Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-27 / 30. szám
479 Könyvismertetés. Szöni/i Beniámin és a h ód m ezö oá se ír ke hj ich. Irta: SZEREMLEY SAMU. (Vége.) Mig .Jancsik Miklós esetéből Szőnyinek a vásárhelyiek előtti tekintélyét láttuk, egy újabb esetből, a Törő-Pető féle zendülés alkalmából, Szőnyinek népszerűségére vonhatunk következtetést. E kalandos összeesküvésben való részvételért, melynek czélja volt a már rég sírjában nyugvó Rákóczi és Bercsényi vezérlete alatt kelni fel a haza és vallásszabadság védelmére, miután a terv kitudódott, Vásárhely elpusztítása lön a kormány által tervbe véve. Rémület szállta meg e hírre a várost s nem tudták, mit tevők legyenek. De Szőnyi egy verses miiben, felsorolva a városnak az uralkodó ház iránt szerzett érdemeit, védelmére kel a megrémült városnak, s művét latin és magyar nyelven terjesztvén, az oly kedveltségre jut, hogy még az udvar is tudomást szerez róla, s ezzel a vásárhelyiek iránt tanúsított harag is csillapodik. Küldöttség megy Becsbe bocsánatért esdekelni a trón előtt. Koller udvari előadó fogadja őket, s Szőnyi müvére térve elmondja: „kár, hogy német nyelven is nincs meg, úgy nem is kellene más kérvény.“ — Vásárhely az elpusztittatástól csakugyan megmenekül, de azon feltétel alatt, hogy a katonaság számára a város kaszárnyát építtetni tartozik. Ezen büntetést is terhesnek találták a vásárhelyiek, azért a várost a végveszélytől megmentő .Szőnyihez fordultak, hogy ő írjon fel ez ellen is egy kérvényt: „mert jobbat senki se készíthet — mondák — mint a ki a verset irta.“ Maga a vármegyei gyűlés is Szőnyit jelelte ki a kérvény szerkesztésére, a melyet több napi figyelmes munka után igen tapintatosan össze is állitott; mutatványul idézzük pár bevezető sorát: ..Felséges Császárnő és Királynő ! Hódmezővásárhelyiek vagyunk, kik mind ekkoráig idvezült királyaink és Fölséged irányában való őszinte hűségünkről voltunk ismeretesek; de most néhány elfajzott fiák alávalósága következtében fölöttébb meg vagyunk bélyegezve.“ stb. stb. Oly hire kelt rövid időn Szőnyi Béniáminnak, hogy a népes debreczeni egyház hívta meg őt lelkészéül, „De még ekkor — úgymond — nem vált el e szegény népnek dolga. Lemondtam azért a nagy szerencséről, hogy az itt eshető szerencsétlenségekben és szenvedésekben társ lehessek és hogy ne mondassák: ily botdogtalan sorsa miatt hagyom el a nyájat.“ X város a kaszárnyaépités terhe alól is felmentetett, de Szőnyinek fáradtságát ez ügyben soha senki meg nem köszönte, s mégis röviddel ezután már ismét a város érdekében küzd, midőn Gr. Károlyi Fér. a város földesura 1756. aug. 1-én uj, s az eddiginél terhesebb úrbéri szolgálmányt rótt ki a városra. Mig a város zúgott a földesur ellen, a két pap, Szőnyi és társa Füredi, kérelmeztek a földesurnái ügyökben. A gróf különösen becsülte Szőnyit, Vásárhelyre jöttekor rendesen az ő vendége volt, vele levelezett, lakására egy zöld kályhát ajándékozott, s most az ő és lelkésztársa köriére az úrbéri szabályzatot is enyhítette. 480 l'jabb események következtek az igy elmúltak helyébe, s Szőnyit mindegyikben tevékeny részt venni, a vezérszerepet vinni látjuk. így a helytartótanács 1761-ben rendeletet adott ki. hogy a kath. szertartásokon a czéhek prot. tagjai is részt vegyenek. Ekkor Szőnyit keresik fel a prot. vallása csizmadiák is, hogy Írjon nevükben folyamodványt a királynőhöz a sérelmes rendelet visszavonása végett. A folyamodvány elkészült, a kerületi főkurator Rádai Gedeon s a superintendens Vecsei János is hozzájárultak véleményükkel, eredménye azonban nem lett, minek oka azon idők viszonyaiban keresendő. Szőnyi azonban küzd tovább híveiért, egyházáért, igy lép fel a bábák keresztelési joga ellen, mely ügyben lelkésztársaival Füredi M. ésGállstv. szentesi lelkészszel beadott védekezésük a benne foglalt tudományos érvelés miatt büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat, E közben Füredi Mihály teljesen elöregszik s a vásárhelyi gyülekezet gondozása mindinkább magára Szőnyire nehezül, a ki azonban lankadatlanul küzd toyább úgy az áttérők, mint a halálra Ítéltek, majd a protestáns szegénysorsú tanulók iskoláztatásának megnehezítése, kath. ünnepeken való harangozás, stb. stb. ügyében kiadott, s a Regnum Marianum erősbitésére szolgáló különböző rendeletek ellen. A tevékenységgel Szőnyi hírneve is mindegyre növekszik, és a már egyszer elutasított Debreczen másodszor is * meghívja őt papjául, a mely körülmény alkalmat nyújt a vásárhelyieknek is szeretetük kimutatására. Eddig ugyanis ősi szokás szerint,* évről-évre történt Szőnyinek is a vásárhelyi egyházban megmarasztása, most azonban írást állítottak ki arról, hogy: „nemcsak elvállalják őt örökös lelki atyjuknak, hanem kötelezik magukat arra is, hogy hatesti erőtlenség miatt hivatalára alkalmatlanná válnék, őt és egész családját lakással és tisztességes tartással ellátják.“ Majd tiszttársai részéről is megjött részére a kellő elismerés, kik őt 1774. augusztus 9-én esperessé választották, és Szőnyi, ideszámítva a már ekkor nagyrészben megjelent irodalmi dolgozatait, ekkor tekintélye tetőpontján állott. — Sajnos, hogy a tetőpontról lefelé haladás igen hamar utolérte őt, s feltarthat!anul rohamos volt. Az erre szolgáló ok még az 1770-ik évből veszi kezdetét, mert a város gazdasszonyának fatty úgy érméké miatt Szőnyi a városbirákat a szószékről kipredikálta, erre a városi tanács az 1765-ben kelt s Szőnyi állandósítását tárgyazó iratot érvénytelennek nyilvánította, s innen kezdve közöttük többé a békesség nem állott helyre. Törésre azonban csak akkor került a dolog, a midőn a 70 éves agg maga mellé fiát Pált akarta káplánul venni, ki e tisztségre valóban méltatlan is volt, s kit már botrányos élete miatt a szentesiek elkergettek. Hogy ez meg ne történhessék, a vásárhelyi tanács 12 pontból álló programúiban foglalta össze a maga kívánalmait a lelkészekkel szemben, a mi ellen midőn Szőnyi a szószékből korholó beszédet tartott, erre a vásárhelyiek azzal válaszoltak, hogy helyébe Döményt a békési papot hívták meg lelkészükül. Ez ugyan nem jött, de a vásárhelyiek nem nyugodtak s Keresztesit a szalacsi papot hívták meg Szőnyi helyére. Az sem jött, ekkor egy fiatalembert Kiss Andrást a madarasi rektort választották meg, a ki mellett oly híven kitartottak, hogy DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.
