődésének s az egyes müvek értékének birálatos felmutatása helyett.

Es ez nagyon természetes. Azt egy irodalomtörténet Írótól sem kívánhatjuk, hogy egy személyben aesthetikus, nyelvész, bölcsész, theologus, természettudó, vagy épen hadtörténettudó legyen, hogy tehát minden szak irodalmát ne csak ismerje s felemlítse, hanem érdeme szerint méltathassa is. Hiszen ehez egy élet kevés s egy ember esze rövid: igy aztán az irodalomtörténet iró azon szakok tárgyalásánál, melyekben maga nem jártas, legfellebb csak műkedvelő, kénytelen olyan müvekhez folyamodni, melyek az illető irodalmi ággal szakszerűen foglalkoznak, s azoknak megállapításait illeszteni, vagy azokon épült nézeteket vinni be müve illető helyére. — De mit csináljon most már, ha az egyes szakok irodalma nincs feldolgozva, ha neki magának kell belevágni, egy előtte teljesen ismeretlen területbe, vezető, útbaigazító nélkül, egyedül a véletlenre, vagy szerencsés ösztönére bízva magát? Bizony ily esetben megkell elégednünk azzal, a mit kapunk, bármily szűkén legyen is az mérve.

Es ez áll főként az egyházi irodalom történetére vonatkozólag. Csaknem minden szak terén láthatunk buzgó és alapos törekvést arra nézve, hogy ama szak irodalma szakszempontból feldolgoztassék s e törekvés eredménye ama nehány felettébb becses monográfia, olykor csak vázlat, mely az egyes szakok irodalmában szakszerűen elkalauzol. Azon kívül vannak repertóriumok, könyvészeti müvek, melyek szintén útbaigazítással szolgálnak a kezdő vagy a kutató számára. De az egyházi irodalom történetének megírása felé még az első lépés sincsen megtéve, e téren még csak kísérlet, vagy vázlat sem áll az irodalomtörténet iró előtt.

Valóban múltúnk szellemi emlékei iránt oly csekély volt ez ideig s csekély még ma is a kegyelet, érdeklődés s a hiánypótlás kötelességének érzete, hogy egyházirodalmunk történetének még csak fejezetczimei sincsenek megállapítva. Igaz.

hogy honi egyházunk történetének ügye is elég elhanyagolt állapotban van, mert a letűnt századok bemohosult alkotásain s a tankönyveken kívül egyháztörténetünk egésze még mindig csak kegyes óhajtásjk tárgya: de e téren legalább mentségül szolgálhat ama körülmény, hogy a múlt adatai, a mennyiben az ádáz pusztítást elkerülhették, még ma is csak fáradtságos utánjárással megközelíthetők, s e tekintetben korunk derekasan is igyekszik megfelelni kötelességének, mert monográfiák s egyháztörténeti adatok egymást követve jutnak a nyilvánosság elé: hanem egyházirodalmi történetünk érdekében még ma sem történik semmi sem. Egynéhány reformátor életiratán s müveinek méltatásán kívül egyházirodalmunk története ugv részleteiben, mint egészében teljesen feldolgozatlan. Pedig itt az uttörés nehéz munkájától eltekintve, akadály sincs annyi, mint egyháztörténetünk megírásának mezeién, mert itt az adatok: a megjelent munkák készen vannak, mintegy, önként kínálkoznak a feldolgozásra. Hanem bizony erre ezideig vállalkozó nem akadt, s a ki egyházi irodalmunk múltját óhajtva ismerni, tanácsot kérne tőlünk, hogy miféle munkához folyamodjék, ma sem adhatnánk annak más utasítást, minthogy járja be hazánk magán és közkönyvtárait, azokban megleli irodalmunk múltját, itt is egy részt belőle, amott is egy másikat. körülbelől annyi darabban, a hány egyházi mű megjelent. Alig hiszem, hogy el ne menne kedve a vállalattól.

Már pedig máshová nem utasíthatnánk, mert külön ily irányú egész, sőt még részletmű sincsen; egyetemes irodalomtörténet Íróink pedig, ép azért, mert ily nemű munkára, vagy munkákra nem támaszkodhatnak, csak épen annyi gondot forditnak az egyházi szakra, a mennyi megkivántatik arra nézve, hogy műveik teljessége, beosztása, vagy szimmetriája csorbát ne szenvedjen egy szak teljes hiánya miatt.

Hogy ez tovább igy nem maradhat, talán felesleges bővebben indokolnom, hiszen ha ama kiszámíthatatlan hasznot nem tekintenők is, mely irodalmunk múltjának ismeretéből a jelenre háramlik s a jövő fejlődésére mintegy tápul szolgál, már a múlt iránt tartozó tisztes kegyelet is megköveteli. hogy annak szellemi kincsei ne hevertettessenek tovább gyümölcsözetlenül, hanem hozassanak forgalomba most, midőn e téren is uj élet látszik pezsdülni. — Különben is egy újon-