Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-08-10 / 32. szám
507 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 508 lepetve, mint én magam, midőn láttam, hogy egyesek magokba szálnak és megtérnek, és hogy barátaim beszédeimet jó akaratukig prédikáczióknak nevezték. így telt el az első évem. Második évemet Pittsburgban töltöttem, hol vasárnaponként hármat s a hét folyamán legalább is egyet kelle prédikálnom. Igen el voltam foglalva. Az év leteltével máshova akartam menni, de maradnom kelle. Prédikáláson kívül még hetenként kétszer ,.prayer meetingu-et (ima-gyűlés = könyörgés) kelle vezetnem s két osztály vasárnapi iskolát oktatnom s néhány ifjút tanítanom, kiket némileg a lelkészi pályára készítettem elő. Es igy nem remélve prédikátorrá lehetni — azzá lettem; nem remélve soká élni, most is élek. Sokszor elhatároztam, hogy jobban készülök, — a szombat este eljött s aránylag alig készültem valamit. De tanultam folyton. Korán keltem s a délelőttöket theologiai, philosophiai és természettudományi tanulmányokra fordítottam — ezek nagyon érdekeltek. Saját lábamon jártam, s kinyomatott prédikációimat megtaláltam betegeknél, szegényeknél, palotában és kunyhóban. Nem remélve, hogy a szószékből nagyon hathatnék, mindenütt Jézusról és szeretetéről beszéltem és örömmel láttam, hogy sokakat vezettem a kereszthez. Sokszor vártam, hogy alkalmam lesz jobb beszédeket csinálni. de az alkalom nem jött soha. Csónakomat az ár sebes rohama viszi magával, nincs időm megállni s pihenni, inig a folyó torkolatához, az örökkévalóság végtelen oczeánjához nem érek. Nem tanácslom senkinek, hogy azt tegye, amit én tettem. De buzgóságomat szeretném önökbe lehelni s ösztönözni óhajtom önöket, hogy jobb előkészületet szerezzenek s Isten és emberek által elismertebb munkások lehessenek, mint én. ISKÖLAÜGY. A vallás-erkölcsi képzés és annak eszközei. (Felolvastatok a ref. tanítók orsz. gyűlését előkészítő biz. ülésén.)*) JELIGE: »Minden országnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvesz. Róma ledől s rabigába görbéd.i Midőn e fenséges tárgy, mondhatnám szent ügy tárgyalásához fogok. Istentől kérve hozzá ihletet, erőt és lelkesedést: úgy tetszik nekem, mintha az ótestamentomi történetbeli égő csipkebokor isteni szózata hangzanék felém: „Szent ez ajöld. a melyen te áll asz; oldd le a te saruidat!“ Igen! mert itt olyan erkölcsi képzésről van szó, mely a vallás hitczikkeivel és örök igazságaival hozatik kapcsolatba. Jó erkölcsűnek, jó magaviseletünek lenni nem a lát*) A hazai ev. egyházi és iskolai lapok tisztelettel kéretnek ez értekezés közlésére. Szalóky D. szat kedvéért, nem mások elismeréséért, dicséretéért, vagy jutalmazásáért, nem a kilátásbeli viszontszolgálatokért, nem a büntetéstől való félelem miatt; hanem magáért az erkölcsi magaviselet szépségéért, melyben felmagasztosult égi örömöt, élvezetet és boldogságot találunk; híven munkálni erkölcsi tökéletesedésünkön, a közerkölcsök javításán, nemesítésén s igy a közboldogság felvirágoztatásán, — még pedig a teremtő és gondviselő Istennel való egyesülésünk s a tőle való függésünk boldogitó érzetétől indíttatva; hathatós eszköz lenni abban, hogy a vallás, az általa parancsolt szent és kegyes életet s az ebből folyó földi boldogságot és égi üdvösséget bennünk és általunk minél nagyobb teljességben és tökéletességben elérje : ily értelemben, ily szellemben törekedni erkölcsi magaviseletre, ezt tartom én Daliáserkölcsi irányzatúnak. Ily értelemben vett vallás-erkölcsi képzésről van most szó t. biz. közgyűlés. Illő dolog tehát, hogy e szent ügy érdekében munkálva, oldjuk le a mi saruinkat valóban: hagyjuk el a közömbösséget, a lágymelegséget a felelősség másraháritásának vétkét, a rajtunk kívül álló tényezők kicsinylését s a lélekölő magoltatást stb. * * * Hogy mennyire fontos és szükséges a valláserkölcsi képzés a családin.n és iskolában: nem kell hosszason bizonyítgatnom. A valláserkölcsi érzetből származó szeretet, testvériesség, és kegyelet oly szép harmóniát idéz elő a családban, hogy azt csak szemlélni is lelki élvezet és gyönyörűség; oda számítódni pedig boldogság. A gyermekek édes vonzalmát és hálateljes kegyeletét a szülőkhöz. — a testvérek galambszelidségét és önzetlen ragaszkodását egymáshoz, — a szülők önfeláldozó szeretetét a gyermekekhez, örömmel viselt nélkülözéseit a gyermekekért: csak a valláserkölcsi érzelmekkel megszentelt keblekben s csak az ilyen kegyesség oszlopaiból álló családi körben találhatjuk fel. Bizony méltán teszi sok kegyes család arany keretbe eme sokat mondó „Isteni házi áldást“: ,.A hol a hit, ott a szeretet; a hol a szeretet, ott a béke; a hol a béke, ott az áldás; a hol az áldás, ott az Isten; a hol az Isten, ott a boldogság “ A valláserkölcsi képzés fontosságát a családban még inkább emeli azon tapasztalat, hogy ennek elhatározó áldásos befolyása van az iskolára, az egyházra, a társadalomra, a hazára, sőt az egész emberiségre nézve. A vallás-erkölcsi nevelés az iskolában s az abból folyó szeretet testvérekké, többet mondok: angyalokká teszi a gyermekeket; szeretetházzá, paradicsomkertté varázsolja az iskolát. A növendékek, mint napraforgók, bizalommal fordítják tekintetüket a világosság és melegség iskolai forrásához, a tanítóhoz. Az ilyen irányú iskolai nevelés ád az életpályára legszebb, legjobb és legboldogitóbb utravalót. A vallás-erkölcsi nevelés elhanyagolása menyország helyett poklot, angyal helyett ördögöt idéz elő a társadalomban a társadalomnak. Vallásos kedély élet s erkölcsös jellem nélkül az ember legfölebb egy — okos állat. A vallástalan és erkölcstelen ember, ha különben értelmileg képzett is, sőt annál inkább, veszedelmes a családra, társadalomra, egyházra és hazára egyiránt.
