Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-27 / 30. szám

481 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. utóbb velük sem a tractus sem a kerület nem bírván. Szö­­nyit ezek is a békesség kedvéért a lemondásra biztatták, a mi 1789-ben meg is történt. Innen kezdve még 5 évig hordta az élet igáját, osz­tályrésze a nyomor és bánat lett azon embernek, kit férfi­­kora delén bálványozott a tömeg; játékszerévé lett népé­nek, a kire egykor, akaratát lesve, figyeltek. Bezárjuk mi is ismertetésünket, a mely csakis igen hézagos lehet e minden izében kimerítő munkához képest, és az marad a nevezett műre nézve véleményünk, hogy ez sokkal többet ád. mint a mennyit ezime után igér. Egy részlet van ebben feldolgozva hazánk történelméből, a mely­nek tartalma által sok kérdéshez, melyek felett a hazai tör­ténelem csak átsuhan, nyer részletes és kimerítő magya­rázatot az olvasó. Kis Ernő. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. Egyházkerületünk ez évi közgyűlését, mint hivatalosan értesülünk. Székesfehérvárott augusztus hó 18- s következő napjain tartja meg. Agyülést megelőzőleg augusztus 16-án délután értekezlet, augusztus 17-én ..ad hoc“ gyűlés és istentisztelet lesz. melyet a ,.Beőthy-jubi­­laeum“ követ a lapunk jelen számának hivatalos részében foglalt programm szerint, melyre különösen felhívjuk t. olvasóink szives figyelmét. A theologiai akadémia egyházkerületi gyűlési képviselőjévé Révész Kálmán tanár ur választatott meg. T. («ózon Imre szentgyörgyvölgyi ev. reform, ta­nító úr azon két kötet igen érdekes kéziratgyüjteméuyt, melyekből való volt a lapunk 28-ik számában közölt szép könyörgés, főiskolánk számára volt kegyes adományozni azon kikötéssel, hogy az adomány, főiskolánkban tanult, de fájdalom — korán elhunyt Kálmán fia nevére jegyez­tessék be az adományok könyvébe. Ugyanezen alkalommal a kerületi levéltár számára is küldött egy 1647-ből való levelet. Fogadja a hálás elismerés nyilvánítását lapunk részéről addig is. inig ez az illetékes helyről fejeztetik ki. ({(‘küldettek: „Testvéretek tmjijok!“ Beköszönő egyházi beszéd elő- és utóimádsággal. Irta s 1890. július 6-án a debreczeni ev. reform, nagytemplomban elmondotta Dicsőti József, a debreczeni tlieol. akadémián volt ny. r. tanár s most a debreczeni ev. reform, egyház egyik lelki­­pásztora. Ára 10 kr. Az egész jövedelem a czeglédutczai templomban állítandó orgona alapja javára íördittatik. A nagy műgonddal készített s tiszta evangyéliomi keresztyén­­séget lehelő szép egyházi beszédet különösen ajánljuk t. olvasóink szives figyelmébe. — *2) tollúra* az 1890-ik év­ben Budapesten a IV. egyetemes tanitógyüléssel kapcso­latban rendezendő népoktatási taneszköz- és tankönyv-ki­állításra. A program a legapróbb részletekig felöleli mind­azt. amit a kiállításban résztvenni óhajtóknak tudniok kell. Úgy tartja k azonban hogy a bizottság annyi mindent a 48:2 kiállítók terhére tett át, hogy e miatt azok jórésze kény­telen lesz. ha bármi nagy kedve volna is különben, kiál­lítási szándékától elállani. Régi gymnasium. A herfordi gymnasium június hó 30-án ülte meg 350 éves fennállásának emlékünnepét. A gymnasium folytatása csak a székesegyház mellett az előtt volt latin iskolának. Midőn ugyanis 154o-ben az Augusztinusok zárdáját a bennlakó egynéhány barát oda­hagyta. a latin iskolát az üresen maradt zárdába helyezte, át a már 1530-ban protestánssá lett város elöljárósága, melyet a kolostor jövedelméből tart is fenn attól fogva. A gymnasium különben 900 éves fennállásának emlékünnepén is tarthatta volna ekkor. Ugyanis, mint a város historicusa. I)r. Hölscher tanár említi, ezen gymuasiumról említés van téve az izlandi r Krimin Nor/o“-ban. a hol az mondatik, hogy Izland főnöke tíimtr Witte (a bölcs Gissur) fiát „7s/c//'u-et a Szászországba küldötte a herf urdui iskolába. Isiéit' hazatérte után megnősült, de később — 50 éves ko­rában — honfitársai óhajtására pappá lett, 1056-ban pedig Island első püspökévé. HIVATALOS RÉSZ. Körlevél a hu<i'it.. esperest hieatalolhoz. A főt. dunántúli ev. ref. egyházkerület múlt évi szeptember 20-ik és következő napjain Léván tartott köz­gyűlésének llu-ik jk. sz. a. olvasható határozattal nagy­­méltóságú gróf < iyürky Ábrahám ur ő Exciája elnöklete alatt bizottságot nevezett ki oly czélból, hogy Méltóságos Beöthy Zsigmond egyh. kerületi főjegyző urnák egyházi téren félszázados hivataloskodása alkalmából az egyház­kerület által folyó évi rendes nagy gyűlését előző napon tartandó jubiláns ünnepélynek programmját, állapítsa meg. A programm az elnökség által tett jelentéktelen módosításokkal következőkben állapíttatott meg: 1. A Beőthy-iubilaeum Székes-Fohérvárott f. évi au­gusztus 17-én délelőtt a kerületi gyűlést megelőző isteni tisztelet után az ev. ref. templomban fog tartatni. Az ün­nepi szónok a szószékből kihirdeti, hogy isteni tisztelet végeztével a iubilaris ünnepély veszi kezdetét. A tem­plomban a tanácskozási zöld asztal isteni tiszteletet elő­zőleg elkészítendő, s a kerületi elnökség, kerületi és eh. megyei tisztviselők stb. isteni tisztelet alatt a jubilánssal együtt a zöld asztal körül foglalnak helyet. Az üdvözlé­sek következő sorrendben történnek: 2. Az egyházkerület nevében a püspök nyitja meg az ünnepélyt a jubilánst üdvözlő beszéddel, melynek vé­geztével a kerület diszemlékalbumát (melyet a gyűlés tagjai aláirtok) átadja az ünnepeltnek. Az albumba Írandó szöveget az egyh. kerületi leikészi főjegyző fogalmazza, ;i

Next

/
Oldalképek
Tartalom