Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-17 / 33. szám

531 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 532 szülék vagy gyámok által láttamozott leltárát osztályfő­nökének kézbesíteni. Az iskolai díj 14 írt, illetve a főgym­­nasiumba először belépő tanulónál 16 írt, mely összeg a felvételkor az igazgatónál fizetendő. Az első osztályba rendszerint csak oly tanulók vétetnek fel, kik 9-ik élet­évüket betöltötték, de a 12-iket meg nem haladták, mit keresztlevéllel, illetve hiteles születési bizonyítványnyal tartoznak igazolni. Idősebb tanulók felvételét rendkívüli esetekben a tanári szék engedélyezheti. Azon 12-ik élet­évüket meghaladott tanulók, kik hatósági orvosi bizonyít­ványnyal nem igazolják, hogy újra oltattak, vagy az újra oltás kötelezettsége alól törvényileg felmentve vannak; ezen hiány pótlásáig véglegesen fel nem vehetők. Szállást fogadni az osztályfőnöknél, illetve az igazgatónál történt előleges bejelentés nélkül nem szabad. A tanítóképezdei vizsgálatok idejéről külön értesítés fog később kiadatni. Az igazgatóság. — Törvényszék és kis gyűlés. A pápai egyház­megye tartotta azokat aug. 8-án a ref. egyház tanácster­mében Pápán. A törvényszék egyházi elnöke Szekeres Mi­hály, vil. elnöke Barátit Ferencz volt. Szavazó bírák: Kis Gábor, Tikár Vincze, Seregély György, Horváth Lajos, Saáry Lajos, Bárányay Zsigmond. Jegyzője Vikár Vincze. Tárgy: A csöglei közmunka leengedés tárgyában ez évi július 2-án hozott Ítélet foganatosítása. A feddésre Ítélt gondnokokon vil. elnök ur, hatásos erkölcsi oktatás után végrehajtotta az ítéletet. — A kisgyülés tárgyai a követ­kezők: 1. Az e. konvent által Pázmándnak 600 frt tőke után 30 frt évi 5% kamat, Noszlopnak 2000 frt tőke után 100 frt évi 5°/0 kamat, Rédének 2000 frt tőke után 100 frt évi 5°/0 kamat szavaztatván meg, a szükség igazoltatik, másrészt 32 évig az egyházak által törlesztendő 1%% be­fizetéséért a kezesség csak úgy válaltatik el. ha az kamat évenként az egyházmegyéhez küldetik meg. — 2. A megüresült dereskei lelkészi állomásra rendes lelkész nem vállalkozván, az első segéd t. Neupor Béla ur a gyüle­kezet kertére is, rendes lelkészül, rendes fizetésre beren­deltetett. 3. Pázmándi egyház tanítójául Tóth József, a szalóki egyház tanítójául Major Ferencz, taápi egyház ta­nítójául Szeremley Lajos, választatván, megerősittettek. Az ajkai ref. egyház tanítójául Boncz Józsefet választotta N.­­Szalókról; a borsos-győri leányegyházba Hordó József ren­deltetett tanítóul ideiglenesen egy évre. Sz. A képezdei gyakorlóiskola tanítójának viszonya a pápai egyház, egyházmegye és képezdei tanári karhoz augusztus 8-án Szekeres Mihály esperes ur elnöklete alatt Pápán tartott biz. ülésen megállapittatott, és a ma vet ké­szített esperes ur által a főiskola egyh. gondnoka ft. és ngs. László József úrhoz el is küldetett. — Az elkeresztelési ügyre vonatkozólag legújabban Dr. Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő Ugodban f. hó 10-én tartott beszámoló beszéde folyamán a következő figyelemre méltó nyilatkozatot tette, melyért a „Magyar Állam“ a tőle megszokott qualifikálhatlan modorban máris ugyancsak megtámadta a képviselő urat: „Az általános egyházpo­litikáról az az én conception!, hogy: az állam olyan egy­házpolitikát kövessen, hogy az államnak a minden honpol­gártól féltékenyen őrzött tekintélye semmiféle körülmények közt soha legkisebb csorbát ne szenvedjen. A legutóbb felmerült u. n. elkeresztelési ügyben is szükségesnek tar­tom nyilatkozni, mert nem akarok azon képviselők közé tartozni, a kik máskép beszélnek a papság előtt és egész máskép a miniszterek előtt. Véleményem szerint az örökö­sen felmerült súrlódásokat csak úgy lehet és kellene meg­oldani, hogy ám az egyházak maguk vezessék továbbra is saját czéljaikra anyakönyveiket, de mert egyfelől az állam­nak a közélet ezernyi fázisában folytonosan szüksége van az anyakönyvekre, és mert másfelől a különböző egyházak papjai különben is nem hivatalnokai az államnak és igy tőlük ingyen szolgálatokat alig vehet az igénybe: — ke­zelje tehát az állam maga a saját czéljaira, a saját fe­gyelmi fóruma alá tartozó közegei által az anyakönyveket. Ez az egyedül igazságos és az államhoz méltó eljárás.“ Kosa Ede jármii lelkész s a „Közpapok Lapjáé­nak tevékeny főmunkatársa legközelebb a nagykárolyi egy­házmegye tanácsbírójává választatott. Fogadja őszinte gra­­tulatiónkat. Miután azonban Kosa kollegánk ekép tényleg megszűnt közpap lenni, kiváncsiak vagyunk, hogy vájjon a Közpapok Lapjától válik-é meg, vagy pedig e lap fog felvenni más czímet és talán más irányt V! — Xem mindennapi temetés volt Zirczen, e hó 8-án. Az ottani r. katholikus vallása kői jegyző öngyilkossá lett s a plébános sem a rendes sorban nem akart részére sírhelyet engedni, sem a temetésre nem vállalkozott. A járási szolgabiró, ki szintén r. katholikus vallásu, karhata­lommal ásatott a szerencsétlen jegyző számára a rendes sorban sírhelyet, a temetést pedig, illetékes helyről jött felszóllitásra Neupor Béla dudari református h. lelkész vé­gezte a ki igen csinos, beszédet s megható imát mondotta sir felett. A „Magyar Állam“ természetesen mint „botrányt“ hirdeti az egész dolgot s követeli a szolgabiró és reform, lelkész megbüntetését. Szava azonban bajosan hallatszik el a — minisztériumba. — A csurgói ref. fögymnasiumban a beiratások szept. 1—3. napjain lesznek, 4-én javító vizsgálat. Az ötö­dik osztályba lépő tanulók szabadon választhatják a görög nyelvet, vagy irodalmat és rajzot: a görög nyelv heti órái­nak száma 5, az irodalomnak valamint a rajznak 2. Ha valamely tanuló szülője v. gyámja nélkül jelentkezik abe­­iratásra, köteles Írásbeli nyilatkozatot felmutatni arra nézve, hogy melyik tárgyat választhatja. Tandíj egész évre 18 frt 60 kr, uj tanulóknak beiratásdij 2 frt. Köztartás-convictus­­dij ló hóra 50 frt 50 ki-, melyeknek fele a behatáskor, másik fele felír. 1-én fizetendő. Az igazgatóság. A* Pályázat. Az őrségi egyházmegyébe kebelezett bara­­bás-kustánszegi IY. osztályú lelkészi ál­lomásra pályázat hirdettetik. Kellőleg felszerelt kérvények folyó évi szept. 5-ig az esperesi hivatalhoz küldendők F.-Eőrbe, (Vasm. p. h.) Pap Gábor, püspök. Felelős szerkesztő: RÉVÉSZ KÁLMÁN. A kiadóhivatal kezelője: KIS ERNŐ. Pápán, 1890. az ev. ref. főiskola betűivel ny. Debreczeny K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom